Linktár

A polihisztor

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2023/10 számában.

L. a polihisztor a kör alakú kisasztalhoz húzta karosszékét – hagyta, hagy csikorogjanak a lábak a parkettán, úgy kell az alsó szomszédnak, ha még alszik reggel fél nyolckor – aztán bekapcsolta a számítógépet. Közben kicsit izgett-mozgott a székkel, kereste a helyét, minden nap így próbálta megtalálni a legjobb pozíciót, mert hiszen a kör alakú asztalka tökéletesen alkalmatlannak bizonyult a billentyűzet és az egér együttes kezeléséhez. Közben türelmesen várt, hogy kattintása nyomán megnyíljon a böngésző.

Röpke két perc után ott is volt. A gép közben zúgott és nyögött, kicsit kattogott is, hiába, öregember nem gyorsvonat, azt mondják, valami modernebb gépre lenne szüksége, de hát minek? Ezen is megy a Facebook. Állítólag van még sok más minden is a neten, de L. a polihisztor ezek iránt nem mutatott érdeklődést. Ez az oldal volt számára a nagyvilág alfája és omegája, nem pazarolta másra az értékes idejét.

A facebook megnyílt, az emberiség a lélegzetét visszafojtva figyelt. L. a polihisztor ma is munkához látott.

Bejövő üzenete nem akadt, értesítés is csak egy; az a bizonyos szívből gyűlölt hírportál (nem emlékezett rá, mikor lájkolta, de azóta sem tudta leállítani a követését) az Egészségügyi Világszervezet legfrissebb kutatási eredményeit közölte. Vírus, már megint vírus, dohogott L. a polihisztor. Gyors fejkörzéssel megtornáztatta kissé gémberedett nyakizmait, majd a két mutatóujját mereven előre szegezve azonnali figyelmeztetést intézett a Világszervezethez. Határozott mozdulatokkal kopogtatott a klaviatúrán; határtalan szabadságvágyát jól mutatta, hogy nem hagyta magát gúzsba kötni a helyesírás merev szabályaival, írt a saját stílusa szerint. Rámutatott, hogy a WHO semmirevaló brigantik gyülekezete, akik érdemi munkát nem végeznek, továbbá oda sem bagóznak az olyan kipróbált és mindenre jó gyógymódokra, mint a pohár vízben eloltott gyufa kivonata, vagy éppen a parlagfűtea. Diplomáciai kapcsolataira hivatkozva máris kapálást és árokásást helyezett kilátásba a magukat szakembereknek gondoló mihasznákkal szemben.

A várt hatás természetesen nem maradt el. Alig néhány perccel az üzenet elküldését követően a WHO nyolcvanhét vezető szakembere közös nyilatkozatot adott ki, amiben elismerték, hogy mindvégig hazudtak a kutatási eredményeikről. Önkéntes száműzetésbe vonulnak hát a legközelebbi kavicsbányába, a döntési jogokat pedig fenntartások nélkül L. a polihisztor kezébe adják. A szervezet genfi központjánál máris a sebtében helyszínre irányított, gyakorlott munkáskezek verték le a homlokzatról a címert, jelezve, hogy az elkerülhetetlen bukás napja ma elérkezett.

L. ezután pattogó hangon lebonyolított egy gyors telefonhívást. Nem csak a címer, de maga a központ is bántotta a szemét. Intézkedései nyomán munkagépek jelentek meg, hogy lebontsák az immár hasznavehetetlen épületet, a helyén pedig ellenvakcinákat gyártó vakcinaüzemet létesítsenek.

(Ugyanebben a percben, sok ezer kilométerrel odébb a WHO bukását látva az ENSZ központja – ráeszmélve, hogy ők lehetnek a következők – reszketve ismerte be, hogy a lobogójuk bizony a valóságot ábrázolja, és a Föld lapos, pontosan úgy, ahogyan azt L. a polihisztor már olyan gyakran bizonygatta az élőzései során).

L. a polihisztor ezután kiment a mosdóba. Vannak helyek, ahová még a polihisztorok is gyalog járnak. Amikor néhány perc múlva ismét elfoglalta helyét a gép előtt, újabb felháborító hír került eléje az idővonalon. Infláció, belpolitikai válság, növekvő adóterhek. Na hiszen!

