Az ördög árnyéka

Szépirodalom / Novellák (330 katt) Tad Rayder
  2023.01.25.

1. fejezet – Kimutatja a foga fehérjét

Michael egy újabb pohár borubont töltött magának, miközben a feleségével vitatkozott. Vitájuk tárgya, mint oly sokszor, az ivás volt. Az, hogy gátlástalanul önti magába az italt, és olyankor otromba és agresszív.

– Látod, erről beszélek – szólt Michaelhez a felesége. – Már megint iszol, és egész nap a tévé előtt ülsz az üveged társaságában, amíg ki nem fogy. Ha kifogy, bontasz egy másikat. Miközben a fiad fent van a szobá…

A férfi félbeszakította.

– Ne hozd ide ehhez a témához a fiunkat! Travis megértő gyerek.
– De igen, idehozom, mert sem velem, sem vele nem törődsz az alkohol miatt. Ő is és én is csak arra vágyunk, hogy szerető, biztos háttérrel rendelkező család lehessünk. Ehelyett végig kell néznünk, ahogy a halálba, iszod magad.

A férfi megfordult és megint szólt Margaretnek.

– Ha nem hagyod abba, esküszöm az élő Istenre, hogy azt is megbánod, megszülettél!

Ennek hallatára Margaret elsápadt és a félelem kiült az arcára, majd csendben kiment a szobából. A hallgatása magába foglalta mindazokat a rossz emlékeket, amiket még Travis, a fiuk születése előtt kellett átélnie. Egy ilyen alkalom volt az is, mivel jómódú család voltak, rendeztek egy estet a környék befolyásos embereinek számára. Mindenki jól érezte magát, különösen Michael, mert annyi bourbon wiskhyt megivott, hogy önkívületi állapotban, ruha nélkül szaladgált az udvaron, és belepisált a medencébe, amiben a vendégek fürödtek. Amikor Margaret arra kérte, hogy hagyja abba, ott mindenki előtt úgy megverte, hogy majdnem belehalt a sérüléseibe, de feljelentést nem tett, mert bár biztatták rá, ő azt mondta, mégis csak a férje, s ilyenkor nem tudja, mit tesz, de amúgy jó ember. De Michael nagyon is jól tudta mit tesz. Elege volt az állandó nyafogásból és minden egyes pofon, amit adott Margaretnek, csak még dühödtebbé tette, és kimondottan élvezte, amit tesz. Remélte, meg lesz a kívánt hatás. Élvezte az asszony hangját, miközben a kezei között fájdalmasan vonaglott a földön, elviselve a magából kikelt férje ütéseit. Ez volt az első olyan eset, ami elindította igazán Michaelt a lejtőn, amin azóta is csak csúszik egyre mélyebbre. Egykoron jól öltözött, fehér inget és fekete nadrágot, mellé pedig bőrcipőt viselő úriember volt, akinek kiállására felfigyeltek. Mára már csak egy megereszkedett hasú, csapzott hajú, fehér trikós ürge lett, aki az alkohol rabja. Travis leült néha az apja mellé meccset nézni, amikor a Chichago Bulls meccsét adta a tévé, ezzel is csak közelebb próbált kerülni az apjához, és egy kis törődést kicsikarni belőle, ami aztán általában veszekedésbe szokott torkollni, mert a meccs hevében, és az alkohol hatására Michaelnek előjött az a személyisége, amit annyira utált a fiú és az anyja. A kötekedés.

Travis szerette az NBA-t de neki a Los Angeles Lakers volt a kedvence, és ezt Michael jól tudta. Amikor már annyit ivott, mindig nekiállt mondani Travisnak, hogyan lehet olyan szar csapatnak szurkolni, mint a Lakers, persze mindezt csak azért, hogy a fiába valami kivetni valót találhasson, amúgy ő is jól tudta, hogy a sárgamezesek a játék történetének az egyik legnagyobb múltú csapata. De ő így érezte jól magát. A bourbont, a jól menők italát felváltotta a dobozos sör, abból is a legolcsóbb.

„Ha egy ember életszínvonalát meg akarod ítélni, nézd meg, hogy mit visel és mit fogyaszt.” – gondolta Travis, mindezt gyerekfejjel.

Persze nem mindig sülnek el a dolgok rossz irányba, de azt is tudta, hogy az apja esetében a rossz oldal kerül ilyenkor előtérbe. A közös meccsnézés mindig veszekedésbe torkollott, amit sokszor Maragaret nem nézett jó szemmel, és szólt a férjének, hogy ő mégis csak gyerek, és ne vágjon ilyeneket a fejéhez. Annak szurkol, akiknek akar. Ő csak, mint ahogy már elmondta nem egyszer, közelebb akar az apjához kerülni. Ilyenkor Michael csak megvonta a vállát és jó nagyot kortyolt a söréből majd ránézett a fiára és jól hátba veregette, amit Travis egy fájdalmas mosollyal nyugtázott. Ő neki úgy látszik, csak ennyi jut az apai szeretetből. Gyakran az ilyen hátba veregetésektől a meccsek végére mindene sajogni szokott, és arra gondolt, hogy mégsem megverte, hanem csak így mutatta ki a szeretetét.

„Még jó, hogy nem olyan gyakran játszanak egymás ellen a csapataink,” – űzte el fájdalmait ezzel a viccesnek ható gondolattal.

