Macskakő!

Szépirodalom / Abszurd (227 katt) The Economist
  2022.08.25.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2022/9 számában.

A macskakő, vagy a sörösüveg? Ez volt az a kérdés, amit a Nemzetközi Olimpiai Bizottság 2039-es dublini ülésén meg kellett válaszolni. Egy kérdés, mely végleg eldönthette az egész olimpiai mozgalom sorsát.

A tét hatalmas volt. És tisztában volt ezzel minden bizottsági tag. Köztük Kovács János is, aki a magyar szövetséget képviselte.

* * *

Az Olimpia, mint sportesemény népszerűsége már régóta mélyponton volt. A NOB azonban sokáig homokba dugta a fejét. Végül 2039. volt az a fordulópont, mikorra mindenki belátta, ha az Olimpiát meg akarják menteni, akkor elkerülhetetlenek a mélyreható reformok. Az olimpiai mozgalom a 24. órába érkezett. A következő nyári játékokra mindössze két város nyújtott be pályázatot: az észak-koreai Phenjan, és az etiópiai Adama. Ez utóbbi végül annak ellenére nyert, hogy kikötötte, az esemény alatt az étkezést a versenyzőknek maguknak kell megoldaniuk.

Világossá vált, hogy gyökeres változtatásokra van szükség. Független vizsgálóbizottság alakult, melynek feladata a népszerűségvesztést előidéző okok feltárása, és az ezekre reflektáló intézkedési terv kidolgozása volt.

A vizsgálóbizottság jelentésében az alábbi megállapításokat tette:
 A rengeteg versenyszám irreálisan magas költségeket ró a rendező városokra.
 A legtöbb sportág az átlagos néző számára életidegen, érdektelen.
 A versenyek amatőr jellege az idők folyamán súlyos csorbát szenvedett.

A fenti problémák orvoslására a szakértők az alábbi javaslatokkal álltak elő:
 Csökkentsék a sportágak számát.
 Alakítsák át az olimpiai programot. Az új versenyszámok az átlagemberekhez közel álló, mindennapi tevékenységeken kell, hogy alapuljanak.
 Erősítsék a játékok amatőr jellegét.

A jelentést a NOB elfogadta, és megkezdte az abban megfogalmazott javaslatok megvalósítását.

* * *

Macskakő, vagy sörösüveg? Ez volt az utolsó döntés, amit az ülésen meg kellett hozni. Az ülésen, mely már három napja tartott, és Kovács János bizottsági tag, hajdani olimpikon életének három legszörnyűbb napja volt. Ebben a három napban tanúja, és bizottsági tagként aktív résztvevője volt annak a procedúrának, melyben az Olimpia legnagyobb múltú, tradicionális sportágait megszégyenítették, porba tiporták, és – eltávolítva az olimpiai programból – halálra ítélték.

Olyan versenyszámokat szakítottak ki az olimpiai sportok nagy családjából, mint a vívás, az öttusa, vagy a lovaglás. Mondván, a 21. században, az automata lőfegyverek és a benzinmotorok korában ezek felett már eljárt az idő.

Eljárt az idő! A vívás felett! Kovács emlékeiben még mindig kristálytisztán élt a kép, ahogy 2036-ban a budapesti olimpián ott áll a dobogó legfelső fokán, nyakában az egyéni kardban szerzett aranyéremmel, könnyeivel küszködve, a magyar himnuszt hallgatva.

És ezt az élményt a jövő vívói már soha nem élhetik át. A sportág letűnt az Olimpia palettájáról. Akárcsak a ritmikus gimnasztika, melynek helyét átvette a rúdtánc. De más szakágak is komoly árat fizettek. Költségcsökkentési okból a boksznál megszüntették a kesztyűk használatát, csak csupasz öklű utcai harcban lehetett indulni. A súlykategóriákat eltörölték, mondván, aki túl kicsi, az ne emberkedjen.

