A fehér tornacipő
Nick a rádióra bök.
– Kapcsold be!
Nick a rangidős boncmester, ránt egyet a vállán, miközben rátenyerel a kapcsológombra és a hangszóróból halkan duruzsolni kezd Nick Cave és Kyle Minogue „Vadrózsának hívnak” slágere.
– Kié a hulla? – kérdezi Nicktől. Ő fog ma asszisztálni.
A beosztás szerint a mai munkanap a Nickek napja.
– Tied.
– Kezdhetjük?
– Máris.
Ez már a második boncolás a napon – gondolja az y-vágásra készülődő Nick, miközben a háta mögött megköti a műanyagköpenye pántját, amitől az szorosabban feszül rá a testére. – Szép kis teljesítmény! – Ezalatt „mert az ajka a rózsák színe volt” részt énekli reszketeg hangon Nick Cave.
– Asszondom, nehéz nap lesz. Húzódj odébb írni! – és diktálja Nicknek. – Fehér bőrű, harmincéves nő – a személyes adatait már kitöltötte az asszisztensnő a boncolási jegyzőkönyv fejlécen, amit felküldtek az elhunyttal –, az eszkort negyedből szállították be hajnali kettőkor, krónikus betegsége nincs, gyógyszerfelírás nem történt, látható ismertetőjele egy szál vörös rózsa tetoválás a jobb vállon, a halál oka ismeretlen.
– Mit gondolsz, szívroham?
– Hamarosan elválik.
Nick, a rangidős nekifeszíti az éles boncfűrészt a mellkashoz, ami rutinosan felhasítja rajta a bőrt. Egy-két milliméternyi átmérőjű húscafat a fehér tornacipőjére hullik. Úgy ragyognak rajta, mint szentjánosbogarak az éjszakában.
– Ezért ásnak elő minket a nulladik évben, aztán járhat a diák bonctanra. Most pucolhatom újra – mondja bosszúsan és visszahajol a szabaddá vált a bordákhoz. – Megpróbálom a szegycsontot kivenni.
– Az könnyű.
– Beszélni könnyű.
A fonnyadt leheleteket magába szívott falak között Kyle Minogue hangja, „olyan édes, skarlát és szabad" súrolja kísértetiesen a csempéket. Könnyedén roppantja vele össze a vágyat, emlékeztetve a nő testének mélyén hajnalban abbamaradt nyöszörgésre, miközben a szavai óvatosan bökdösik a boncasztalon nyugvó vállát, mintha figyelmeztetni akarná Nick Cave kőbe markolt kezére.
– Nick, láttad élőben Kyle Minogue-ot? A haja hófehér és csontsovány.
– Lehet, levegőt is elfelejtett már venni.
– Vedd már ki inkább a nyaki szerveket! Nem hallom tisztán a pattogó recsegéstől a rádiót és még te is úgy haladsz a melóval, mint egy kiszáradt százlábú az alagsorban.
Nick, ameddig nem darabolja a hullát, a dorkója helyett szándékosan a dalra koncentrál és hibátlanul elkaraokézza annak a „fölém térdelt egy kővel a markában” sorát, amitől a boncasztal fölött mindenkiben megemelkedik az adrenalinszint, mert tudják, Cave most fog gyilkolni.
– Nevetséges az ember mocskos tornacipőben – tér vissza saját problémájához.
– Kiköpött olyan vagy, mint a „Vészhelyzet”. Folyton drámázol.
– Azért dolgozom is. Mindjárt kinn van a nyelve.
– Haladjunk, az ég szerelmére! Megtennéd, hogy nem azzal a lanyha húsfoszlánnyal foglalkozol, amivel összekented magad? Az asztalon fekvő problémára figyelj inkább, mert még a végén beletöröd a bordájába azt a szikét!
– Átjutottam a bukkanón. Itt a nyelv.
– Jó sok vért kell utánad feltakarítani.
– Következő a tied. Ott mutasd meg, mit tudsz! Ezzel a résszel végeztem, jöhetnek a mellkasi szervek. Lássam azokat a bordákat, ha már emlegetted!
Nick a kezében szorongatja a félkész jegyzőkönyvet, miközben elérzékenyülve dudorássza a „minden szépségnek meg kell halnia” részt. Ezalatt Nick éppen a tüdőt emeli ki. A szövetek mélyén lappangó trotty kilép a mellkasüregből és a kibuggyanó folyadékból egy labdacs nagyságú ismét ráfröccsen a dorkójára, azután a jobb kezébe kapja a szívburkot, ballal vág, majd belenyúl. Szeme előtt forgatva a szervet a hatalmas reflektor alá helyezi, hogy jobban lássa.
– Ez sem más, mint a többi.
– Van benne valami?
– Semmi.
– És a szíve?
– Az nincs.
– Nincs?
– Nincs.
– Ez már a második.
– Az áldóját! Sötétedés után kimegyünk a lámpásnegyedbe megnézni az új csajokat?
– Részemről, ha megvársz, ameddig lepucolom a dorkómat.
Ezalatt a nő feje mereven bóbiskol az asztalon, akár a hálaadási pulyka a jégszekrényben.
