Linktár

Kocsma a dátumvonalon

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2023/6 számában.

Valahol az északi szélesség huszonnyolcadik, valamint a keleti/nyugati hosszúság száznyolcvanadik fokán, a Midway-szigetektől nyugatra, egy aprócska szigeten állt egy kocsma. Az még hagyján, hogy a nagy óceán közepén épült minden lakott területtől távol, de volt még egy különös tulajdonsága ennek a helyiségnek.

Ugyanis a dátumválasztó vonal pontosan a söntéspult felett húzódott, így aztán, ha valamely kiváltságos egyén eljutott ebbe a kocsmába, az italrendelés alatt joggal érezhette úgy, mintha valamiféle időgépbe tévedt volna. Hiszen rendelését a kocsmáros csak már mint a jövő üzenetét hallhatta, mivel ő az egy nappal korábbi időzónában foglalt helyet.

Abraham Graveworm a kocsmáros lusta, kényelmes ember lévén ki is használta a dátumhatár minden előnyét, és rendszeresen hosszú hétvégéket tartott, törzsvendégei legnagyobb bosszúságára. A keleti félteke szombatját rendszeresen kiterjesztette a kocsma nyugati féltekét elfoglaló pénteki részére is, és mélyen vallásos ember lévén heti két vasárnapot is tartott. Mind a keleti, mind a nyugati félteke vasárnapját kiélvezkedte a semmittevésben. Így történt ez azon a végzetes vasárnapon is, 2003. április 13-án, amikor is egy Paul Blueberry nevezetű kötekedő alak állított be a kocsmájába:

– Hé te! – kiáltotta – Egy dupla whiskyt jéggel!

Mr. Graveworm, mint aki nem hallott semmit, a füle botját sem mozdította a felszólításra:

– Süket vagy? Egy sorozattal lemorzézzam a hátadon a rendelést? – rántotta elő a pisztolyát.
– Sajnálom uram, vasárnap nincsen kiszolgálás! – felelte Mr. Graveworm higgadtan.
– Vasárnap? Már hétfő van, te iszákos léhűtő!

Mr. Graveworm erre a söntéspulton húzódó piros vonalra mutatott. A pult Blueberry felőli oldalára ki volt írva, hogy hétfő, a Mr. Graveworm felőli oldalra, pedig ki volt írva, hogy vasárnap.

– Látja uram? – felelte Graveworm – Én a vasárnapi oldalon állok, így hát semmi okom rá, hogy a pihenőnapomon önt kiszolgáljam! Jöjjön vissza holnap!
– Holnap? Tíz napot utaztam Sanghajból ezért a nyamvadt lebujért! És képes a szemembe hazudni, hogy nincs kiszolgálás? Akkor mit keresnek itt ezek az emberek itallal a kezükben az asztaloknál?
– Ők az irigyeim. Nem én szolgáltam ki őket, a magukkal hozott italt fogyasztják! Nálam nem tilos hazait fogyasztani!
– No és miért irigykednek magára?
– Azért, mert a hétvégék nálam mindig három naposak! A keleti félteke szombatjától, a nyugati félteke hétfőjéig tart, tehát hetente csak négy napot dolgozom. Az irigyeim ezt nem tudják megcsinálni, mivel a munkahelyük túl távol van a dátumválasztó vonaltól, ezért ha van egy kis idejük, eljönnek hozzám, hogy meglessenek semmittevés közben.
– Aha, most már értem! És hol tölti a szabadnapjait?
– Itt, a pult mögött uram!
– Csak szabadnapokon nem szolgál ki?
– Pontosan!
– De mi értelme van a szabadnapjainak, ha ugyanott tölti, mint a munkanapjait? Miért nem ruccan át a szomszédos szigetekre, vagy lubickol egyet a tengerparton? Ráadásul az úgynevezett szabadnapjain egy csomó bevételtől is elesik! Nem fél attól, hogy csődbe megy?
– Uram! Háromszáz mérföldes körzetben nincs egyetlen valamirevaló kocsma sem! Tehát a világnak ezen a részén nálam van az italkimérés monopóliuma! Sokan megfordultak már nálam, úgyhogy nem tartok attól, hogy csődbe mennék. És, hogy miért nem mozdulok ki a szigetről? Hát csak nézzen körül! – ekkor Mr. Graveworm az ablakokon túl húzódó végtelenbe vesző óceánra mutatott – Hát hova mehetnék innen? Mindenütt csak az a kéklő víztömeg fogadna és még csak szilárd talaj sem lenne a lábam alatt! Hetente egyszer jön az áruszállító hajóm, az elé kimegyek a szabadba és felügyelem a rakodást, illetve néha sétálok a szigeten. Ismerem minden zegét-zugát!
– Ez azért mégsem járja, hogy így játszadozik a napokkal! Tegnap például milyen nap volt magánál?
– Tegnap a keleti félteke vasárnapját ünnepeltem meg, a semmittevésemmel,
– Ehhez nincs joga! Ha tegnap is vasárnapot ünnepelt, akkor magának most hétfői munkarend szerint kellene dolgoznia!
– Ön nyilván nem olvasta Mózes első könyvének idevonatkozó határozatait: „És a hetedik nap megpihent az Úristen, és látá, hogy ez jó!” És ha már az Úr olyan kegyes volt hozzám, hogy kétszer is a közelembe irányítja a szent pihenőnapot, akkor miért ne használjam ki?
– Mert ez így nem szabályos! Sokat hallottam a maga üzelmeiről, és most már a saját szememmel is látom, hogy a pletykák igaznak bizonyultak! Legfőbb ideje eldöntenie, hogy a keleti, vagy a nyugati féltekéhez kíván-e tartozni! A Naplopóvadász Bizottság határozatot hozott, hogy a dátumvonal nem szelhet ketté semmilyen munkahelyet! Én pedig őket képviselem!
– Magasról szarok a maguk gittegyletére! Nekem sokkal fontosabb a lelki üdvösségem és az, hogy a szent pihenőnapot méltóképpen megünnepelhessem! Tudom, hogy az Úr is így akarja!

