Zpercesek - Minik

Szépirodalom / Abszurd (369 katt) Zspider
  2022.08.13.

Mikor felébredtem, egy műanyag ágyban feküdtem. Nem tudom megmagyarázni, de a játékfiguráimnak készült makettvárosban tértem magamhoz, amit évek óta építettem. Az egészet egy üvegbúra alá raktam, hogy ne porosodjon. Elsőre azt hittem, álmodom, de nem ébredtem fel, akkorává váltam, mint a makettem lakói. Egyszóval bent ragadtam.

Elsőre pánikoltam, csak néztem a pinceablakon beszűrődő napfényt és kerestem kiutat. Pont akkora lettem, mint egy Páncél Gárdista. A terep, amit csináltam nekik, innen nézve végtelennek tűnt. Nyolc asztalt toltam össze. Talán nevetségesnek hangzik, de ahogy felfedeztem a tökéletes kis birodalmat, amit építettem, akaratlanul is megtorpantam, tudtam, hogy a sarokban a domboldal egy Háló bázis. Hiába sétáltam élettelen műanyag figurák között, a tény, hogy egymagasak lettek velem, a gondolat, hogy a Háló tagjai között járjak, nyugtalanított.

A Páncél Gárdista egy ’87-es rajzfilmsorozat, nem több, mint egy hosszú tévéreklám a figuráknak. Nyolc centisek, amikre különböző páncélokat lehetett tenni, amitől motorok, helikopterek, vagy repülők lehettek a kis katonák. Gyerekként láttam a rajzfilmet, az akciót, a zenét és teljesen lenyűgözött. Imádtam minden részét, a szörnyű egészestés rajzfilmet, az élőszereplős filmet, még a fura Netflix reboot sorozatot is. Persze harmincöt év alatt sok fajta karakter készült. Én akartam egy egész várost építeni nekik, sok évembe és még több pénzembe fájt összerakni.

A Páncél Gárda védte meg a világot a Hálótól, a pók vagy bármilyen ízeltlábú tematikájú terrorista csoporttól, akiknek a célja, hogy visszalökjék az emberiséget közép- vagy ókori szintre, és uralkodjanak felette. Nekik egy titkos bázist építettem a terep végébe, mintha onnan készülnének támadni.

Az első pár napomat jól bírtam, talán őrülten hangzik, de minél tovább maradtam, annál inkább úgy éreztem, hogy a játékaim mozognak. Nehézkes munkával arrébb cipeltem párat, hogy lássam, jól vettem észre. Meg mertem volna esküdni, hogy nem ott voltak, ahol hagytam őket. Mikor elpakoltam őket, másnap már nem ott ültek. A bőrük egyre puhábbá vált. A maketthűtőben ehetővé vált az étel.

Istenem, mikor hat nap után éreztem a csirke ízét! Azt a csodálatos ízt! Valahol sejtettem, hogy az éhség és szomjúság erőt vett rajtam, de nem hinném, túl józanul gondolkodtam még akkor is.

Aztán az egyik este robbanást hallottam. Mikor kiértem, egy ház füstölgött, a figurák mind úgy álltak, mintha éppen el akarnának futni. Elrohantam vízért, és mire visszaértem, láttam a nyolc lábon érkező Háló tankokat.

Beszaladtam egy parkolóba, ahová a Gárdista páncélokat raktam, de újabb robajt hallottam. Minden elsötétült.

Mire magamhoz tértem, éreztem a műanyag bilincseket, amik egy oszlophoz kötöztek, éreztem a meleg vért lecsorogni a homlokomon. Szétszedett műanyag Gárdisták darabjai feküdtek mindenfelé. A Háló félelmetes vezére, Fekete Tarantula sétált felém, kopasz, nagydarab, fekete szőrmekabátos alak, karmos kezével. Én csak összpontosítottam, hogy le ne hunyjam a szememet.

Előző oldal Zspider
Vélemények a műről (eddig 2 db)