A valaki
Már első nap mikor megláttam valami furcsa dolgot láttam rajta. Fénytelen szeme nyugtalanul kutatta a folyópart fűzfák vízbe nyúló gyökereit. Minden nap lesétálok ide a folyópartra, hogy a napi stressz okozta tompa fáradságot lemossa a párás levegő. Múlt héten láttam meg először az apró kis embert.
Állt a parton, és nézte a vizet fodrozó hullámok táncát. Terebélyes fűz borul itt a folyó fölé, szomorú koronájával simogatva a vizet. Mikor hangosan üdvözöltem, felém sem fordult. Karját mintegy áldó mozdulattal a fa gyökerei felé nyújtotta. Elhanyagoltnak tűnt a rongyossá szakadt ruhájában. Feltűnő vörös pávatollas kalapjáról csorgott a víz. Mivel a köszönésem nem fogadta tovább sétáltam a parton.
Talán mindenki ismeri az érzést, azt a bizsergő kellemetlenséget a tarkón, mintha figyelne valaki. Ennek a nyugtalanító érzésnek engedelmeskedve néztem körül. Senkit sem láttam, még azt az apró embert sem a vörös kalapjában. Azóta többször is láttam az esti párás parton, ahogy karját a fa gyökerei fölé emeli. Ma sétám során, engedve a kíváncsiságomnak, próbát teszek rá, hogy szóba elegyedjek az idegennel.
Mikor a töltés tetejéről megláttam vörös kalapjával állni a párás parton, nyugtalanság futott át rajtam. Semmi okom nem volt rá, de ideges lettem, és hideg verejték csorgott végig a hátamon. Hangosan köszöntöttem, mire rám nézett oly könyörgő tekintettel, amilyet eddig csak kutyák szemében láttam.
Határozottan a vízben lévő gyökérre mutatott. El is indultam felé. Egy bagoly huhogott fel mellettem oly hangosan, hogy odafordultam. Mikor visszanéztem a part felé, a vörös kalapos ember már nem volt ott. Vajon hová tűnt, azt akkor még nem is sejtettem. Lesétáltam a partra, és kíváncsiságomnak engedve odamentem a fához, ahol nemrég még a furcsa kis ember állt.
Mikor a víz fölé hajoltam, a fa gyökerei között egy csillogó tárgyat láttam meg. Letörtem egy ágat a fáról, és az iszapba kotortam. Egy tőr markolata került a víz fölé. Lehajoltam, és kiemeltem. Az ijedelmem óriási volt, mikor a tőrrel együtt egy koponya is a levegőre került. A rettenet viszont akkor cikázott át testemen, amikor a koponya húscafatos, iszappal borított tetején egy vörös kalap rongyos maradványait megláttam.
A rendőrségi vizsgálat semmi eredményre nem vezetett a feltehetően gyilkosság áldozatául vált személyt illetően. Viszont még emlékszem a könyörgő tekintetű furcsa idegenre, aki vörös kalapban áll a parton a vízre mutatva. Elhatározásom volt, hogy megszentelt földbe temettetem saját költségemen.
Soha többé nem láttam a kis embert...