A sportágak számát végül huszonnyolcra csökkentették. Már csak egyetlen versenyszámnak maradt hely. A négy atlétikai dobószám helyett kellett egy újat kialakítani. Mivel gerelyt már vagy hatszáz éve nem használtak, diszkoszt és kalapácsot pedig a versenyeken kívül sohasem vetettek, ezért egy olyan szert kellett találni, amely világszerte elterjedt, könnyen elérhető és népes rajongótáborral rendelkezik.

A szakértők véleménye alapján két eszköz felelt meg ezeknek a feltételeknek. A kormány- és globalizációellenes tüntetők, illetve futballhuligánok legjobb barátja, az útburkolatból feltépett macskakő, valamint a kocsmai harcok legnépszerűbb önvédelmi fegyvere, az utolsó cseppig kiivott sörösüveg.

Népszerűsége, hozzáférhetősége, valamint a felhasználási területek sokszínűsége miatt sokáig a macskakő tűnt befutónak. Egészen addig, amíg egy söripari konszern be nem jelentkezett, hogy a sörösüveg, mint hivatalos sportszer elfogadása esetén szívesen lenne az új, immáron megreformált Olimpiai Játékok főtámogatója.

* * *

Macskakő, vagy sörösüveg? Hamarosan dönteni kell. A hondurasi küldött az utolsó mondatoknál tartott. Amint ő befejezi, a magyar szövetségen lesz a sor, hogy az érveit kifejtse. Perceken belül minden szempár Kovácsra fog szegeződni, akinek homloka a feszültség miatt máris erősen gyöngyözni kezdett.

Nem lehet tovább halogatni, le kell tennie a garast valamelyik elképzelés mellett. Az új támogató feltűnésével nem is kérdés, melyik alternatíva lenne az üzletileg kedvezőbb. Ha az eszére hallgat, a sörösüveget választja. De a szíve mást mondott! Mert hát elsősorban hazafi, másodsorban olimpikon volt. És csak harmadsorban bizottsági bürokrata!

Számára az Olimpia nem a statisztikákról, a pénzről, a nézettségi számokról szólt. Hanem a keményen küzdő sportemberekről, akik az olimpiai arannyal egy egész országnak hoznak dicsőséget. Egy egész nemzetet tesznek boldoggá, hogy aztán a hazafiak milliói együtt ünnepeljenek az olimpiai hősökkel, akik közéjük tartoznak, az ő bajnokaik.

Nem! Nem fogja eladni a lelkét nézettségi számokért, vagy támogatási pénzekért. Ő most itt a magyarságot fogja képviselni, úgy ahogy a szíve diktálja!

A magyar olimpiai mozgalom érdeke pedig egyértelműen a macskakőhajítás elismerése volt! Kovács még mindig ámulattal gondolt vissza a 2038-as prágai SGNL döntőre. Na, nem magára a meccsre, mert az nem sok izgalmat tartogatott. A Szuperliga alternatívájaként életre hívott, a pénzéhes modern futballal szakító, a sportág hőskorát és valódi szellemiségét megidéző Sörhasú Grundfocisták Nemzetközi Ligájában a tartalékosan felálló Fradi az előzetesen jósoltnál is jóval könnyebben, 6-0-ra lépte le az aktuális cseh bajnok Sparta Praha-t. Így aztán az igazán látványos megmozdulások a harmadik félidőre maradtak, ahol a Fradi drukkerek még a meccsen látott 6-0-nál is nagyobb verést mértek a cseh szurkolókra.

Fantasztikus sportteljesítmények születtek! A magyar drukkerek pillanatok alatt felkapkodták a prágai macskaköves kis utcák burkolatát, hogy megmutassák, micsoda kivételes atléták vannak közöttük. Némelyikük akár húsz méterről is behorpasztotta a cseh készenléti rendőrök pajzsait! Az az erő és technika, ahogy a macskakövet elhajították! Kovács biztos volt benne, azon az estén jó pár világcsúcs született, ahogy az egyre inkább bemelegedő, és a cseh kocsmák kínálatának köszönhetően megfelelően hidratált sportemberek újabb és újabb kísérletekkel próbálták elkápráztatni a közönséget, és a fedezékeik mögött megbúvó helyi rendfenntartó erőket.

