Szép hagyományaink

Horror / Novellák (648 katt) Cat_
  2021.04.14.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2021/5 számában.

Tudjátok, mennyi benzin kell egy templom felgyújtásához? Kurva sok. Majd’ meggebedek, mire lehúzkodom az összes kannát a platóról, és szétlocsolom az anyagot az ácsolat tövében. Ennyi liter, annyi kilométer, iksz maximális sebesség mínusz a kátyúk. Kiszámoltam: össze kell dőlnie az épületnek, mire ideér a tűzoltóbrigád a szomszéd városból, különben szart sem ér az egész.

Megvártam, amíg bealkonyul. Végre elhúzta a belét a sztahanovista Dzsoni, viszont még nem folyik ki a szemem az erőltetéstől. Tettem be zseblámpát, de nem kattintottam fel, nehogy rám hívják a zsernyákokat, amikor a kertben motozok, mint egy reteknagy sündisznó. Üres benzineskannák szerteszét, a zsebemben egy stukker, nem éppen jó kombináció. Ha bevisznek, nem tudom elvégezni a feladatomat, és akkor a jó ég irgalmazzon mindenkinek.

Véletlen! Nem kell bedőlni minden baromságnak. De de de, hallottam a tévébe’. A főnök tutira ránk akarja verni! Ilyeneket mondtak a melósok, amikor Jegenyét kupán vágta egy gerenda, azt’ meghalt. Akkor se hallgattak az öreg Félkezűre, dehogy. Pedig én a nyomorék kezemmel már akkor kevertem a maltert, amikor ezek még a pelenkába csináltak.

Mire kitűzték azt a csokor gazt a tákolmány tetejére, már három halottunk volt. Még hogy bokrétaünnep, édes faszom! Feró kezdte a sort, három emeletnyit zuhant, aztán az egyik talicskás kölyköt csapta agyon az áram. Utána következett Jegenye. Három, az már valami. A főninek persze mindre van magyarázata, hogy így nem tartották be a munkvédet, meg úgy anyaghibás volt a biztoskötél. Persze...

Tuti, ami ziher, a plébános Isten áldását kérte a templomára. Hát, Istennek ehhez semmi köze.
A kakast két hete hoztam ki, miután beomlott a támfal. Egy közeli udvarból loptam. Cseszettül verdesett szegény pára, amikor kirántottam a zsákból, nem volt könnyű lefognom a roki kezemmel. Gyorsan kell vágni, nehogy rikoltson, aztán végigfolyatni a vérét a küszöbön, mutatta régen apám. Rohadtul utálom ezt, de meg kellett lenni, aminek meg kellett lenni.

Csakhogy nem használt. Már másnap meglett az újabb áldozat; Janó billent bele az alapozógödörbe. Ha máshogy esik, megússza pár kék folttal, de csak nyekk, és ennyi volt.

Szóval, maradt a B-terv. A főnök feleségére esett a választásom, arra a tepsiseggű házisárkányra. Az ő nyakát nem kellett elvágnom, még élt, amikor bevonszoltam a fülkébe, és elkezdtem befalazni, de úgy sejtem, utána már nem sokáig. Elég vodkát benyakalt a szerencsétlen, hogy szépen elaludjon bent, és áthorkolja magát a másvilágra. Nem bírtam a nőszemélyt, de nem vette volna be a gyomrom, ha szenved. Borzasztó volt, de meg kellett lenni, aminek meg kellett lenni.

Majd’ egy hétig nem történt semmi, csak a főnök lett egyre idegesebb, hogy a zsaruk nem találják az asszonyát. Azt hittem, végre fellélegezhetünk. Aztán megrepedt a karzatfödém, és egy betondarab betörte a másik talicskás kölyök fejét.

Én pedig már tudom, hogy ennek a szellemnek a falu összes kakasa és asszonya sem elég.

Rogyadozik az ácsolat, de a templomnak még baromira templomformája van. Össze kell omlania. Omolj már le, az istenit!

Remélem, megtaláljátok a firkálmányom, amiben figyelmeztetlek benneteket, hogy ide a büdös életbe’ többet ne építkezzetek.

Hallom a szirénák hangját, már a falu határában járnak. Előszedem a stukkert, és felkészülök.

Előző oldal Cat_
Vélemények a műről (eddig 3 db)