Fordítva

Szépirodalom / Novellák (433 katt) Jimmy Cartwright
  2022.07.15.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2023/9 számában.

Béla fáradtan rogyott le a fotelba, hogy pihenjen egy kicsit az egész napos munka után. Ma is korán kelt, mint szokott, hogy egy frissítő tusolás után elkészítse a családi reggelit, és kávét, teát főzzön. Igaz, eléggé bosszantotta, hogy senki sem értékeli igazán ez erőfeszítését, hogy a nap legfontosabb étkezését elkészíti. Mindenki csak szemezgetett, csipegetett, kortyolgatott az ételből, mert persze most is rohanásban voltak. Miután kikísérte feleségét, és egy semmitmondó csókkal elköszönt tőle, visszament, hogy ő maga is rendes ruhát vegyen fel. Elvitte lepukkant autójával a gyerekeket az iskolába, majd bevásárlás után hazaérve bedobálta a szennyest a mosógépbe, feltakarított, kiteregette a kimosott ruhákat. Mindezzel végezve elment a gyerekekért a suliba, csak hogy a kisebbet, Petikét kitegye a zeneiskolánál, mivel aznap épp fuvolaórája volt, a nagyobbikat, Szilviát pedig elvigye a rögbi edzésre. Speciel ide szeretett járni, mert legalább egy kicsit legeltethette a szemét a jó alakú, kidolgozott izomzatú edzőn, Márián. Időnként flörtölt is vele egy kicsit az edzés után, amikor megkérdezte, hogyan értékeli lánya teljesítményét. Többet azonban nem mert, hisz Mária is férjezett asszony volt. A rögbipályáról szerencsére útba esett a zeneiskola, még igazán kerülni sem kellett a hazaúton. Otthon, megbizonyosodva róla, hogy a kölykök nekifogtak a másnapra feladott leckék elkészítésének, nekifogott vacsorát főzni, hogy felesége a nehéz irodai munkanap után kiadós étellel csillapíthassa étvágyát. Most volt egy kis ideje pihenni amíg főtt, sült a vacsi. Ilyenkor kedvenc brazil szappanoperájával kapcsolódott ki egy üveg sör mellett.

Éppen elkészült mindennel, amikor befutott felesége, Éva.

– Szia drágám, megjöttem! Mi van ma vacsorára? – kérdezte édes, csilingelő hangján.

„Mocsok disznó” – rémlett föl egy klasszikus válasz Béla elméjében, és remélte, hogy nem mondta ki hangosan.

– Kókusztejes garnélaleves, sertéscsülök narancsmártásban, mellé ananászos-zöldséges sült rizs – válaszolta végül Béla.
– Jaj, már megint? Egy hónapja is ez volt – nyavajgott Éva.
– Lehet drágám, de ez most sokkal jobban sikerült. Biztosan ízleni fog. Már meg is terítettem. Még bort is készítettem be a hűtőbe.
– Jaj, de édes vagy egyetlenem! – bújt hozzá Éva, s arcon csókolta. – Gyerekek! Vacsora! – kiabálta férje füle mellett.

Miután Béla hallása kitisztult, az étkezőbe vitte a teli tálakat, majd elkezdte kiszedni az ételt. Közben a felesége leült az asztalfőre, s elgondolkodva megszólalt:

– Elhatároztam, hogy a házban ezentúl nem hordok ruhát.

Béla kezében megállt a merőkanál. Először azt hitte, rosszul hall, ezért rákérdezett:

– Mit mondtál édes?
– Azt, hogy elhatároztam, hogy a házban ezentúl nem hordok ruhát.
„Akkor csak jól hallottam.” – nézett feleségére Béla elgondolkodva.
– De... mi lesz a gyerekekkel? És egyáltalán. Miért?
– Nem tudom, valahogy... kényelmetlen, feszélyez. Egész nap be vagyok zárva ezekbe a divatos, drága rongyokba. Nem jutok levegőhöz. Pedig kell, hogy a testem, a bőröm is levegőhöz jusson. Lassan kezdi elveszíteni a fényét, a ruganyosságát. És van még egy jó hírem egyetlenem. Beiratkoztam jógaórára, hogy a combomat könnyebben a fejem mögé tudjam tenni.

Béla tátott szájjal, levegőért kapkodva bámult feleségére, aki ragyogó szemmel, kedvesen mosolyogva figyelte férje reakcióját.

– Nem... nem találok szavakat. Ezt komolyan mondod?
– Béla! – nézett Éva szigorúan a férjére – Szoktam én viccelni?
– Háttööö... neeem... – válaszolta Béla, aki lassan kezdett magához térni, és befejezte a leves kiszedését. Közben a gyerekek is megérkeztek a vacsoraasztalhoz. Az étel láthatóan mindannyiuknak ízlett, és a bor is elég szépen fogyott. A végén Éva fel is tette a kérdést:
– Drágám, biztos vagy benne, hogy eleget ittál? Nem kérsz még egy pohárral?
– Nem, köszönöm, elég volt ennyi, édesem.

Az étkezést befejezve Béla nekiállt, hogy elmosogasson. Éva a nappaliban leült a TV elé, és valami sportközvetítést kezdett nézni. Béla a mosogatást befejezve bement hozzá, majd a vállát átölelve megcsókolta a nyakát. Ám lehajolás közben sikerült egy kellemeset durrantania. Éva ragyogó szemmel nézett fel rá.

– Ez egy nagyszerű szellentés volt! Megismételnéd?

Béla némileg elpirulva válaszolt.

– Ugyanmár, hihi, ez csak... természetes emésztési folyamat. Inkább te.
– Na jó, de te akartad aranyom! – válaszolta Éva, s kissé megemelkedve eleresztett egy igazi recsegőset. Mindketten felnevettek. A sportközvetítést épp reklámmal szakították meg, s Éva rápillantott az órára.
– Te Béla! – szólt fennhangon. – Ma péntek van, igaz?
– Igen, legjobb tudomásom szerint péntek van.
– Akkor neked most épp nem a fiúkkal kellene lenned a kocsmában?
– Á, ma nem. Gábor lebetegedett, Ferinek valami táborba kellett vinni a gyerekeit délután, Ödön meg a holnapi házassági évfordulójára készül.
– Akkor mit szólnál hozzá, ha mi csinálnánk közös programot?
– Örülnék neki, édesem.

Éva felállt, s miközben megkerülte a kanapét, ledobálta magáról a ruháit, s csak a csipkés, vörös színű alsóneműt hagyta magán. Bélához érve átkarolta annak derekát, majd érzékien a fülébe súgta:

– Úgy unatkozom. Szexeljünk!

No, Bélának se' kellett kétszer mondani. Karjába kapta feleségét, majd beviharzott vele a hálószobájukba. Tetszett neki Éva új hozzáállása a dolgokhoz, s remélte, hogy ez hosszabb távon is megmarad, nem csak valami múló hóbort. Így talán több lelki ereje lesz elviselni a napi robotolást a háztartásban és a gyerekekkel.

Előző oldal Jimmy Cartwright
Vélemények a műről (eddig 1 db)