A legosszabb utazás VIII.
Cortez varázsló volna? April Arcadiaba ment? Mi lesz vele ezután? – sorjáztak a kérdések a fiataloktól, megszakítva a történetet. A rég kihűlt kakaójukat kortyolgatták, a kandalló melege azonban továbbra is melengette a hátukat. Lady Alvane, az öreg hölgy levéve szemét a lángról megértően rájuk tekintett.
- Tudom, hogy aggódtok April biztonságáért. Nem mindennapi kalandba bonyolódott, és ezt már ő is kezdte elhinni.
- Álmában Arcadiaban járt? Hogy került oda?
- Minden kérdésre választ fogtok kapni a maga idejében – dőlt hátra Lady Alvane. – Hol is tartottam?
Aprilt sötétség vette körül. Tenyerével kitapogatta a hűvös falat és lassan elindult. Egy csarnokba ért, melynek végében fáklya lobogott. A falon különös ábrák sorakoztak, úgy tűnt, mintha egy történet különálló darabjai volnának. A láng tövében megpillantott egy könyvet olvasó ismeretlent. April megörült, van kihez segítségért fordulnia. Az idegen nem figyelt fel April közeledésére, ezért a lány hangosan megköszörülte a torkát, majd ráköszönt. A bő csuhát viselő idegen April felé fordult, és különös nyelven válaszolt. Semmihez nem fogható, mesebeli nyelven. Do you speak English? Parlez vous Francais? Habla Espanol? Sprechen Sie Deutsch? Netán magyarul? – próbálkozott April, de széles üdvözlőgesztusán túl nem értette meg a férfit. Az tovább folytatta földöntúli beszédét. April egyre csak hallgatta, nem szólt közbe. Az az érzése támadt, mintha egy-két szót megértett volna. Végül teljes mondatrészek is értelmessé váltak számára, végül világosan kezdte érteni, mit mond a férfit.
- Na végre, csak beszél emberi nyelven!
- Az Össznyelvet használom jelen pillanatban is, ahogy te is. Ott szunnyad valamennyiünkben, de be kell engednünk a szívünkbe a varázslatot, hogy vezesse a nyelvünket és a fülünket. Gyorsan elsajátítottad a Na'aven-t, Arcadia nyelvét, gyermekem.
- Ha tudom, hogy ilyen egyszerű a nyelvtanulás, nem fizetek ki annyi pénzt magánórákra. Pláne akkor, ha létezik ez az Össznyelv. A franciámnak amúgy se vettem nagy hasznát so... Mit mondott? Arcadia? Hol vagyok és ki az ördög maga?
- Elnézésedet kell kérnem. Úgy tűnik, hivatali teendőim, a könyvekkel töltött temérdek óra elfeledtette velem az illem szabályait. Tobias Grensret vagyok, egy az Egyensúly Rendjének Őrzői közül, kiket úgy hívnak, az Atyák.
- Ööö... – kezdte April. Neki nem jutott osztályrészül hasonlóan hangzatos titulus, ezért rövidre fogta – értem. Én April Ryan vagyok.
- Felteszem, ez volt az első átutazásod ebbe a világba.
- Valószínűleg rémlene, ha hasonló történt volna már velem. Mondjuk, egy buli után teleportáltam ugyan, de másnap az ágyamban ébredtem. Borzasztó másnapos voltam... Ez ugye nem számít átutazásnak?
- Nem hiszem.
- Akkor ez volt az első...
- Értem. Fura, hogy nincs veled egy pártfogó. Egyedül érkeztél?
- Volt velem egy Cortez nevű hapsi – nézett vissza a sötét folyosóra April, mintha Cortez még mindig ott állna mögötte, gúnyos tréfát űzve, a bolondját járatva vele. - Kezdem azt érezni, hogy bedrogozott.
- Cortez? Áh, nagyon jó! Kövess, kérlek, megmutatom neked Marcuria-t, minden idők legnagyszerűbb városát!
Azzal a kapuhoz lépett és szélesre tárta. A betörő napfény elvakított Aprilt, de ahogy hozzászokott, hihetetlen látvány tárult a szeme elé. Az épület, ahonnan kiléptek, egy templom lehetett. Emberi alakokat ábrázoló kőszobrok sorakoztak a lépcsőzet mentén. Távolabb csúcsíves tetejű házakat pillantott meg. Stark soha még csak hasonlóval sem bírt. Különféle lények és emberek kavalkádja hömpölygött az utcákon. Messze pedig felhőkarcolók helyett hegyormok magasodtak a láthatáron. Még a levegőnek is különös illata volt. Tobias biztosította róla Aprilt, hogy bármi segítségre van szüksége forduljon hozzá nyugodtan, majd magára hagyta. Kósza madárraj repült végig a forgalmas utcán. Követte az állatokat abban a reményben, hogy ők legalább tudják, merre tartanak. Egy piacra ért, ahol a kofák egymást túlharsogva árulták portékáikat. Akadt, aki fűszereket árult, más szőnyegeket vagy pompás ékszereket. April úgy gondolta, meglepi valami bizsuval Fionát és Oliviát, ám az eladó mosolya csak addig volt őszinte, míg elő nem halászta a pénzt a zsebéből.
- Ez meg mi? Hisz ez értéktelen! – háborodott fel az apró testű, repülő lény. Szárnyait vadul rezegtette, jobbra-balra röpködött mérgében.
- Már hogy volna értéktelen? Ebből fedezem a lakbért, meg minden más kiadásomat is!
