Pista bácsi és a kis gömböc
Egy szép őszi napon Pista bácsi elhatározta, hogy kimegy a kertbe, és kivágja azt az öreg szilvafát, amely még tavaly száradt ki a nagy melegben. Pista bácsi hátizsákjába tett egy palack ásványvizet, egy szalvétába csomagolt szalámis szendvicset, egy vastag munkavédelmi kesztyűt és persze a kert kapujának kulcsát. Előhozta a garázsból kerékpárját, és a csomagtartóra gumipókozta megbízható stílfűrészét és egy kanna benzint. Ezután elindult a kertbe, majd nagyjából fél órányi tekerés után szerencsésen meg is érkezett. Lepakolta felszerelését, és belekezdett a kerti munkálatokba.
Eközben Pista bácsi kertjétől néhány kilométerre egy ateves kocsi ment az úton, rakodófelületén egy tele konténerrel. A sofőr éppen másfelé figyelt, és nem látta, hogy egy méretes kátyú tátong előtte. Szerencsétlenül belehajtott a kátyúba járművével, ennek következtében a kocsi és a rajta lévő konténer nagyot ugrott, és – mivel a tárolóeszköz nem zárt tökéletesen – kirepült belőle a kis gömböc. A sofőr nem vette észre az esetet, és a kátyús út miatti felháborodásának hangot adva, hangosan átkozódva tovább hajtott. Nem is sejtette, hogy figyelmetlenségének eredményeképpen egy baljós esemény vette kezdetét!
A teherautó eltűnt a messzeségben, és a kis gömböc – az időt nem pazarolva – az út mellett álló Predator mellé gurult. Az olajos overallba öltözött Predator ezt nem vette észre, mert kezében egy villáskulccsal éppen lerobbant űrhajóját próbálta megjavítani.
A kis gömböc csak ennyit mondott:
– Hamm, bekaplak! – és valóban be is kapta a Predatort. A Ragadozónál éppen nem volt ott a fegyvere, a villáskulccsal meg hiába bökdöste a gömböc oldalát, az bizony nem lyukadt ki. Bármit is próbált, nem tudta megállítani az elszabadult rettenetet.
Kurgan éppen a kenyérgyárból jött ki, ahol szokás szerint a reggelijét vásárolta meg. Egy teszkós szatyorban néhány kiflit, egy kakaós csigát és egy dobozos tejet cipelt, és elégedetten gondolt arra, hogy egy negyedóra múlva végre megreggelizhet. Hiába reménykedett: a kis gömböc, hasában a Predatorral éppen ekkor fordult be a sarkon, és hátulról rávetette magát Kurganra:
– Hamm, téged is bekaplak! – kiáltotta, és aztán így is tett.
Kurgan nem látott semmit a sötétben, és hiába kapott hű kardja után, az nem volt vele, hiszen a boltba sohasem vitte azt magával. Annyira még ő sem volt őrült, hogy karddal járjon vásárolni, és persze nem is akart ráijeszteni az illegális fegyverviseléssel a boltosokra, mert azt ő is tudta, hogy egy ilyen eset után jóval messzebbre kellene mennie reggelente kedvenc kakaós csigájáért. Jobbat ő sem tehetett, mint a Predator: leült, és várta, hogy mi fog történni. Halhatatlanként volt bőven ideje, nem sietett sehová.
A kis gömböc pedig, hasában a Predatorral és Kurgannal, tovább gurult. Nemsokára megérkezett a város szélén lévő katonai gyakorlótérhez, ahol egy lerobbant Leopard 2 A4 tank álldogált. A személyzet a harckocsi páncélzatán üldögélve várta, hogy megérkezzenek a szerelők és az üzemanyagot szállító tartálykocsi. A ravasz gömböc csendben mögéjük lopózott, és szokásos szövegét egy kicsit megvariálva ezt mondta:
– Hamm, titeket is bekaplak! – majd elnyelte a Leopardot parancsnokostul, vezetőstül, irányzóstul és töltőkezelőstül.