Margaret lépett be a tévészobába ahol nézték a meccset, és csak ennyit mondott Michaelnek pedig tudta, hogy nem lesz megint jó vége, de valahogy félretette mindezt magában, mert nagyobb volt benne a felgyülemlett düh és a méreg a férje iránt.

– Nézz magadra, megint mit csinálsz! Hogy hova süllyedtél abból, aki voltál!

Michael fülét megütötték ezek a szavak, és felugrott a tévé elől, s egy szempillantás alatt ott termett a felesége előtt, akit erős karjával megragadott, és a torkánál fogva a falhoz nyomta.

– Ne merészeld nekem még egyszer ezt mondani te szuka!

Margaretnek fájt a férje szorítása, de ő egyre csak mondta.

– Látod, már csak ennyire vagy képes, te gyáva féreg. Eldobtad a jó életszínvonaladat a hülye viselkedésed miatt. Emlékszel, hogy miért jutottunk ide, és miért kezdtél el inni?

Michael nem szólt egy szót sem, a keze egyre jobban szorította a felesége torkát.

– Ez az, csináld te nyomorult szemét! Csak ennyit tudsz? Azért jutottunk ide mert a viselkedésed miatt, amikor belepisáltál a medencébe, másnap becsöngetett hozzánk az egyik ügyfeled, és minden létező üzletet megszüntetett veled. Arra hivatkozott, hogy szégyen, hogy egyáltalán egyszer is gondolt arra, hogy veled üzletet kössön. S miután másnap kijózanodtál, megpróbáltál rá hatni, de nem ment. Ő kisétált a házunk ajtaján, de azzal együtt elvitte azt is, amit te eddig felépítettél, a jómódú életet. Hát ezért tartunk itt, ahol tartunk!

Az asszony alig kapott levegőt, amíg ezt mind elmondta, de nem bánta, hogy hangosan gondolkodott. Mindezt Michael végighallgatta, és ahogy engedett a szorításon Margaret arcára tette a kezét és mélyen a szemébe nézett, és megütötte, majd ez mondta.

– Te olcsó ringyó.

A férfi hátat fordított, és akkor látta meg a fiát a tévészekrény mögött kuporogni a félelemtől.

– Gyere ide Travis! – szólította meg fiát, miközben ő a fal melletti kis szekrénybe kapaszkodott, hogy meg tudjon állni. Ingott a világ. A fiú, remegő teste egyszerűen mozdulatlanná tette őt, így ha akart volna sem tudott odamenni az apjához, csak nézett rá könnybe lábadt szemekkel, s a szemeiben azzal a reménnyel, hogy őt nem fogja bántani, amiben ő egyáltalán nem volt biztos. Az apja ismét megszólította, hogy menjen oda hozzá, de a fiú nem mozdult. Erre az apja csak annyit mondott.

– Ne kelljen odamennem, mert Isten a tanúm rá, hogy nagyon megverlek, te gyerek!

Travis látta az apja szemeiben a dühöt, és arra gondolt, hogy ha odamegy, talán nem fogja bántani. Miközben elindult az apja felé, az egész teste még nagyobb remegésben tört ki és a szemeiben a gyűlő könnyek, mint vízesés engedtek maguknak szabad utat, úgy gördültek le az arcán. Az árnyékot meglátva a falon, ami az apjáé volt, az jutott eszébe, hogy ez az ördög árnyéka. Lelki szemei előtt látta az apja fején az ördögszarvakat, és a kezében az ördögvillát, amivel már várja, hogy odaérjen hozzá. Travis tudta, hogy ez most a földi pokol neki, és félelmében bevizelt amikor odaért az apjához. Michael dülöngélve megfogta a fiú felső öltözetét, magához húzta és ennyit mondott.

– Neked nem kell félni soha tőlem. Te vagy az életem értelme, amire én nagyon büszke vagyok. Csak tudod, a mamával van egy kis nézeteltérésünk. Csak hogy lásd, hogy mennyire komolyan beszélek, bocsánatot kérek tőled azért, ha bármikor is a múltban bántottalak.

Travis félt attól, hogy az apjából csak az alkohol beszél, de azt tudta és érezte, hogy ez az alkalom más mint a többi. Eddig ilyet soha nem mondott, akármennyire be volt rúgva. Megjelent a gondolataiban egy halovány remény, hogy innentől fogva más lesz minden. Remegve, de mégis az apja nyakába borult, ahol érezte az átható alkoholszagot, de most nem foglalkozott vele, mert most az apja szerette. Travis nem tudta meddig tart majd ez az állapot, de azt tudta, hogy azt szeretné, hogy ha örökre így maradna. Ő még a mindennapos alkoholszagot is elviselné, ami az apjából árad, csak hogy egy kicsit azt érezhesse, hogy szereti. Ekkor Michael elengedte fia ruháját, és visszafordult Margarethez, aki még mindig a fal mellett állt, és várta, hogy mi fog történni. Azon most ő is meglepődött, hogy Michael nem bántotta a fiát, de azt nem tudta, hogy most ő vele mit fog csinálni. Ahogy a fia, ő is látta a férfi árnyékát, és rettegett attól, hogy a fia előtt fogja megint bántani. De amikor odalépett hozzá, csak ennyit mondott.

– Mindennek te vagy az oka.

S kiment a szobából.

