Nyári klasszikus
Szeretők ölében nyugszik le a nap,
ágyékuk hajlatában ébred a hajnal.
Vagyunk a létezés önfeledt örömében.
Csillagos éj alatt születik újra a remény.
A semmire sem vágyódás tüze altat el,
jöttment bánat és öröm távozik az ajtón.
Jó így önfeledten bámulni az élet színeit.
Ábrándok felett lekapcsolni azt a lámpát.
A sötétség alatt álomra hajtja fejét a fény.
Majd ha újra pirkad, kéz kezet foghat újra.
Lesz halleluja és minden, amit csak akartok,
ami nem kell, dobd a szemétbe, az élet vermébe.
Addig is fürödj a szerelem tüzében mindhalálig.