- Akkor vidd vissza oda, ahonnan hoztad, kishölgy! Itt aren-nel kell fizetni!
- A váltó is megteszi! – hadonászott April az eladó szeme előtt.
- Tűnj innen, amíg szépen mondom, vagy hívom az őröket! – fenyegetőzött a varázslény.
- Azt hiszem, a jedi erőm cserben hagyott. Bocs, lányok, nem tehetek róla – fordult el April a kirakodott áruktól. – Persze az is lehet, hogy soha többet nem látom őket viszont. Valahogyan vissza kell jutnom, különben Fiona kitekeri a nyakam. Mekkora barom voltam, hogy nem adtam neki oda a lakbért egyenesen!
- Jól hallom, bajban vagy, kislány?
Egy másik árus szólt oda neki. Ránézésre ember. Az asztalán tekercshalmok sorakoztak.
- Marcuria itt hever a lábaid előtt. Ha a Dolmari-övezetbe készülsz vagy a Tölgyvárosba, itt megtalálod a neked tetsző téképet. Emlékeztetsz engem egy ürgére, aki, mint egy bolond, fel-alá közlekedik a nevetséges járművén. Két kereke van, azon gurul és lábbal hajtja... Nevetséges.
- Bicikli?
- Biztos, mi felénk nem divat az ilyesmi. Kinevetteti magát az ember, ha nem használ mágiát. Aki technológiával próbálkozik, hamar a társadalmi megbecsülés perifériáján találja magát.
- Miért emlékeztetem magát annyira erre az emberre?
- Nem tudom. Kereskedő vagyok, van szemem az ilyesmihez. Meg az öltözéke sem helyi szokásra vall. Messziről jött? Honnan? Az északi népek ilyen kergék.
- Északról jöttem, igen, nagyon északról.
- Sejtettem...
Ekkor Aprilnek eszébe jutott a név, amit Cortez mondott neki, mielőtt átlépett a kapun.
- Nem ismeri Brian Westhouse-t véletlenül?
- Én ilyen nevű embert nem ismerek, de ha ismernék se árulnám el. Az ügyfeleimet bizalmasan kezelem.
- Ügyfelei vannak?
- Ha mondom! A térképészet titokzatos tudomány! Csak kevesen képesek papírra vetni vidékek sokaságát! Épp ezért lehet busás haszonnal eladni!
- Egy műhold hamar földönfutóvá tenné a térképárusokat...
- Azt mondtad, műhold? Honnan is érkeztél pontosan? – fürkészte az árus April tekintetét.
- Felejtse el, amit mondtam, már itt se vagyok.
A gyanakvó tekintetek elől a tömegbe menekült. Elvegyült velük, és kénytelen kelletlen beletörődött az irányba, amerre terelték. A piactól nem messze morajlás ütötte meg a fülét. Vitorlák és árbocok bukkantak elő a háztetők mögül. Egy kikötőben találta magát, végre egyedül. Fellélegezhetett. Innen hát a különös illat. Valójában só. Egy óriási hajó orrát sellő szobor díszítette. Fedélzetére rakományt hordtak egy hatalmas igás állat segítségével. Hatalmas, bundás szörnyeteg szarvakkal, meg sörénnyel. Szörnyen vonyított a matrózok által rámért ostorcsapások alatt. Fájdalmas volt hallgatnia, ezért tovább haladt. Távolabb egymagában öreg halász ücsörgött kopott ládikáján. Hálóját foltozta, April jöttére felpillantott.
- Nem olyan már a tenger, mint annak idején. Régen bőséggel volt hal, rák, medúza. Mindenkinek elég volt. Ma meg? Az ember örülhet, ha magának jut valami. Egyre szörnyűbb ez a világ, egyre szörnyűbb. Valami készülődik, én mondom.
- Mi készülődik?
- Azt nem tudom, gyermekem. De semmi jó. A szél mindig elárulja. Nagy vihar közeleg, én mondom. Pusztító. Jobb annak, aki a parttól távol él.
April a horizontra pillantott. A nap magasan járt a tiszta égen, melyet csupán egyetlen bárányfelhő tarkított.
- Én nem látok semmit.
- Ilyen fiatalon nem is csoda. De higgyen nekem, a csontjaimban érzem. Rossz előérzetem van.
April nem tudta, mit gondoljon. Azt remélte, a bácsi téved, és valójában nem történik majd semmi baj. A magabiztossága azonban kísértetiesen hasonlított Cortezére, és széltől cserzett bőre is a férfi arcát juttatta eszébe.
- Véletlenül nem ismer egy különös férfit? Corteznek hívják.
- Nem, gyermekem. Én már hosszú ideje magam vagyok. Nem keveredem senkivel. Csak én vagyok, és a végtelen tenger.
- Értem, akkor Brian Westhouse-t sem ismeri, igaz?
- Nem. De hallgass az öreg Santiagora, gyermekem! Meg fogod találni azt, aki a legfontosabb neked! Az élet mindig oda sodor, ahol dolgod van. Ne aggódj emiatt!
April mosolyogva búcsút intett Santiagonak, az öreg halásznak. Milyen ismerősen csengett a neve. Mintha már hallotta volna valahol. Azonban csak hamar kiverte fejéből a gondolatot. Fontosabb dolga volt. Elérkezettnek látta az időt, hogy visszatérjen a templomba, és igénybe vegye Tobias segítségét. Magyarázatot kell találnia a különös világra, amelybe csöppent.