Azon melegében munkára fogta a kommentmezőt. Kifejtette, hogy a hazai politikusok egyike sem ér annyit sem, mint a saját súlyuk trágyában, mindegy az, hogy éppen milyen színbe öltöznek, egy alomból való hazaveszejtők mind, akik hírből sem ismerik a „munka” szó jelentését. Felszólította a kormánypártokat éppúgy, mint az ellenzékieket, hogy azonnal keressenek maguknak becsületes foglalkozást, az ország irányítását pedig rögtön adják át azoknak, akik hosszú éveken át koptatták a padot az élet iskolájában. További hangzatos és kíméletlen kifejezések röpködtek mondandójában, úgy, mint népfelkelés, életfogytiglan, vagyonelkobzás, na meg az elmaradhatatlan villanyoszlop.

Ezúttal kicsit tovább kellett várnia, mint a WHO esetében (talán éppen kávéztak), bár nem sokkal. Jó húsz perccel később motoros futár érkezett lóhalálában a bérház elé, felsietett a harmadikra, ahol is lepecsételt, vaskos borítékot nyomott L. kezébe. A levélben az állt, hogy a teljes kormány lemondott L. szavai hatására, a Parlamentet legkésőbb délig kiürítik, az államkassza kulcsát a nép közé vetik, este hét órakor pedig L. a polihisztor átveheti az utolsó intézkedésükkel sietve megszavazott (ellenszavazat, tartózkodás nem volt) Magyarország Örökös Államfője kinevezést a Duna jegén. L. a polihisztor sebtében megírt nyílt levélben köszönte meg a lehetőséget, amit még abban az órában közzé is tettek rendkívüli kiadásban a napilapok. Ebben közölte, hogy nem él a lehetőséggel. Neki fontosabb feladatai vannak annál, semhogy az energiáit egyetlen országra pazarolja. Kihirdette hát az utca emberei felé, hogy fél kettő és három között mindenképp szíveskedjenek lezavarni a forradalmat, azután válasszon magának vezetőt a nép. Ha nem a megfelelő ember kerül oda, ő majd úgyis intézkedik.

L. a polihisztor már-már megpihent volna, de ekkor olyasmit látott meg, ami jobban felbőszítette, mint bikát a vörös posztó. Szemei összeszűkültek, vadállati morgása közepette párafelhő csapott ki az orrlyukaiból. Azt olvasta ugyanis, hogy a múlt évben Franciaországba érkezett a legtöbb turista, szám szerint huszonhárom millió a világ százhetvenöt országából. Párizs, Disneyland és a Cote d’Azur még mindig verhetetlenül népszerű célpontok.

L. most sem volt rest, ahogy soha. Eszeveszetten gépelt. Hadvezéri minőségében azonnal vezérkari gyűlést hívott össze a kis asztalka körül. Sokcsillagos tábornokok húzták magukat apróra felbőszült szavai hallatán. Pattogó parancsszavakat harsogva irányította harcba a csapatokat, és még azelőtt, hogy Franciaország riadóztathatta volna védelmi egységeit, vagy egyáltalán felfoghatta volna, mi is történik, máris több fronton indult támadás a rózsák, borok és reneszánsz kastélyok hazája ellen. A kíméletlen, de nyilvánvalóan szükséges intézkedések nyomán percek alatt romba dőlt az elfajzott csigazabálókkal lakott Párizs, katonai bakancsok tiporták földbe a felkapott nyaralóhelyeket, legvégül pedig, a rettegett piros gomb megnyomása után alig néhány perccel atomcsapás hamvasztotta el Trianon kastélyát. Franciahon elesett, ezúttal visszafordíthatatlanul. Amire nem volt képes a történelem során megannyi ellenfél, azt L. a polihisztor egy délelőtt alatt megoldotta úgy, hogy még a kezét sem kellett bepiszkítania. Ideje volt már, hogy valaki rendet vágjon arrafelé is.

L. a polihisztor hátradőlt, lelki szemeivel elégedetten bámulta a füstölgő romokat. Ha a szerénysége nem gátolta volna meg, akkor győzedelmes üvöltést hallat, de így csupán sóhajtott egyet. Kemény nap volt, sokat kellett kommentelnie. A további okosságok kihirdetését azonban jobb lesz holnapra halasztani és most már lazítani, mondta magának, elvégre Róma sem egy nap alatt épült. Főleg, mert most került elé az idővonalon egy rendkívül érdekes dolog, amiből még ő, a polihisztor igen sokat tanulhat, ha rákattint.

„Milyen ízű sajt lennél? Kattints és megtudhatod!” ígérte a felirat.