A nő ezután összegörnyedt a fal mellett, és hangos zokogásban tört ki, amit fia vigasztaló ölelése enyhített számára. Megkönnyebbülést érzett, hogy a férje végre békén hagyja mindkettejüket, és végre nyugodtan lehetnek egy kicsit. Bár Margaret tudta, hogy nem sokáig fog ez tartani, maximum addig, amíg a férje kezébe megint pohár nem kerül. Mert hiába józanodik ki, és pár napig normális, utána ugyanaz az utálatos undok dög, mint akkor, amikor iszik. Az egész egy nagy mókuskerék. Mindig minden kezdődik elöről. Soha nincs vége. De most egy kicsit abbamaradt az állandó gyalázás és fenyegetés.

Travis megszólította az anyját, miközben szorosan ölelte, ahogy csak bírta, és közben reszketett egész testében.

– Anya, ugye nem fog többet bántani minket?
– Nem fog – válaszolta az anyja, miközben közel sem volt benne olyan biztos, mint amilyen gyorsan kimondta. Csak az számított neki, hogy a fia megnyugodjon. Felkelt a fal mellől, és kiment a szobából, hogy megnézze, merre van Michael. Addig arra kérte Travist, maradjon itt és semmi baj nem lesz. Margaret átment a szemközti nappaliba, és ott találta Michaelt, aki hason aludt a díványon és hangosan horkolt. Visszament Travishez, és közölte vele, hogy egy jó darabig most nyugalom lesz mert kidőlt a nappaliban. Travis arcán látszódott a megkönnyebbülés, mint ahogy az anyján is látszott, nem is olyan régen. A gyerek halkan odaosont a nappalihoz, hogy megnézze az alvó apját, de amikor meglátta, nem egy apát látott, hanem egy alvó ördögöt. Ez volt neki a saját apja. A pokol legmélyebb bugyrát élte meg a Földön mellette, és úgy érezte sokszor magát, mint egy rab, aki soha nem tud szabadulni a sorsa elől, és el kell neki viselnie, amíg világ a világ. Ezek a dolgok mellett az futott át az agyán, ahogy ott fekszik, csak valamivel jól fejbe kellene vágnia, és végleg megszabadítaná magát és az anyját is a szenvedéstől. De mindezek csak gondolatok voltak és akkor a merengésből megszólította az anyja.

– Gyere Travis, mennünk kell!
– Megyek anya – hangzott a válasz. Bár nem tudta, hogy hova készülnek, de valamiért a szívét öröm járta át és készülődött, ahogy Margaret összerakta neki a kis hátizsákját és ráadta a kabátot.
– Hova megyünk anya? – kérdezte kíváncsian a fiú.
– Meglátogatjuk a mamát – hangzott a válasz.
– Juhé!
– Csendesebben, mert felébred!


2. fejezet – Úton a mamához

Miközben öltöztette Travist az anyja, a kisfiú megkérdezte tőle.

– Anya, miért nem beszéltél eddig a nagymamáról?

Margaret a fiára nézett, és egy darabig csendben volt, majd így folytatta.

– Mert nem lehetett.

A fiú döbbent szemekkel, de inkább meglepődve nézett az anyjára, miközben Margaret meghallotta Michaelt mozgolódni, és még jobban sürgette a fiát, hogy indulniuk kell. Kiléptek az ajtón és akkor egy hangot hallott meg az anyja a zár kattanása mellett.

– Hol vagy te szuka?

Gyors léptekkel megindultak az autó felé, és útnak indultak a soha nem látott nagymamához, akiről még csak pár perce tud, hogy egyáltalán létezik. Amikor elhagyták a kocsifeljárót, a visszapillantó tükörben akkor látta meg Margaret férje tántorgó alakját, aki az úttest közepén állt és a kezével fenyegetőn mutatott az autó után. Margaret el tudta képzelni, mit jelentenek ezek a mozdulatok, de fiát féltve inkább bevállalta azt, hogy ha egyszer hazatérnek, ha lesz ilyen, akkor megint megveri, mint sem hogy Travist tovább bántsa, amit ő nem tudott elviselni. Férje rémisztő alakját hátrahagyva próbált Margaret az útra koncentrálni, és a mellette ülő fiára, aki szomorú arccal nézett a semmibe. Tudta jól, ha most megkérdezné, hogy érzi magát, saját fia hülyének nézné, és ezt nem akarta. Jól ismerte ezt a fajta arckifejezését a fiának, ilyenkor csak magához szokta ölelni, és éreztetni vele, hogy ő mellette van, és amíg világ a világ, mellette is fog maradni. Travis az apai szeretet hiányától szenvedett, és nem értette, hogy ezt ő miért is kapja, hisz ő tudomása szerint nem csinált semmi rosszat. Csak hiányzott neki az apja. Most is azon gondolkodott és az apja járt a fejében Margaret tudta ezt jól.

– Miért nem lehetett mesélned a mamáról? – fordult oda hirtelen fiához Margaret, aki meglepődött a kérdésen. Hirtelen nem tudta mit mondjon a fiának. Kis gondolkodás után arra az elhatározásra jutott, hogy elmondja az igazat. Belekezdett, és a fiú figyelmesen hallgatta.

Miközben vezetett, és a szembejövő autók lámpáinak fénye félig meddig elvakította, csak mesélt.

