Szeget szeggel
Az álom elrepül hamar,
hiánya bár a szívbe mar,
de menni kell legott tovább
ezernyiféle gáton át
a cél felé, amíg lehet,
keményre edzve testemet,
kapaszkodom hegyekre fel,
amíg a lelkem üdvre lel.
De ott az üdv vakon felejt,
hiszen ma már a pálya lejt,
akad, ki gépmadárra ült,
s a hegytetőre úgy került,
kevélyen osztva nézetét,
lerészegedve szerteszét
kiáltja egyre mámorát,
s lazán a fejtetőmre hág.
Azóta arra gondolok,
az ész hiába háborog,
kevés a lelkiismeret,
talán a hit sem éri meg,
a hegytetőn erő az úr,
e csürhe majd azon tanul,
ha megmutatva öklömet
a gőg inukba száll, s remeg.
