Az erdei kunyhó

Szépirodalom / Versek (102 katt) Erdős Sándor
  2022.02.09.

Fagy repeszti szét a csendet,
szürke égből hull a hó,
tűz táncát őrzi kebelén
sárgán fénylő kandalló.

Rönkből ácsolt faházikó
rekeszti ki a telet,
oltalmazó halk szavával
csitítja le a szelet.

Öregember tipeg-topog
fából ácsolt konyhában,
frissen szedett fenyőtüske
melegszik egy kannában.

Beköszön a büszke erdő,
örül, hogy újra látja,
hosszú-hosszú évek óta
az egyetlen barátja.

Elvonultan, csendesen él
nem számolva éveket,
borús magány az ő társa,
amit annyira szeret.

Látogató toppan most be,
csodálkozva néz reá,
megfordult az ősi csoda,
valóság vált álommá.

Lázas ködbe burkolódzva
kísértet áll előtte,
rég elveszett felesége
valaha őt szerette.

Odakapja gyors hirtelen
olvadt szívére kezét,
mosollyal a ráncos arcán
végleg lehunyta szemét.

Egyedül maradt a kis ház,
tűz kúszik fel a falán,
magány otthona emlékét
olvadt hó őrzi csupán.

Előző oldal Erdős Sándor