– Tudod, Travis, amióta apád így lesüllyedt, és csak az alkohol teszi ki a mindennapjait, elveszítette minden megszerzett becsületét az ügyfelekkel szemben, amit a cégnél kiépített magának annál az építőipari vállalatnál, ahol dolgozott. Nem csak ott vesztett el mindent, hanem itthon is. De az, amit leginkább itthon elveszített, az nem más, mint az önkontroll.
– Mi az az önkontroll anya? – kérdezte a fiú.
– Az önkontroll az az, hogy ha például valakire dühös vagy, nem mondod el neki, hanem inkább magadban tartod, de ha mégis úgy döntesz, hogy kimondod akkor is finoman teszed, hogy ne bántsd meg a másikat. Ez nem sikerült apádnak (halkan mormolta el az orra alatt).
– Gondoltam – válaszolta a fiú.

Margaret meglepődött fia szavain, mert azt hitte, hogy nem érti, amit utoljára mondott.

– Sajnálom Travis – s megborzolta fia haját, aki ettől megrázkódott. – Apád nagyon sokszor akkor változott dühödt fenevaddá, amikor te azt nem hallottad, vagy ép nem láttad. Egy ilyen alkalomkor tiltotta meg azt nekem, hogy elmenjek a mamához, és neked sem mondhattam róla semmit.
– Miért anya?
– Azért, mert attól félt apád, hogy ha elmegyek hozzá, és viszlek magammal téged is, akkor lesz még egy személy, aki tudni fog a viselkedéséről, és elveszít minket, és a rajtunk gyakorolt uralmát is.

Ahogy ezekre visszagondolt, egy könnycsepp gördült végig az arcán, amit sebtében le is törölt, nehogy Travis meglássa.

– Hogy hívják a nagymamát anya? – érdeklődött a fiú, miközben a kabátjának cipzárjával babrált.
– Felicita, de én mindig csak Felic mamának szólítottam.
– Szép neve van! – szólalt meg a fiú. – Már alig várom, hogy találkozhassam vele! – Travis mosolygott, miközben érezte, hamarosan új emberrel bővül azok sora, akit szerethet.
– Már én is nagyon várom, kisfiam, mert már nagyon hiányzik. Várj egy pillanatot, elrendezek egy hívást!

A telefonból kikereste az anyja számát, és közben az jutott eszébe, hogy már azt sem tudja, mikor hívta fel utoljára. Remélte, hogy most felveszi, s bízott benne, hogy minden rendben van vele. A telefon kettőt csörrent és Margaret beleköszönt a telefonba.

– Szia anya te vagy az?
– Lányom, jaj de jó, hogy ennyi idő után hallom a hangod! Jól vagytok? Mi történt veletek, hogy nem kerestél az elmúlt években?
– Jól vagyunk anya, csak azért hívlak, hogy otthon vagy-e mert meglátogatnánk hosszabb időre, ha nem lenne gond.
– Dehogy lenne gond! Gyertek csak, nagyon örülök nektek! Gondolom Michael miatt nem kerestél az elmúlt időszakban.
– Igen anya, de majd mindent elmondok. És köszönöm, hogy még mindig vársz haza. Ne haragudj!

Azzal bontotta a vonalat. Útközben a telefonbeszélgetés után szipogni kezdett a volán mögött, és arra gondolt, hogy egy ilyen ember miatt dobta el az édesanyját, mint a férje. De még ha nem is eldobta, mert ő akart menni, csak megtiltották neki, jogosan érezhette azt az anyja, hogy eltaszította. Remélte, nem így van, miközben tisztában volt vele, hogy a szíve mélyén ezt érzi Felic mama, és ezért mélységesen szégyellte magát.

– Ne sírj anya! – hangzott a vigasztaló hang az anyósülésről.
– Köszönöm Travis, hogy te mindig mellettem vagy!
– Ugyan anya, ez csak természetes, hisz az anyukám vagy.

Margaret elmosolyodott. Közben odaértek a mamához, és még mindig ugyanolyannak hatott az út, mint gyermekkorában volt. Kaviccsal felszórt poros út vezetett a házhoz. A kocsival megálltak a bejárati ajtó előtt, és Travis gyorsan, mint a gumilabda kipattant az autóból, és már az ajtó előtt is termett, s megnyomta a csengőt. Margaret felfigyelt a csengő hangjára, és egy bizonyos fokú félelem fogta el a hang hallatára, de közben várta is, hogy az ajtó kinyíljon. Travis másodszorra is megnyomta a csengőt, és a ház belsejéből hang szűrődött ki, ami így szólt.

– Megyek már, megyek!

Travis újra és újra ráfeküdt a csengőre nem tudta türelmetlenségét leplezni és a hang újra megszólalt, de most már egyre közelebbről.

– De türelmetlen valaki, Jézus Mária! – s akkor az ajtó kinyílott.

Amikor teljes terjedelmével kinyílt az ajtó, Travis felkiáltott.

– Nagymama!

Az asszony először nem hitt a szemének, hogy a soha nem látott unokája állt az ajtóban, és ő kiabált neki, majd a fiú szorosan magához ölelte. Margaret még csak akkor ért fel a lépcsőn és üdvözölte a nagyit.

– Szervusz, anya! – s hosszasan megölelte, miközben közöttük meg volt Travis, aki hirtelen azt sem tudta, hogy kihez forduljon, és kit öleljen jobban. Azt érezte, hogy itt szeretik. Bár soha eddig nem látta a nagymamát, akkor is biztosra tudta, hogy itt biztonságban lehet ő is, és az anyja is.

