Morálisból önfelmentéses
Azt mindjárt előrebocsátanám, hogy nem vagyok a szavak embere. Nem tudok olyan szépen, cikornyásan beszélni, mint mások. Én az elvek és a tettek embere vagyok, és ma rengeteg olyan fontos dolgom volt, amit el kellett, hogy intézzek. Csak egyet, találomra kiragadva elmesélek.
Ott volt a König Béla, akinek az a három komisz kis kölyke van, és az a csúnya felesége… Tudod, az a nagyorrú! Na, vele rengeteg probléma volt az utóbbi időben. Nem járt be soha időre, hanyag volt és lusta, nem csinálta meg, amit kértem tőle.
De ennek ellenére nem rúgtam ki. Csak megadtam számára a lehetőséget, hogy végre kereshessen magának egy olyan munkahelyet, ahol megvalósíthatja önmagát. Úgyis ilyesmikre vágyott… Hát nem remek?!
Egyébként felsőbb utasításra tettem, mert a kisfőnök fiát, az Ödikét szerették volna, ha felveszem ide magunkhoz, és limitált a státusz. Ez van.
Halkan mondom, a szomszédos osztályokon ez sokkal, de sokkal durvábban megy. A Lajoséknál havonta cserélődnek az emberek, és ha valaki csak egyet fingani mer, már röpül is! Már a negyedik vagy az ötödik titkárnőjét koptatja ebben az évben. A Lajos egy vadállat, ezt mindenki tudja. Hozzá képest egy szent vagyok.
Különben is, széllel szemben nem lehet! Volt itt egyszer egy fickó, aki megpróbálta, az a talpig becsületes típus, gondolhatjátok, mi lett a sorsa... Senki sem szeretné úgy végezni!
Szóval a Béla ment, Ödike meg jött. Ha nem teszem meg, megteszi más. A tényeknek mindig van egy másik, egy komolyabb és sokkal összetettebb verziója.
Béla csak amolyan apró, járulékos veszteség. Nem kár érte! A dolgok végül is csak megtörténnek, jönnek jók is meg rosszak is. Nem tehetünk ellene semmit!
Béla egyébként is a saját vesztébe rohant, aztán szimplán kirugódott. Nem nagy szám.
Másrészt tudhatta volna az a barom, hogy ez lesz, ha velem szívózik meg kekeckedik, ismerhetett volna már annyira.
Egyébként ez a szerencsétlen, az örök vesztesek csoportjához tartozott, már látszott rajta a legelején. Verseket írt, zenélgetett, meg mindenféle fesztiválokra járt, meg olyasmikben hitt, hogy minden ember egyenlő… meg, hogy mindent szabad… önmegvalósítás és társai.
Kérdem én, normális az ilyen. Na, ugye nem… Őrült módjára élt, és a vesztébe rohant.
Más már hamarabb megszabadult volna tőle, de nekem áldott jó szívem van.
Egyébként is veszélyes az ilyen alak a cégnél, nálunk rendnek kell lenni, és én, kérlek alássan, tökéletesen végzem a munkámat!
