Mi történt?

Horror / Novellák (511 katt) n13
  2021.04.18.

– Drágám, ideadnád a vajazó kést? – kérdezem a reggelizőasztalnál Tomot, miközben mosolyogva próbálom elkapni a pillantását.
Tom barátságosan visszamosolyog és átnyújtja a kést.
– Tessék, szívem.
– Köszönöm.

Bár őszül a halántéka és a szakálla, Tom mégis sokkal fiatalabbnak néz ki, mint amennyi, és szerencsémre még mindig az a kedves, jóképű férfi, akihez húsz évvel ezelőtt hozzámentem.

– Isteni ez a kalács – próbálom fenntartani a beszélgetés fonalát.
– Igen, ez tényleg finom, csak gyorsan elkapkodják. Tegnap szerencsém volt a boltban, hogy kaptam. Ezzel az eperlekvárral meg egyenesen isteni!

Jóízűen falatozik, de látom rajta, hogy valami jár a fejében. Végül kiböki.

– Azt ugye tudod, hogy Natalyék holnap beugranak látogatóba?
Valami dereng…
– Mintha említette volna tegnap, amikor beszéltem vele telefonon. A barátjával jönnének, azzal a kimondhatatlan nevűvel.
– Igen, Ragnarral – nevet fel Tom.
– Na, te legalább ki tudod mondani... – nevetek én is. – Egyébként nem tudom, a lányunk mit eszik ezen a vikingen.

Eltűnődöm, ez a Ragnar egy igazi óriás. Legalább két méter magas és akkora keze van, mint egy péklapát. Hosszú, lenszőke haját befonva hordja és furcsa akcentussal beszél. Igazi skandináv. Mindegy. A lényeg, hogy szereti Natalyt, és jól megvannak. Azért furcsa belegondolni, hogy az édes, pici lányom már felnőtt nő és nem lakik velünk… Szűz Mária! Hogy eltelt az idő! Visszarázódok a jelenbe.

– Bocsánat, mit mondtál az előbb?
– Látom, kicsit elkalandoztál – csóválja a fejét Tom, és játékosan megfenyeget az ujjával. – Csak figyelmeztettelek, hogy vedd be a gyógyszered. Tudod, hogy mennyire fontos…
– Persze, hogy tudom. Köszi, hogy szóltál, máris beveszem.

Hova is tettem? Valahol itt kell lennie…

Hirtelen megszólal Tom mobilja, felveszi. Feszülten figyelek, hátha elkapok pár beszédmorzsát. Igen, jól sejtettem, Nataly az. Kitalálom, biztos közbejött valami. Mostanában mindig ezt csinálják. Tom homlokán szaporodni kezdenek a ráncok, miközben beszél. Végre leteszi, és felém fordul. A hangja tárgyilagos.

– Nataly volt. Úgy néz ki, mégsem tudnak jönni, mert influenzások lettek, és az ágyat nyomják.
– Szegények, de remélem, semmi komoly?
– Azt mondta, voltak dokinál, és az írt fel nekik gyógyszert. Pár nap pihenés, lázcsillapító, sok tea és meglátod, kutya bajuk sem lesz.
– Úgy legyen! – mondom és próbálok mosolyogni.

Kicsit bánt, hogy nem jönnek, csalódott vagyok. Valószínűleg Tom is így érez, mert megkérdezi.

– Van kedved sétálni egyet a kertben?
– Ilyen szép napsütéses délelőtt? Hogyne lenne.

Kint hét ágra süt a nap, és az olvadt ragyogás szinte bearanyozza a tágas konyhát.

– Várj egy kicsit, gyorsan leszedem az asztalt.
– Semmi gond, én addig megborotválkozok.

*

Furcsán érzem magam… Idegesítő ez a halálos csend. Kihaltnak tűnik tőle a ház. Mi a fene történt? Kóvályog a fejem. Alig emlékszem valamire. Milyen nap van ma?

Megdöbbenve nézek magamra. A testemet zúzódások és vörös horzsolások borítják, és a kezemben… Iszonyodva meredek a kezemben tartott hatalmas konyhakésre. Az ott vér rajta? Borzasztóan remegni kezd a kezem, elejtem a kést, ami hangos koppanással esik a padlóra. Belém hasít a felismerés, hiszen az előbb Tom mellől vettem fel a földről!

– Tom! Úristen! – szakad ki belőlem a sikoltás és szaladni kezdek a konyha felé. Deja vu érzés kerít hatalmába. Tom a hűtő előtt fekszik, körülötte rubinpiros vértócsa. Olyan, mintha csak aludna. Még most is milyen jóképű. Egy darabig ostobán bámulom a csatateret. Micsoda szörnyű felfordulás, kemény dulakodás lehetett itt, az biztos.

Hirtelen sírógörcsöt kapok, és eltakarom a szemem. Alig bírom abbahagyni. Végül mégis erőt veszek magamon, és remegő kézzel tárcsázom a rendőrség számát. A diszpécser alig érti, amit mondok, meg kell ismételnem a házszámot. Hagyom, hogy a telefon lassan kicsússzon a kezemből.

A nap vidáman süt be az ablakon. Hallgat a csend. A porszemek lassú táncát figyelem, miközben az egyik kezemmel idegesen sodorgatom a hajamat.

Mitévő legyek? Már hallom a szirénázást, közelednek. Autók állnak meg a ház előtt, ajtók csapódnak, emberek kiabálnak...

Próbálok emlékezni. Emlékeznem kell! Ki ölte meg Tomot, és én hogy úsztam meg? Hallom, ahogy a rendőrök betörik az ajtót.

– Tegye a kezét a tarkójára és ne mozduljon! – csattan a durva kiáltást a hátam mögül. Megdöbbenek.
– Ez valami tévedés lesz! – hebegem zavartan, de azonnal a földre tepernek és hátracsavarják a kezem. Bilincs kattan. Felrángatnak a földről, majd valamit kérdeznek, de nem tudok válaszolni. Rosszul vagyok, hányinger kerülget és a rémálom folytatódik.

Elsüllyed a valóság, ismét a porszemeket bámulom, ahogy a napfényben táncolnak.

Aztán a konyha egy pici részlete kiélesedik, és egy brutális sejtés körvonalazódik bennem, ahogy észreveszem a gyógyszeres dobozomat az ablakpárkányon, amint épp gúnyosan öltögeti rám a nyelvét.

Előző oldal n13
Vélemények a műről (eddig 3 db)