– Kerüljetek beljebb, ne itt szobrozzunk az ajtóban! Igyatok valamit! Kávéval és üdítővel tudok szolgálni. – Közben Travis, ahogyan nagyanyja hangját hallotta, elmerült a falon lévő festmények szépségében. A festmények sorakoztak a folyosó falán mintha csak egy kiállítás lett volna, ahol éppen részt vesz. Közben, ahogy a képekre figyelt, az anyja és a soha nem látott nagymama párbeszéde törte meg a csendet. Travist elvarázsolta a képek sokasága.

– Mesélj lányom! Látom, nagyon nyomasztanak olyan dolgok, amiket nem mondasz el senkinek. A lelked beteg, és egy olyan ember miatt beteg, aki életed egy részét tönkre tette és alárendelted magadat neki.
– Igazad van anya, de nem tehettem mást, mert vagy szavakkal terrorizált, vagy testileg bántalmazott. Sokszor a szavak jobban fájtak, mint ha megvert volna.
– Tudom, Margaret. Az anyai szívnek nem lehet hazudni. Attól függetlenül, hogy nem telefonáltál, és nem jöttetek, én minden este imádkoztam érted és a családodért.
– Jaj, anya, te olyan kedves vagy velem! Pedig meg sem érdemlem. Lelkiismeret-furdalásom van.
– Ne legyen lányom, megértelek! Nem tehettél mást.

Közben lefőtt a kávé, és Felic mama kiöntötte pohárba, majd Margaret elé tette az asztalra. Travisnak kiszólt a konyhából, és már szaladt is, és a kiöntött üdítő már az asztalon várta a fiút.

– Köszönöm, mama! – szólt nagyanyjához a kisfiú, aki ép akkor ért oda az asztalhoz, és látta meg a kiöntött üdítőt.

Válaszként Felic mama csak megborzolta unokája haját, aki ettől még jobb kedvre derült, és elmosolyodott. A mosoly csak az ő arcán látszott, mert az anyjáén megint azt a szomorú, kilátástalan tekintetet látta, mint amikor otthon vannak.

– Mi a baj anya? – kérdezte, majd azután csendben belekortyolt az üdítőjébe.
– Semmi kincsem, csak beszélgetünk a mamával.
– Tudom, apáról – és a fiú nem mondott többet.

Margaret az anyjára nézett, és tudta a választ, és már hallotta is, ahogy mondja. „A gyereknek nem tudsz hazudni. Tud mindent.” Persze nem szólalt meg, inkább mindketten a fiúra néztek, és bólintottak.

– Nagymama, kimegyek az udvarra játszani. Lehet?
– Én tőlem lehet – válaszolta Felic –, de előbb kérdezd meg anyádat.
– Anya? – nézett rá kérdőn Travis, miközben azt remélte, hogy megengedi.
– Persze, menj csak, de a ház közelében maradj, ahol még látunk az ablakból.

Miközben a gyereket nézték az ablakon keresztül, ahogy játszik, Margaret kiöntötte lelkét az anyjának, ami már nagyon kikívánkozott belőle, csak a gyerek előtt nem akarta.

– Nem akarok hazamenni anya. Őszintén megmondom, félek. Félek a mindennapos veréstől, amit Michael csinál velem, de attól még jobban, hogy ezt a gyerek előtt csinálja velem, mert arra is volt példa.

A nő tanácstalanul nézett az anyjára, de az megértette, és annyit mondott.

– Szeretném, ha itt maradnátok, lányom.

Egy hangos, keserves kiabálást hallottak az udvar felől, amikor látták az ablakon keresztül, hogy Travis lent fekszik a földön, és csak egyre jobban kiabál. Amikor odarohantak hozzá, akkor látták meg, hogy egy szeg áll ki a lábfejéből, a nagyobbik fajtából, ami teljesen átszúrta cipőének talpát. Gyorsan bevitték a konyhába és fertőtlenítették neki a sebet, majd gondosan az anyja kihúzta a szeget a lábából, majd bekötözte, közben várta, hogy a mama elmondja, mit keres szeg az udvar kellős közepén, amikor még pajta sincs, hogy ott legyen tárolva, és az udvaron csak véletlen le lett ejtve. Felic mama elmondta, hogy amióta meghalt a férje, Margaret apja, azóta vandálok egy csoportja mindig eljár hozzá fosztogatni, vagy csak megijeszteni, és egy idő után ő ezt megelégelte, majd eldöntötte, hogy szeget tesz ki a kocsijuknak, hogy belehajtsanak.

– S szerinted ez jó ötlet anya? – kérdezte felháborodottan Margaret. – Nézd meg, mi lett abból, hogy nem ésszerűen gondolkodtál, ami az lett volna, hogy elmész a helyi rendőrségre, és még ha nem is látod őket, akkor ismeretlen tettes ellen feljelentést teszel!
– Tudom, hogy igazad van, de nem akartam hajcihőt magamnak és ez könnyebbnek tűnt.
– Van, amikor a könnyebb dolgoknak nagyobb áruk van az életben, és többet kell értük fizetni, minthogy inkább gondolkodjon az ember.

Margaret nem mondott, többet mert tudta, hogy most elevenébe talált az anyjának, és ezis épp elég volt neki. Az asszony bűnbánóan nézett a lányára, majd az unokájára, de abban a percben nem szólt semmit, majd később ennyit mondott.

– Nem hiszem el, hogy ilyen szerencsétlen vagyok, hogy a még soha nem látott unokámnak esik balja az én baklövésem miatt.

