Verskoszorú
Szépirodalom / Versek (483 katt) | Norton |
2020.04.25. |
A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2020/3 számában.
A költészet napja
Elmerülve árnyas némaságban,
Egy szó, mi bennem felfelé buzog,
Halkan zeng, de nem lehet magában,
Az éji hang, mi fülemben susog.
Én vagyok, ki ezt a verset költi?
Vagy te vagy, aki szavad hallatod?
Ez a vers a közös formát ölti,
Mert együtt teremtünk egy dallamot.
Vége
Jelen lét
Volt, amikor bíztam a rendszerben,
Még akkoriban szép volt életem,
Megláttam a gonoszt az emberben,
És elhalkult a boldog énekem.
Tekintetem, ha jövőbe réved,
A létezésem tűnő holdsugár,
Elvesz lassan mindent majd az élet,
És nem susog már dalt a néma száj.
Keresztjeim mind magamba hordom,
Utam végén erre visszatérek…
Hozhat nekem bármit még a sorsom,
Nem számít, ha a jelenben élek.
Vége
Reggel
Odakünn csivitel a reggel,
Verőfényben száll a sok madár,
Te egy kórházi ágyon fekszel,
És együtt hal meg veled a nyár.
Este
Befogad az álomfehér éden,
Arra kér, hogy létedről mesélj,
Vágyaidat nem hagyhatod éhen,
A sorsod az, hogy újra visszatérj.
Innen nézve hosszúnak is tűnik,
Egy élet neked rövid nap csupán,
Eljuthatsz a kristálytiszta űrig,
És visszajössz egy árnyas délután.
Vége
Előző oldal | Norton |