Hol van már...
Megcsillan a víz, üde szellő simogat,
A távoli part hűs párákba olvad!
Csak emlékeim forrók, égetik lelkem,
Sírás szorítja torkomat, összeszorul szívem!
Nem kímélnek, könnyeim csordulnak,
Egyszer régen a múlt tengerében,
Itt álltunk a parton, elhalt szavunk!
Öleltük egymást végtelenül, mohón, éhesen,
Éreztük, ez nem változhat sohasem!
Így marad örökké, a boldogság túlcsordul,
Távoli messzeségben egy harang kondul!
Úgy mint régen, a múlt édes emlékében,
Hol van már, hová lett a régi boldogság!
A felhőtlen, csodálatos, drága fiatalság!
2009. május 8.
