Szomorkás tél elő…

Szépirodalom / Versek (105 katt) jocker
  2022.11.02.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2022/11 számában.

Szomorkás tél előben búsan szitál az eső,
Csak lassan hullik... tudjuk, lesz ő még havas eső!

Most minden szürke, ködös, felhővel borított a táj,
Hogy elmúlt meleg napfény, a színek… mindenkinek fáj.
A tél elő még nyálkás, sűrű ködöt is kipipál,
Lassan csontvázak a fák, ez, mi majd tájat tipizál.

Az eső áztatta vastag avar immár nem zizzen,
A múlt őszi táj sokszínűsége benne már nincsen.
Lassan közeledni fog a sírmárvány hidege,
Ha nincs jó kabátunk, átölel… hideglelése.

Sírokat is belepi majd a hó, mécsest gyújtani nem lehet,
De addig halottak napján temetőben gyújtunk egyet-egyet.
Szeretteink ott laknak... hideg sírban így kapnak kis meleget.
Meglátogatjuk őket, mit otthagyunk… gondolatunk s szeretet.

Járhatunk bármerre, csinálhatunk bármit, de akit szerettünk,
Nekünk hiányzik… jobb híján szeretettel őrzi őt a szívünk.
Kedves halottunk! Bízzunk, hogy föntről őrzi ő léptünk,
Ha ő már nincs velünk, legalább ennyi legyen nékünk.

Valaha éltek, álmodoztak, cipelték… tán’ a keresztet,
De hogy itt legyenek, erre nem adhatnak be keresetet.
Mi meg itt maradtunk, lehet, egyedül,
De nem gondolunk rájuk szenvtelenül.

Temetőben az ódon kovácsoltvas kapu nyikordul,
Jönnek mások is, megyünk be együtt… van, ki családostul.
Legyünk kicsit együtt elhunytakkal legalább lélekben,
Mi jövünk el hozzájuk… Ők már itt laknak a sírkertben.

Amerre nézünk, mindenfelé mécsesek tengere árad…
Múló idő a sírokra mohabársony terítőt ráad.

A szomorkás tél előben búsan szitál az eső.
Hidegben majd elvásunk, ha zúdul ránk havas eső!

Vecsés, 2013. október 22. - Kustra Ferenc József

Előző oldal jocker