Mr. Graveworm ekkor egy hatalmas dörrenést hallott, majd úgy érezte, hogy egy hosszú sötét alagúton halad keresztül, amelynek a végén fény világított:

„Mi a franc ez?” – gondolta – „A hülye angolok idáig fúrták a Csalagutat? Remélem nem metrószerelvény világít ott szemben, mert akkor végem van!”

Amikor kiért a fényre, akkor hirtelen egy tündöklően szép, zöld mezőn találta magát, aminek a közepén egy hatalmas, fából ácsolt budi állt. Az ajtaja nyitva volt, a fülkében pedig egy nagydarab, negyven év körüli, hosszú hajú fickó trónolt, akinek a szakálla a köldökéig ért. Mikor észrevette Mr. Gravewormot, barátságosan feléje intett:

– Hello Abraham! Gyere csak közelebb!
– Hol vagyok?
– A mennyországban!
– Na ne vicceljen! Hiszen még nem haltam meg!
– No, akkor ideje, hogy felvilágosítsalak! Halott vagy!
– Az lehetetlen! Hiszen egészséges voltam, mint a makk!
– Most puffantott le, az a Paul Blueberry nevezetű pacák, akivel olyan csúnyán összevesztél! A golyó átfúrta a szíved! Esélyed sem volt a túlélésre!
– Na de mit keres egy budi a mennyországban?
– Éppenséggel meglennénk nélküle is, de az itteni növényeknek is szüksége van a tápanyagra. Ez a budi a fő tápanyagraktár! Ide ürítjük a bélsarat, amit aztán termeszekké változtatott elkárhozott lelkek visznek szerte-széjjel a mennyei birodalomban, hogy a mennyei növények megfelelő tápanyagellátást kapjanak. Tehát a budit egyfajta dimenziókapuként is felfoghatjuk a mennyország és a pokol között!
– Meg kell hagyni, hogy a maga nemében elég tetszetős építmény!
– A fiam csinálta! Nagyon ügyes mesterember! Talán már hallottál róla!
– Hogy hívják?
– Jézus Krisztus! A budi builder, ha-ha!
– Hallod-e hé! Ne káromold az Istent!
– Na, jól is néznék ki, ha már magamat sem szidhatom, ha-ha! – nevetett Isten – No de most fontosabb dolgunk van! Menjünk az irodámba! El kell döntenem a további sorsodat!
– Azt előre megmondom, hogy nem vagyok hajlandó trágyát lapátolni elkárhozott bunkók között!

Isten fagyosan végigmérte Mr. Gravewormot:

– Ez nem kívánságműsor! Azt teszed, amit mondok! – felelte Isten, mire Mr. Graveworm elhallgatott. Már csak az irodában mert újra megszólalni:
– Sokáig tart az ítélkezés?
– Á dehogy! Pusztán formaság az egész! Már akkor tudtam, mi lesz a sorsod, amikor a budin ülve megláttalak!
– Nem igazán rajongok az effajta koncepciós perekért! És mit határoztál?
– Mélyen vallásos életmódot folytattál a legjobb tudásod szerint. Ez mindenképpen a javadra válik, de a megrögzött lustaságod miatt kénytelen vagyok bizonyos retorziókat alkalmazni. A kocsmai vitapartnerednek igaza volt. Féltekét kellett volna választanod a heti munkarendhez. Az Ótestamentum elején csak heti egy pihenőnapot engedélyeztem az embereknek. Te meg úgy játszadoztál a hét napjaival, mint egy kisgyerek a legójával. Ezt nem engedhetem meg! Ezért büntetésül háromszáz év tisztítótűzre ítéllek.
– Háromszáz év! Nem sok az egy kicsit?
– Ne izgulj! Itt a mennyországban gyorsan telik az idő, észre sem veszed, és már el is telt! Eleinte kicsit meleg lesz, de majd megszokod, mint a forró fürdőt a kádban!
– És mi lesz akkor, ha letelik a háromszáz év?
– Tíz perc cigiszünet! – felelte Isten mosolyogva, majd a tisztítólángok magasra csaptak Mr. Graveworm körül.