Ezeknek a sportolóknak az Olimpián a helyük! Ez nemzeti érdek. De hogyan győzze meg erről a többi bizottsági tagot? Ha a sörösüvegdobást kihagyják, oda az új szponzor. Ebbe a többi szövetség soha nem menne bele. Talán ha sikerülne valamilyen kompromisszumos megoldást felvetnie. Na de mit? Kell, hogy legyen valami megoldás, csak rá kell jönnie. Macskakő, sörösüveg…

* * *

És ebben a pillanatban a hondurasi küldött befejezte az előadását. Kovácson volt a sor, aki megköszörülte torkát, mély levegőt vett, majd idegesen szorongatva a mikrofonját, lassan felállt.

– Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Olyan döntés előtt állunk, mely az egész olimpiai mozgalom sorsát meghatározhatja. De számomra mégis könnyű volt meghozni. Nézzék!

Kovács teátrális mozdulattal egy macskakövet csapott az asztalra.

– Kövek! Mióta az emberiség megvetette lábát ezen a bolygón, azóta vannak velünk. Őseink annak idején még a félelmetes barlangi oroszlánt dobálták vele. Bizony! Ki merem jelenteni, hogy az emberiség története a kövek története. A kövek segítettek a párizsi barikádokon harcolóknak elűzni az elnyomás sötét erőit, hogy aztán a szabadság eszméje meghódítsa az egész világot.

Kovács lopva a francia küldöttre pillantott. Jean Pierre melle csak úgy dagadt a büszkeségtől. Egy szavazat a macskakő mellett!

– Kövek! Évszázadokon keresztül védték a civilizáció vívmányait a Góbi-sivatagtól a Sárga-tengerig, hogy magas falakként tornyosulva távol tartsák a rabló, pusztító hordákat.

A kínai tag reakciójából egyértelmű volt, ha rajta múlik a macskakőhajítás olimpiai sportág. Egy újabb, milliárdos piac!

– Kimaradhat-e az Olimpia programjából valami, ami ennyire a történelmünk és egyben a mindennapjaink része? Nem, a macskakőhajítás olimpiai versenyszám kell, hogy legyen, akárcsak a vívás.

A terem felbolydult.

– Ugyan Mr. Kovács! A vívás felett eljárt az idő!

Kovács felháborodottan széttárta a karjait.

– Eljárt az idő? Hogy mondhat ilyet? A dublini tévéhíradók szerint csak ezen a hétvégén több tucat embert szállítottak szúrt-vágott sebekkel kórházba kocsmai verekedést követően!

Az ír tag elvörösödött. Bizony Írországban előfordul az ilyen. Kovács pedig folytatta.

– A vívás él és virágzik. A modern kor úriemberei mindössze törött üvegeket használnak kardok és szablyák helyett. De ettől még ugyanaz a bátorság, kifinomult elegancia jellemzi a sportágat.

Az ülésre megfigyelőként meghívott sörkonszern képviselőjének felcsillant a szeme. Micsoda reklám lenne! Ahogy a vívók kezükben a törött üveggel egymásnak feszülnek, miközben a kamerák ráközelítenek a vérfoltos sörös címkére…

* * *

A NOB 2039-es ülésén végül az a határozat született, hogy az olimpia programját 2044-től harminc versenyszám, köztük a macskakő-hajítás és a vívás alkotja.

A megreformált olimpián Magyarország végzett az olimpiai éremtáblázat élén. Sportolói két aranyérmet is szereztek:

Nagy „Pitbull” József a macskakő-hajítás döntőjében új világcsúccsal nyert, megjavítva nem hivatalos – egy Újpest-Fradi meccsen elért – egyéni rekordját.

Vívásban Tóth „Pityuka” István lett bajnok, miután ellenfelét, az ír Patrick „Mad Dog” O’Connel-t a tizedik szúrást követően súlyos vérveszteség következtében leléptették.

A játékok szponzoraként a Kőbányai Világos nemzetközi hírnevet szerzett magának. A kézműves sörökhöz szokott, gyenge gyomrú nyugati szurkolók úgy félték nevét, mint annak idején őseik a kalandozó magyar seregeket.

Előző oldal The Economist