Így, hogy a gömböc hasában ott volt a Predator, Kurgan, a négy harckocsizó és még egy hatvan tonnás tank is, már láthatóan lassabban tudott csak továbbhaladni. A tankosoknál volt egy erős fényű lámpa, így már világosságot tudtak gyújtani a komor sötétségben. Kurgan a hirtelen támadt fényben nekiállt kiflit enni tejjel, a páncélosok pedig a reggel a Delelőben vásárolt fokhagymás-tejfölös lángosnak láttak neki. Megkínálták a Predatort is a lángossal, de ő udvariasan visszautasította a földi élethez képest idegen anyagcseréje számára nem megfelelő ételt.
A kis gömböc, a belsejében lévő, keményített acélból kovácsolt nehéz harckocsinak köszönhetően már csak vánszorgó tempóban haladva, odaért Pista bácsi kertjéhez. Pista bácsi éppen befejezte a történet elején említett szilvafa kivágását, és kezében fűrészével nézte, ahogyan a fa hangosan recsegve-ropogva dől ki helyéről. Talán ennek a zajnak köszönhető, hogy Pista bácsi sem vette észre, hogy az ateves kocsiról elszabadult szörny ott kúszik-mászik mögötte. A gömböc – nem túl nagy fantáziáról bizonyságot téve – csak ennyit mondott:
– Hamm, Pista bácsi, téged is bekaplak! – és mint azt sejthetjük, végül így is tett.
Pista bácsi meglepetten vette észre, hogy elnyelte a gonosz kis gömböc. Körbenézett a lény homályos bensőjében, és udvariasan köszöntötte a jelen lévőket. Ők visszaköszöntek, hiszen régről ismerték Pista bácsit, Kurgan például már többször is vásárolt tőle házi szilvapálinkát.
– Mi történt velünk, nem tudják véletlenül? – kérdezte Pista bácsi.
– Hát, úgy néz ki, hogy elnyelt minket valamilyen szörny – válaszolta Kovács Emil főhadnagy, a harckocsizók parancsnoka.
– Nem próbáltak kijutni valahogyan? – tette fel újabb kérdését Pista bácsi.
– Dehogynem, de sehogy sem sikerült! – szólalt meg Kurgan. – Bár itt volna a kardom, akkor már rég szabadok lennénk! – tette még hozzá.
– Szerintem van rá megoldás! – kiáltott Pista bácsi.
Megfogta a láncfűrészt, berántotta, majd az eszközt tiszta erőből nekifeszítette a kis gömböc nyálkás oldalának. A galaxisban nem nagyon volt olyan szerves anyag, amely ellen tudott volna állni a nagy teljesítményű motor és a különlegesen edzett acéllánc erejének, így a gömböc oldala undorító hangok kíséretében hamarosan felhasadt.
Nagy volt az öröm! A Predator, Kurgan, a tankosok és Pista bácsi kiözönlöttek a ragyogó napfényre, és vidáman szívták be a friss levegőt. Időközben megérkeztek a harckocsiszerelők és a tartálykocsi is. Feltöltötték a Leopard 2-t üzemanyaggal, a személyzet beszállt a harcjárműbe, felpörgették a négyütemű, turbófeltöltős dízelmotort, és többször is megfordulva alaposan laposra taposták a Pista bácsi által már előzőleg megfűrészelt kis gömböcöt, hogy ezentúl ne okozhasson több bajt.
A történet így szerencsés véget ért. A szerelők segítettek a Predatornak, és közösen megjavították a meghibásodott űrhajót. Így a Ragadozó végre elhagyhatta a Földet, és hazatérhetett az otthonának helyet adó távoli bolygóra. A tartálykocsi sofőrje a laktanya felé menet hazavitte Kurgant, aki végre nyugodtan elfogyaszthatta reggelijét. A páncélos legénysége pedig folytathatta a vezetési gyakorlatot, hogy igazi mestereivé válhassanak a harci technika kezelésének.
Pista bácsi pedig visszaballagott kertjébe, és a nemrég kidöntött halott szilvafát nézegette.
– Nagy kár érte, milyen sok jó szilva termett rajta! – gondolta. – No mindegy, ültetek majd helyette egy másikat.
