Szellemek árnyéka - Huszonnyolcadik fejezet
Amint belépett a kapualjba, az idegen felemelte a jobb kezét, és a falon lévő villanykapcsolóhoz nyúlva fényt varázsolt a sötétségbe. Elkeseredésemben az önvédelmi kiképzésen tanult védekező állást vettem fel és vártam az elkerülhetetlent.
– Szia szépfiú! Hogy találtál rá az otthonomra?
Zuzana, a csapos állt előttem teljes valójában, és vastagon rúzsozott ajkai mosolyra húzódtak. Szempillái úgy rezegtek, mint tollászkodó kismadár szárnyai, miközben áhítatosnak tűnő tekintettel fürkészte az arcomat. Pár órával ezelőtt elképzelhetetlennek tartottam volna, hogy ennek a nőnek így tudok majd örülni, pedig most megtörtént a csoda. Talán kaptam még egy esélyt a sorstól, gondoltam, és a torkomat köszörülve válaszoltam a kérdésére.
– Félreértesz kedves Zuzana, teljességgel véletlen, hogy ebbe a kapualjba nyitottam be, viszont, ha már ilyen jól összejöttünk itt, kérnék tőled egy nagy szívességet.
– Persze, persze, megértem én hogy ti férfiak nem tudtok az érzelmeitekről olyan nyíltan beszélni, mint mi, nők. Még hogy véletlen…, na de mondd mit szeretnél kérni? Bármit kérhetsz – búgta, miközben terjedelmes emlőin végigsimította a kezeit, amik végül hatalmas csípőjén álltak meg.
–Tudod egy kis bajba kerültem, és még telefon sincs nálam, hogy felhívjam egy ismerősömet. Ha netán tudnál ebben segíteni nekem, azt meghálálnám – mondtam, mert szerettem volna Dezsőt felhívni, hogy jöjjön a segítségemre.
– Meghálálnád? Legyen, gyere be a lakásomba ott megbeszéljük.
Egy akkora kulcscsomót varázsolt elő málhazsáknak is beillő retiküljéből, amekkorát csak filmekben láttam különböző Bazilikák kulcsaként, és kinyitotta az ajtót. Mint egy túlméretes díva vonult be a meglepően ízlésesen berendezett lakásba. Kellemes halványkék színű falak mellett hatalmas könyvespolc helyezkedett el különböző témájú könyvekkel roskadásig megrakva. Egy íróasztal és egy mogyoróbarna dívány tette teljessé a képet, mintha egy szobatudós dolgozószobáját ötvözték volna egy nappalival.
– Na, dobd le magad és mesélj! – mutatott a díványra Zuzana.
Miután leültem, mellém telepedett és így meg is telt a dívány befogadóképessége, ezért egy kicsit odább húzódva fél fenékkel a karfára ültem. Zuzana kissé neheztelve nézett rám, ennek az akciómnak a következményeképp, és megigazította a melltartóját, amiből éppen kibuggyanni készültek az emlői.
– Ne félj tőlem, nem harapok – szólt kissé szomorúan. – Csak tudod, ritkán találkozom abban a közegben, ahol a mindennapjaimat élem, ilyen jóképű stramm férfival, mint te. Tudom kissé tolakodónak tűnik a stílusom, de itt a világ végén csak így maradhatok a víz tetején.
– Ezt te mind elolvastad? – mutattam a dívánnyal szemben álló könyvespolcra.
– Nem is néznéd ki belőlem ugye? Pedig valaha egy másik életben én még egyetemet is végeztem, ám idesodort az élet vihara – sóhajtott fel keserűen vendéglátóm. – Na, de ne rólam beszéljünk, mibe keveredtél, és én miben tudok segíteni?
– Mint mondtam, egy barátomat szeretném felhívni, viszont nincs nálam a mobilom. Na és most tényleg őszinte leszek hozzád, ha már ilyen kedves vagy velem. Pár fickó üldöz és valószínűsítem, nem sakkozni szeretnének velem. A barátomat szeretném megkérni, hogy jöjjön értem.
Zuzana feltápászkodott a díványról, és az ablakhoz lépve kissé elhajtotta a sötétítőfüggönyt. Pár pillanatig az utcát fürkészte, majd visszazöttyent a díványra.
– Igen, pár rosszarcú fickó lődörög odakint, és elég idegesnek tűnnek. Ott az asztalon találsz telefont, igaz vezetékes, mert nekem mobilom nincs, de gondolom, megteszi az is.
– Természetesen, és nagyon hálás vagyok – köszöntem meg a szívességét, és az asztalhoz lépve felvettem a kagylót, majd tárcsáztam Dezső számát.
Három csörgés után fel is vette Dezső a telefont, pedig jócskán az éjszaka közepében jártunk.
–Virág Dezső – hallottam az ismerős, bár fáradtnak tűnő hangot.
– Itt Tenkes Huba, szervusz! Ne haragudj, hogy felkeltettelek, de nagy bajban vagyok, és kellene a segítséged.
– Ez csak természetes, mondd miben tudok segíteni?
Nagy vonalakban elmondtam Dezsőnek, hogy rossz arcú alakok szeretnének a túlvilágon látni, és úgy látom, csak úgy lenne esélyem ezt elkerülni, ha valaki kimenekítene innen. Dezső hangra rögtön frissebb lett, és miután a vendéglátóm segítségét kérve a címet is meg tudtam mondani Dezső megnyugtatott, hogy másfél óra múlva itt is lesz.
– Ja, és Dezső, kérlek, ne a szolgálati autóval gyere, és ne állítsd le a motort ha megérkeztél –mondtam és letettem a kagylót.
Az elkövetkezendő bő másfél órát kedélyes csevegéssel töltöttük Zuzanaval. Igazán intelligens, remek beszélgetőpartnernek bizonyult. Autó dudálása szakította félbe eszmecserénket, ezért Zuzana az ablakhoz lépve kinézett és leírta nekem az autóban ülő férfit. Azonnal felismertem a leírás alapján Dezsőt, ezért felálltam és indulni készültem.
–Várj! – szólt rám a vendéglátóm. – Ha így kimész, azonnal elkapnak, vagy lepuffantanak. Van egy ötletem.
Fél perc múlva már egy banyatanknak becézett kétkerekű hatalmas bevásárlótáska rabja voltam, amit Zuzana kitolt az utcára és megállt Dezső autója mellett. Ott kibújtam a rejtekemből és óvatosan kinyitva az autó hátsó ajtaját bekúsztam a hátsó ülésre, majd odasziszegtem a meglepett Dezsőnek:
– Indulhatsz, de gyorsan…
(folytatjuk)
