Alagútkeresés a ködben

Külvilág / Közélet (806 katt) triarii
  2022.06.15.

Gyötrelmesen vonszolom magam a realitás létsíkján. A semmiben ténfergek, és zötykölődök céltalanul. Már nem keresem a virtualitás, és a más életében való elmélyedés csábító szirénhangjait. Úgy érzem, egy mély gödörben vagyok, egy kétmilliós nagyváros kellős közepén. Épp ezen a helyen vagyok elveszve? Hisz annyi lehetőség van. A lehetőségek zagyva labirintusa. Sok helyen gödrök, csapdák, és sehová nem vezető tévutak. Vannak alagutak is, amiket ismerek, és sokat voltam bennük.

Voltam hegyeket hódító hegymászó, karrierista programozó, PC játékokba belemélyedő kocka, sorozatokban, könyvekben boldogságot kereső moly. Ezeknek az alagutaknak a bejáratát már ismerem. Tudom hol vannak, bármikor bemehetek rajtuk. Bennük már a megismert ingerek fognak érni: emberek, érzések, a negatívumokkal, és a pozitívummal együtt. De ezekben nem vagyok teljes, mert érzem, hogy nem ez az én helyem, és nem az én utam. Amikor ezeken a helyeken vagyok, akkor érzem a mélyről jövő fájdalmat. Ez a fájdalom mintha a tudat alól jönne. Tompa, de mégis állandó, és zavaró. Olyan, mintha egy állandó zajforrás lenne, olyan, mintha úgy hallgatnál Brahms-et, hogy közben lenne egy zavaró háttérzaj. Ez a zaj hasznos figyelmeztetés: nem ott vagyok, ahol lennem kell, és nem azt csinálom, amit csinálnom kell. Leélhetném az életemet ezekben az alagutakban, ezzel a háttérzajjal a fejemben. De nem fogom így leélni. Harmincas éveim közepén is érzem a megkeseredést, és ez csak rosszabb lesz. Nem akarok belesimulni az életbe beleunt, és arra nemet mondó városi tömegbe. Inkább így végzem, kísértetként bolyongva ebben a ködös purgatóriumban.

A bolyongást, és a semmihez nem tartozást jobbnak érzem, mint egy kötődést olyan helyhez, amihez nem tartozol igazán. Itt, a szabadban legalább csillagos ég alatt alszok, nem kötnek gúzsba alagútideológiák. Bár az élet kietlen, maga a pusztaság, sokszor nagy a magány.

Sok alagutat kipróbáltam már, sok helyen az alagútlakók megvetése és utálata fogadott. Sok tele volt mérgespókokkal, néhányba be se mentem, mert már a bejáratánál is érezni lehet a belőle kiáradó bűzölgő szagokat. Talán nem is létezik az ideális hely, amit nekem szánt a felsőbbrendű alkotó? Mivel az ember nem ideális, így ideális hely sincs számára, de mégis felsőbbrendű érzésnek élem meg ezt az útkeresést. Mélyről jövő igenlés és helyeslés, ami támaszt, és segítséget nyújt a küzdéshez, és a bízva bízáshoz.

Előző oldal triarii