Leült a székre és zokogni kezdett. Travis kérte az anyját, hogy engedje meg, had menjen oda a nagymamájához. Fogta a kezét és bicegve, de odament hozzá. Amikor odaért, lehajolt, és akkorbele nyílalt a fájdalom a sebbe, de nem törődött vele, mert ahogy megsimogatta Felic mama vállát, az idős néni felnézett, és magához ölelte az unokáját, és azt mondta neki.

– Azt akarom, hogy itt maradjatok velem, drága kis unokám.

Margaretnek könny szökött a szemébe, hogy így látja az édesanyját, de tudta, hogy nagyon magányos, és ez lenne a legjobb megoldás, amit csak tehetnének. S akkor megszabadulna és a háta mögött hagyná a Michael által okozott borzalmakat is. Travis az anyjára nézett, miközben tovább simogatta a zokogó nagymamáját, és kérlelőn, szavak nélkül várta a választ arra, amit Felic mama szeretne. Ő is odament hozzájuk, és szorosan magához ölelte az édesanyját. Ebben az ölelésben minden egyes év hiánya benne volt, amit be szeretett volna pótolni vele, és addig vele lenni, ameddig csak lehet. Felic mama már idős volt, elmúlt már hatvan éves, még is oly sok éven keresztül tartotta magában a lelket, és erős maradt még azután is, hogy az országút menti házban egyedül maradt a férje halála után, de most, ahogy ott ült a széken, minden fájdalom kiült az arcára, ami egy fájdalommal teli, és szeretetre éhes idős asszonyról tanúskodott. Margaret tudta, hogy ez lesz a legjobb döntés, amit valaha hozott, és nem megy vissza az iszákos férjéhez, hanem itt marad az édesanyjával. Miközben Felic mama csak zokogott, ő rá nézett Travisre, és szó nélkül bólintott, ami a fiúnak óriási boldogsággal ért fel, mert tudta, hogy itt maradnak. Abban a pillanatban ő volt a világ legboldogabb gyermeke. S miután Travissal tudatta, utána Felic mamának is tudtára hozta, hogy a hátralévő életében soha nem lesz egyedül, mert gyerekzsivajtól hangos házban fogja tölteni a napjait, ha nincs ellenére. A nagymama még nagyobb zokogásban tört ki és örömkönnyeit törölgetve az arcáról szipogva mondta, hogy nem bánja, mert ő mindig is arra vágyott, hogy gyerekhang töltse be a házat. Hálás Istennek, hogy sok hosszú, és egyedül töltött év után ezt megtapasztalhatja, és kiélvezheti a nagymamaság minden örömét. Travis felkiáltott.

– Juhé maradunk.

Felic mama csak annyit mondott Margaretnek.

– Köszönöm!
– Maradunk anyám, mert nem lett volna szabad anno egy részeges vadállatot választanom helyetted, aki mindig is csak jót akart, és tudta előre, hogy ebből mi lesz. Sokszor gondoltam rád azokban az időkben, amikor megtiltotta, hogy beszéljek veled. Beülök az autóba, úgy mint most, és jövök. De akkor még nagyobb volt bennem a félelem, hogy megint megver, vagy megaláz mások vagy ép a fiam előtt.
– Tudom, lányom, ne szabadkozz! Ismerem jól az ilyen embereket. A te apád is ilyen volt.

Margaret arca elsápadt, és falfehér lett. Ő mindig azt hitte az apjáról, hogy egy mintaapa, mert soha egy rossz szót nem hallott kettejük között, őt meg kifejezetten imádta.

– Azt szokták mondani, halottról jót, vagy semmit. De most lányom, elmondom neked, hogy apád ugyanolyan volt, mint Michael. Engem is sakkban tartott az iszákosságával, és a goromba viselkedésével, ami néha tettlegességig fajult. Volt olyan, hogy hazajött, elé raktam az ebédet, és egy az egyben rajtam landolt, csak azért, mert sótlan volt. Azután bevitt a szobába, és kénye kedve szerint töltötte ki rajtam beteges vágyait, amit én már sokszor nem tudtam elviselni, és miközben ő molesztált és ütött, én csak csendben zokogtam, és vártam, hogy vége legyen ennek a rémálomnak. Amikor összejöttél Michaellel, én imádkoztam, hogy neked jobb sorsod legyen, mint nekem volt, de amikor az első verést elmesélted a telefonban, akkor már tudtam, hogy ugyanaz a pokol vár rád is, mint egykor rám várt. Persze ebből te mit sem vettél észre, mert mindig akkor kezdte, amikor te már aludtál, és mint kislány, ha észre is veszed, hogy mit csinál velem, mit is csinálhattál volna. Csak egy életre szóló rossz emléket kaphattál volna, ami elkísérte volna egész életedet. Ennyi emberség, de csak ennyi szorult belé, hogy soha nem előtted bántott. Az éjszakákat túlélve a másnap reggelek, és az egész nap volt az, ami igazi kihívás volt számomra, mert nem csak talpon kellett maradnom, hogy téged ellássalak, hanem a verés nyomait is el kellett takarnom előtted. Sokszor az volt a legnehezebb.

