Szabadnap
Végre szerda van! Ilon szerdánként mindig szabadnapos, ilyenkor csak ketten vagyunk. Nincs itthon senki más, csak mi. Imádom a szerdákat, nem mintha a gyerekeket nem szeretném, de Ilonnal tölteni az egész napot...
Sokáig alszunk, a nagyi már elvitte a gyerekeket az oviba.
– Gyere, keljünk fel, ma mindenképp be kell vásárolnunk, semmi nincs itthon – noszogat Ilon.
Nem igazán fűlik a fogam a vásárláshoz, nem éppen ilyen unalmas programra számítottam, na de, ha Ilon a vásárlás mellett dönt, úgysem lehet ellentmondani neki.
Ilon nem szereti, ha bemegyek vele a boltba, ezért mindig a kocsinál várom meg, amíg bevásárol. Nagyon lassan telik az idő, szerintem már több, mint egy órája várok. Unalmamban vagy hússzor körbejártam az autót, szerencsére mindig jön egy-egy ismerős, akivel egy kicsit elbeszélgethetek.
Már régen kijöttek a boltból azok akik, Ilon után mentek be.
– Mi tart ilyen sokáig? – türelmetlenkedek.
Nem akarom siettetni, mert annak soha nincs jó vége.
Mentőötletem támad! Elsétálok a szomszédhoz, úgyis régen beszéltünk már. Egyébként a szomszédasszony Ilon legjobb barátnője. Ilon és én gyakran vigyázunk a kislányára. Általában naponta találkozunk, de az utóbbi időben nem jöttek át hozzánk. Lehet, hogy összevesztek? Többek között ezt is megtudom majd a barátomtól. Mire Ilon végez a bevásárlással vissza is érek.
* * *
Nemrég jöttünk meg a vásárlásból, épphogy elszundítottam a fotelban. Ilon porszívózik a hálószobában. Egyáltalán nincs rám tekintettel!
– A fene egye meg, alig bírom kicipelni ezt böhöm porszívót! – dohogja hangosan Ilon.
Segítenék, de nincs kedvem felkelni a fotelból, elfáradtam. Számtalanszor mondtam már neki, hogy teljesen feleslegesen töri magát az állandó takarítással, de nem hallgat rám.
– Mozdulj már, és szállj ki a fotelból, szeretném azt is kiporszívózni! – fordul felém nem túl kedvesen.
– Jól van – gondolom magamban, de nem szólok semmit, mert nem szeretnék újabb veszekedést.
Haragszik rám, amiért egyedül mentem át a szomszédba, nagyon zokon vette, hogy nélküle látogattam meg a barátomat. Alaposan lehordott, amiért nem vártam meg a kocsinál és csak úgy minden szó nélkül elmentem. Azt mondta, hogy halálra aggódta magát miattam, mert nem tudta, hova tűntem.
Ez persze nem így történt, mert próbáltam szólni neki, de azért nem hibáztathat, hogy nem hallotta meg. De kérdezem én, ott kellett volna várnom, amíg cseverészik a boltban? Hát duzzogjon csak! Nekem is jár egy kis szabadság.
Szomszédomnak már minden lépését figyeli az asszony, képes volt drága pénzért vásárolni egy okostelefont, csak hogy valamilyen radarral mindig szemmel tarthassa. Minden lépéséről tud, azóta nincs magánélete. Mi ez, ha nem a bizalmatlanság netovábbja? Hihetetlen!
Szerencsére Ilonnak nincsen okostelefonja és remélem, hogy nem is gondolkodik el rajta...
– Mindjárt kész vagyok, és visszaülhetsz – mondja békülékenyen Ilon.
Úgy látszik megbánta, hogy goromba volt velem. Kicsit sértődötten kimegyek a konyhába vizet inni, de azért úgy intézem, hogy lássa, hogy bizony megbántott! Megvárom, amíg kikapcsolja a porszívót és csak akkor ballagok vissza a nappaliba.
– Gyere, ülj ide! – invitál maga mellé.
Nem tudok haragudni rá, szeretem, pedig igen sok hibája van. Úgy látszik, ő sem haragtartó, hozzáteszem, nincs is miért.
– Megfőzöm a vacsorát, utána elmegyünk a gyerekekért az oviba, jó? – kérdezi kedvesen.
Tetszik az ötlet, de indulásig muszáj egy kicsit pihentetem zaklatott idegeimet.
– Mi legyen a vacsora? – kérdezi Ilon.
Nem mondok semmit, mert úgysem azt készíti el. Mostanában csak saláta meg mindenfajta zöldség a menü, hús csak hébe-hóba kerül az asztalra. Neki az egészséges táplálkozást a hús nélküli ételek jelentik. Sokszor kifejeztem már elégedetlenségemet, de nem sokra mentem vele.
Ilon kimegy a konyhába én meg elmegyek szundítani a hálószobába, mert az ágy mégiscsak kényelmesebb, mint a fotel, ráadásul szeretem a frissen mosott ágynemű illatát.
Remélem, a gyerekek nem akarnak bemenni a játszótérre, mert oda kutyát nem lehet bevinni és kikötnek a bejárathoz.
