Szellemek árnyéka - Tizenötödik fejezet
Nem volt egyszerű a parton felkapaszkodnom a lábamat folyamatosan elhagyni készülő gumicsizmában, de nagy nehezen felértem, és végre körbe tudtam pillantani. Ameddig csak elláttam legelőnek tűnő rét terült el előttem, ami nem volt éppen lehetetlen, hiszem a marhákat valószínűleg ide is kihajtják a pásztorok. Csak itt-ott szakította meg a rét szőnyegét egy-egy kisebb facsoport.
Megpróbáltam tájékozódni, de nem igazán volt viszonyítási alapom, viszont emlékezetem szerint, illetve a vízről látottak alapján bal kéz felé fordultam, és megpróbáltam követni a part vonalát, remélve, hogy jó irányba megyek. Nem is csalatkoztam reményeimben, mert nemsokára feltűnt az út és a végén a kompkikötő rogyott épülete is előttem.
Még nem érkezett meg Dezső, mert nem láttam sehol az autóját, ezért leültem az Öreg partjára, és gondolataimba merültem. Meditatív állapotomból egy autó hangja riasztott fel. Megérkezett az őrnagy.
– Gyere, gyorsan pattanj be! – szólt ki az ablakon – A helyszínelők már ott vannak.
– Hol? – kérdeztem roppant kíváncsian.
– A kocsmában, ott találták meg az áldozatot – válaszolt.
Szerintem tátva maradhatott a szám, mert erős keserű ízt éreztem a torkomban a kirándulni vágyó apró rovarok jóvoltából. Mikor már kaptam egy kis levegőt krákogva kértem az őrnagyot, hogy kicsit bővebben is meséljen arról, mi történt.
Elmondása szerint, mikor a kocsma kinyitott, úgy kilenc óra környékén, még minden rendben volt. Andi lepakolta az asztalokról az éjszakára ráborított székeket, majd nekiállt a reggel szokásos foglatosságának. Kávét főzött, és feltöltötte a tégelyeket a szőlőt sem látott remek borral. A délelőtti órákban ritkán járt vendég a kocsmában, ezért nyugodt lélekkel ment a lány a kocsma mögött lévő kis helyiségbe utánpótlásért.
Mikor kezében egy rekesz sörrel, amit a hűtőbe szeretett volna bepakolni, visszatért a pult mögé, egy vendég ült a hátsó kijárat melletti asztalnál. Köszönt neki, de választ nem kapott, ezért odasétált hozzá, hogy megkérdezze, mit kér. A vendég előrehajtott fejjel ült a félhomályban, ezért nem látta az arcát, de rémülettel vette észre az illető tarkójára száradt vért, óvatosan megrázta a vállát, és érdeklődött hogyléte felől.
A fickó ekkor oldalra billenve leesett a székről és a lány torkából sikoly szakadt fel. A földön Jancsika feküdt mozdulatlanul, az egyik lábáról lecsúszott a gumicsizmája.
– Nagy vonalakban ennyi – szólt Dezső. – Sokkal többet én sem tudok, mert nem is álltam meg a kocsmánál, azonnal jöttem érted. A helyszínt Sándor biztosította, és már, mint említettem, a helyszínelők is ott vannak.
– A lány, hogy van? – kérdeztem enyhén elpirulva.
– A kezdeti ijedség után gyorsan összeszedte magát – mondta az őrnagy. – Stramm lány.
Átvergődve a záráson, és a homály borította erdőn, átvágtunk a töltésen, majd pár perc múlva megálltunk a kocsma előtt. Az épület előtt több rendőrségi autó, egy mentő, és a már ismert helyszínelő autó állt. A bámészkodó embereket próbálták a járőrök távol tartani a helyszíntől, de páran annak a véleményüknek adtak hangot, hogy joguk van inni, ezért engedjék őket be a kocsmába. Ezt a kérést a járőrök sajátos jogi fejtegetéssel hárították el. Nemes egyszerűséggel csak annyi volt a válaszuk, hogy nem.
Mikor Dezsővel beléptünk az ivóba, pillantásommal Andit kerestem, és megláttam a pult mögötti széken ülni. Nem láttam rajta, hogy túlságosan megviselte volna az eset, ezért kicsit nyugodtabban lépkedtem a kocsma hátsó részén heverő holttest felé, akinek a közvetlen környezetében szorgosan dolgoztak a kollégák a nyomok rögzítésén. Nagyon helyesen lezárták a helyiség hátsó kijáratát is egy Rendőrség feliratú szalaggal.
Odaléptem a földön fekvő áldozat mellé, és lehajoltam, hogy közelebbről is meg tudjam vizsgálni. A feje hátsó felén, nem sokkal a tarkója felett csúnya sérülés volt látható, ami valószínűleg a halálát okozta. Más külsérelmi nyom elsőre nem látszott rajta, de majd az orvos jelentéséből megtudom, van-e esetleg más sérülése is.
Sándor, a körzeti megbízott megnyugtatott, hogy a kiérkező helyszínelők előtt a lányán kívül senki sem bolygatta a helyszínt, sikerült hermetikusan lezárniuk.
A hátsó ajtó felé néztem, ami résnyire nyitva volt és megkérdeztem az őrmestert.
– Nyitva volt az ajtó, mikor kiérkeztek?
– Igen, a lányom, ha megérkezik, azt is kinyitja, mert előfordul, hogy ott jön be egy vendég.
– Keressenek rajta ujjlenyomatokat – kértem meg Dezsőt, aki utasította is a helyszínelőket a feladatra. – Mi meg menjünk addig körbe, nézzük meg a túlsó oldalát is.
Miközben megkerülve az épületet a hátsó terasz felé tartottunk, azon gondolkodtam, hogy előfordulhat, hogy a holttestet ott hozták az épületbe, hiszen arra annyira nem feltűnő, mint az első ajtón.
Az eszembe sem jutott, hogy esetleg a saját lábán sétálhatott be a halott a kocsmába.
(folytatjuk)