Margaret nem tudott megszólalni. Szótlanul állt az anya előtt, és őszes haját simogatva keserves zokogásban tört ki, még nagyobban, mint ahogy az előbb az anyja. Most értette meg, hogy az asszony egy egész élet keservét és fájdalmát tartotta magában csak azért, hogy ő boldog gyerekként nőhessen fel, és amikor meg felismerte, hogy milyen helyzetben van Michael mellett, ő megpróbálta figyelmeztetni, de nem hallgatott rá. Szomorúan hasított bele a felismerés éles tőre, de kénytelen volt most már elviselni ennek a pengének a nyomait a lelkén. Abban bízott, hogy mindent jóvá tehet az anyja szemében azzal, hogy itt maradnak vele, és talán új életet kezdve, egy boldogabb jövőt adhat a fiának is. De a tudatalattijában ott volt Michael is, aki annyi éven keresztül megkeserítette az életét, és mivel most már nem akar hazamenni, így ki akarja zárni az életéből. Mi van, hogy ha ő ezt nem fogja hagyni? Amikor erre gondolt, nem magától az embertől félt, hanem a tetteitől, mert ebből a szempontból kiismerhetetlen volt még a házas évek ellenére is. Olykor csak dühös, de máskor kedves, majd kegyetlen természetétől egyszerűen rettegett Margaret, aki sok szart megevett mellette, és lenyelte a megaláztatásokat, de most nem tudta, mire számítson a férjétől. Valahol tisztában volt vele, hogy újra fel fog bukkanni az életükben Michael, és kérdőre fogja vonni, hogy mégis hogy képzelte ezt, de erősebb volt most benne az az érzés, hogy végre ismét az anyjával lehet, akitől annyi éven keresztül eltiltotta. Most erősnek érezte magát. De ami a legtöbb erőt adta neki, az Travis volt, és fel volt rá készülve, ha kell, minden áron, mint egy anyatigris küzdeni fog a fiáért és az édesanyjáért, és mindezek mellett a szabad jogaiért. Nem engedi meg többet, hogy elnyomja egy olyan ember, aki a saját nyomorában rohad meg elevenen, csak azért, mert nem akar rajta változtatni. Eldöntötte, körömszakadtáig fog harcolni. Magabiztos volt a gondolatait illetően, mégis nem tudta a kivitelezési folyamatot elképzelni. Csak azt tudta, hogy most már nincs egyedül, hanem ott van vele az a két ember, aki a világon a legfontosabb számára. Belül félt, de felkészült a harcra, hogy ő nyerje meg a végső csatát. Remélte, és bízott magában, hogy az ereje végig ki fog tartani, akárhogy is próbál majd Michael támadási felületet találni rajta. Nem akart mást, csak boldognak lenni, és ezért kész volt mindent megtenni. A gondolataiból kizökkentette a telefon csörgésének hangja. Felvette és a vonal túlsó végén egy reszelős hangú erősen ittas ember szólt bele a kagylóba.

– Te vagy az Margaret?

A nő először nem szólt semmit majd annyit mondott.

– Igen én.

Ahogy hallotta férjének erőteljes hangját, ismét eszébe jutott, hogy mi elől is menekült el Travissal, és hideg borzongás futott át a testén.

– Tudtam, hogy anyádnál vagy, annál a vén szipirtyónál, mert mindig láttam rajtad a hiányát, amióta eltiltottalak tőle. Hazajössz magadtól, vagy én menjek el érted? Választhatsz. Szíves figyelmedbe ajánlom az első variációt mert akkor lehet, hogy megúszod egy dorgálással. Ha viszont …

Margaret lecsapta a kagylót. A hang egy pillanatra visszhangot vert a szobában, és a falak között a gondolatok megint a félelem irányába terelődtek. Travis csak ennyit kérdezett az anyjától.

– Apa volt ugye?
– Igen ő volt – válaszolta gondterhelt arccal Margeret. Travisban felsejlettek a közelmúlt eseményei, amikor még közel akart férkőzni az apjához, és nem kapott mást, csak bántást, ami inkább lelki volt, mint testi, de egyben biztos volt, hogy a sokszor előtte tornyosuló alakot nem akarta többé látni, miközben ő a félelemtől reszket. Hisz jól tudja, az nem az apja, hanem az ördög árnyéka volt a múltban.

– Most vissza fogunk menni anya?

Közben a telefon megint csörögni kezdett.

– Nem, fogunk visszamenni. Nem teszlek ki megint annak, amiben eddig éltünk, és nem fogom tovább elviselni apád szörnyű viselkedését.

Felic mama hirtelen felkapta a telefont és beleszólt.

– Ha nem hagyod békén a lányomat és az unokámat, te rohadt alkoholista szemétláda, akkor a törvénnyel fog meggyűlni a bajod, mert feljelentelek, hogy zaklatod őket, és akkor még a múltban elkövetett bántalmazásaidról nem is beszéltem nekik.

Margaret nagyon meglepődött az idős anyja szavain. Talán soha nem látta még ilyen határozottnak. Idős volt, de bölcs, aki a lányáért és az unokájáért mondta azt, amit mondott. Margaretnek eszébe jutott, talán nem is ő itt a leghatározottabb, hanem az édesanyja, aki annyi egyedül töltött év után is tettre kész volt, hogy megvédje a családját. Miután letette a telefont, annyit kérdezett Travistől.

– Jó voltam nem?

S a fiú bólintott majd így szólt.

– Nagy voltál nagyi!

Margaret elnevette magát, ahogy az idős hölgy kezelte a helyzetet.

– Ne féljetek, amíg Felic mama él! – közölte az anyja, és megölelte a lányát és az unokáját.

