Fellegek
Bár hadaknak ostromát a vár sokáig állta,
mégse hidd, hogy itt a vége, jött ezernyi átka,
mert saját magára balga népe nem vigyázott,
lelt közötte nemzedéke mérhetetlen árkot.
Ellenekre törve ősi kardja járta táncát,
már e penge csorba éle egy csomót se vág át,
bús alázatot mutatva hull a kéz alá csak,
nincs ököl, mi új uraknak asztalára rácsap,
Szállanak tovább az évek, egyre elröpülnek,
sóhajokra vált a régi győzedelmi ének,
mert gerince hajladozva él a nép e tájon,
nem maradt ki mára érte bátoran kiálljon.
Fenn a várban új zenére új urak mulatnak,
rozsda rágta, tompa fénye már az ősi kardnak,
és a völgy fölébe fellegek vonulnak egyre,
vajh mi lesz, ha ráborulnak onnan ők a hegyre?
