Menekülés

A jövő útjai / Novellák (215 katt) Ilona
  2021.01.17.

– Ébredj – hallom egészen távolról –, ébredj, perceken belül megérkezik az aktiváló kód!
– Térj magadhoz, már vagy ötödszörre csörög a vekker!
– Hallom, hallom, csak még egy perc… – szemeimre mázsás súly nehezedik. – Egyáltalán fel akarok ébredni?
– Szereztem ennivalót – érkezik időben a varázsszó.

Óh, már két napja csak kekszen élünk. Felkecmergek, megszokásból magamra csatolom a töltőt, és kitámolygok az egyetlen ülőalkalmatosságnak használható táblához.

– Mit hoztál? – kérdezem rezignáltan.
– Mindjárt meglátod – mondja párom a lakat kulcsával a kezében. Csak a hátát látom, és a kulcs csörgését hallom. Elmosolyodok, mert tudom, hogy ezt a szekrényt egyetlen Mi sem tudná kinyitni. Férjem hirtelen megfordul, és győzedelmesen egy üveg tejet emel a magasba.
– Na, mit szólsz?
– Tej? Tej?! Atyaisten, mennyit adtál érte? – Megfogom az üveget és csak bámulom.
– Két decit – legyint párom. Előveszi pléhbögréinket. – Na, nekilátunk?

Hirtelen nyakon ragadom az üveget, és nagy kortyokban elkezdem nyakalni a tejet. Nem is érzem az ízét, csak nyelek és nyelek.

– Elég, elég, tedd már le! – kéri párom. – Ez a tej két napi élelmünk lett volna!
Lassan leteszem az üveget, az alján már csak néhány korty lötyög.
– Ne haragudj, nem tudom, mi ütött belém – mondom nagyon halkan. Szégyenemben rá se merek nézni beesett arcára.
– Mikor lesz már vége ennek? Mikor szabadulunk?
Nem válaszol.
– Bevetted már a tablettát? – kérdi. – Tudod jól, hogy legalább két óra kell ahhoz, hogy láthatatlanná tegye a vért. Egyszer a felelőtlenséged lesz a végzeted!
Gyorsan bepakol a fémszekrénybe.
– Siess, perceken belül le kell kapcsolnom az árnyékolást, mielőtt kinyílik az ajtó.

Csendben várom az ajtó nyílását, nem találok szavakat a bocsánatra. Kitárul az ajtó, besorolunk a többiek közé és indulunk a munkaterületre. Gépiesen dolgozom, fejemben a reggeli képek kavalkádja pereg, de vigyázok, nehogy az arcomon bármilyen érzelem is meglátszódjon.

– Nem bírom tovább – gondolom keserűen –, mikor jönnek értünk? Egyáltalán léteznek még emberek?

– Ember a munkaterületen! – a sziréna hangja hasítja szét gondolataimat.

Végem van. Későn vettem be a tablettát. Lebuktam. Elönt a jeges veríték. Érzem, ahogy a verítékcsepp lassan lecsurog az arcomon, és hangosan loccsan a munkaasztalon. Oldalra fordulok, és a mellettem dolgozó klónra nézek. Szemem sarkából láttam, hogy észrevette a legördülő izzadságcseppet.

– Ember, ne küzdj! Van választásod, Nekik a tested és a véred kell, nekünk csak a lelked, és cserébe az életet kínáljuk.
Döbbenten nézek rá.
– Ember vagy?
– Nem, ember nincs, aki megmenthet!
– Szabad akaratod van, válassz!
Szavai visszhangoznak a fejemben.
– Élni akarok, vidd a lelkem!

Erős fény hasít a fejembe, kipattan a szemem, zakatol a szívem, hála istennek felébredtem. Csecsemősírás térít teljesen magamhoz.

– Anyuka, szép egészséges kisfia született – szól hozzám kedves, megnyugtató hangon a klón –, minden rendben van, készülhet a következő babára.

És már viszik is.

Meredten nézek a lelkem után.

Előző oldal Ilona
Vélemények a műről (eddig 2 db)