Már hetek teltek el a telefonhívás óta, és Travis is, és Margaret is megnyugodott végre, mintha semmi nem történt volna velük a múltban, és kiegyensúlyozott, és mosollyal teli napokat töltöttek együtt a nagymamával, mikor is megjelent az ajtóban Michael.

– Mondtam, hogy nem szabadulsz tőlem, te kurva!

Még Margaret az ajtónyitással kapott látványból nem tért magához a döbbenettől, mikor a férje ezt vágta a fejéhez. Meglepettségében csak annyit tudott kinyögni.

– Mit keresel itt?
– Értetek jöttem, mert otthon a helyetek, neked is, és a fiamnak is. A feleségem vagy a kurva életbe!
– Te nem vagy normális, nem megyek sehova a gyerekkel – hangzott a bosszús válasz Margarettől. – Megint nem vagy józan. Csak nem így vezettél idáig?
– De igen, mondtam neked, bármire képes vagyok értetek.
– Azt látom, és nem vagy más, mint egy eszelős alkoholista szemétláda, ahogy anyám mondta.
– Ó, már megint az anyáddal jössz nekem!

Michael belökte az ajtót, és azzal együtt megfogta felesége kezét, majd lerántotta az előszobában lévő kanapéra. Amikor felemelte a kezét, hogy megüti, megjelent Travis, és rákiabált az apjára.

– Apa kérlek hagyd! – Michael felnézett, és elengedte felesége kezét, majd a fiú felé vette az irányt.
– Miért nem tudsz végre békén hagyni minket? – kérdezte a fiú.
– Azért jöttem, hogy haza gyertek velem, mert nagyon hiányoztok.

Travis nyugodtan válaszolt neki, de a könnyek megjelentek az arcán, mikor azt mondta az apjának.

– Tudod nekem is hiányzott nagyon sokáig az apai szereteted, és azért kerestem mindig a társaságod, de te mindig be voltál rúgva, és fontosabb volt neked a pia és az én szapulásom, majd anyáé, minthogy észrevedd azt, hogy szépen lassan széthullik körülötted a családod, amit te okoztál. Tudod nem tudom honnan indult az egész, és miért jutottatok idáig anyával, de azt tudom, hogy bennem minden irántad érzett szeretetemet kiölted azzal, ahogy velem és vele viselkedtél.

Az anyja el volt csodálkozva a kanapén fia kemény, de határozott szavaitól. Soha nem látta még ilyennek. Michael összeroskadt a kanapé mellett a földön, és most ébredt rá arra, hogy mindent tönkre tett. De arra nem számított, hogy erre a saját fia fogja ráébreszteni. Tudta, hogy az egykori sikeres üzletemberből, aki számtalan ügyfelet szerzett a cégének, és büszkék voltak rá, mára már csak egy roncshalmaz lett. Ekkor jelent meg Felic mama, és lánya nagy meglepetésére leült Michael mellé a kanapéra, miközben ő még mindig a földön foglalt helyet. Felic mama megfogta a vállát majd a következőket mondta a férfinak.

– Sok évet eltöltöttem abban a tudatban, hogy nem láthatom a lányom és az unokám egy alkoholfüggő ember miatt. Az elején fájt, hogy a lányom ezt választotta, majd, ahogy múlt az idő, beletörődtem.

A férfi hallgatta az idős hölgy szónoklatát, és egy szót sem szólt. Majd az idős nő folytatta.

– De most, hogy megint visszakaptam őt, és most már vele együtt kaptam egy unokát is, nem fogom hagyni, hogy megint elvedd tőlem őket. Tudom, mit mondtam a telefonban. Nem bántani akartalak, és hidd el, most sincs szándékomban. Bár a szavak néha jobban fájnak, mint a tettek. S ez azt hiszem nálad is így van. Be kell látnod, hogy ezt te rontottad el, miközben mindened megvolt. Sikeres voltál, és szerető család vett körül. Neked nem volt jó. Te a züllést választottad, és azt az utat, ami most a családod elvesztéséhez vezetett.

Michael nem tudott még mindig megszólalni, de a könnyek már patakzottak az arcán. Tudta, hogy minden szava igaz felesége anyjának, és azt is tudta, hogy ő ebből már nem tud visszatáncolni. Sem az alkoholproblémából, de talán abból még lenne számára kiút, sem a feleségével és a gyerekével tönkrement kapcsolatából nem tud jól kijönni. Nagy nehezen felállt a kanapé mellett és így szólt.

– Elmegyek és békén hagylak benneteket. Ígérem, nem foglak zaklatni – szólt Margarethez –, de ne váljunk el.

A nő csak ennyit mondott.

– Rendben.
– Néha, hogy ha Travis szeretné, akkor hadd láthassam, de azt is megértem, ha nem. Isten veletek! Sajnálok mindent. Bárcsak mindent jóvá tehetnék majd! – ezután betette maga mögött az ajtót, és többet nem látta a családja.

Pár hónappal később kapott Margaret egy telefont, amiben megtudta, hogy Michael elhunyt. A rendőrség egy aluljáróban találta meg a testét, és a ruha, ami volt rajta, annak zsebében egy fénykép Margaretről és Travisről. A kép hátuljára Felic mama telefonszáma felírva. Így tudta meg a családja, hogyan távozott Michael az élők sorából.

Sümeg 2022.

Előző oldal Tad Rayder