Azrael doktor

Fantasy / Novellák (576 katt) Jani21
  2020.03.27.

Mikor az orvos kilépett a szobából a váróba, a szülök azonnal felálltak. Szemükben látszott a kétségbeesés. Még mindig a reménybe kapaszkodtak. Az apa átkarolva az anyát, az orvos elé mentek. Az anya remegett a félelemtől, hogy olyan hírt hall, amitől a szíve tiltakozik, de a bizonytalanság, amit kételyek között töltött, csak rontott a helyzeten. Szemében könnycseppek gyülemlettek fel, amelyek ki akartak törni. Olyan érzés rohanta meg, mintha fojtogatták volna. Érezte, hogyha megszólal, elájul. Ezért is beszélt az apa helyette.

- Doktor úr, hogy van? – kérdezte a férfi rekedten.

Az orvos levette a szemüvegét, és a párra nézett. Nem kellett megszólalni, a szülök az arcáról azonnal leolvasták a választ.

– Már túl van a rohamon – jegyezte meg az orvos.

A szülök arcán egy pillanatra mosoly jelent meg, de az orvos következő szavai azonnal elpusztították a reménynek azt a néhány cseppjét is, ami még megmaradt.

– Úgy érzem, orvosként őszintének kell lennem, még ha fáj is, amit mondok. A rák létfontosságú szerveket támadt meg. Nem sok esélyt látok, hogy megéri a reggelt. Erős nyugtatókat kapott, hogy a fájdalmat elnyomják. Sajnálom – mondta szomorúan.
- Ó, nem, az nem történhet meg! Ő még csak gyerek. Nem tudok nélküle élni – omlott sírva a férje karjaiba az anya.
- Biztos nem tudnak tenni valamit? – kérdezte könnyek között az apa.
- Amit tudtunk, megtettünk. Az lesz a legjobb, ha mellette maradnak – felelte az orvos.

Észre se vették, hogy miközben folyt a beszélgetés, egy másik orvos lépett a szobába. Nyakában sztetoszkóp, kezében fekete, kemény fedeles lap volt, amibe a dokumentumokat szokták tűzni. A géphez kötözött fiú kábán az idegen felé nézett. Először csak a kemény fedeles lapot, majd fokozatosan ment fel szemeivel, mígnem a fekete szemek és a fekete, hosszú haj vissza nem tükröződött. Amikor tekintetük találkozott, az orvos elmosolyodott.

- Tominak hívnak, igaz? – szólalt meg, közben a zsebéből előhalászott egy tollat, és áthúzott valamit a kemény fedeles lapon. Fél szemével a gépre sandított, ami a fiú gyengülő szívverését mutatta, majd a fiúra nézett. Tomi izzadságban fürdött, száján lélegeztető maszk volt. – Engem Dr. Azraelnek hívnak – mutatkozott be az orvos, és leült a fiú ágyára. - Most megvizsgállak – jegyezte meg, majd a sztetoszkóppal meghallgatta a fiú szívverését.
- Az előbb volt itt az orvos – felelte a fiú alig hallhatóan.
- Általában a betegeket több orvos is meg szokta vizsgálni, hogy kizárják az esetleges tévedéseket – mondta Azrael.
- Hallottam, ahogy az ápolók arról beszélnek, hogy meghalok – jegyezte meg Tomi.
Azrael elmosolyodott.
– Ők is tévedhetnek.
- Félek – mondta a fiú.

Azrael felállt, és az ajtó felé indult, de mielőtt még a kilincshez nyúlt volna, Tomira nézett.

– Meg fogsz gyógyulni, megígérem, de most aludnod kell. Később visszajövök.

Azzal kiment az ajtón. Tomi egy darabig nézte a becsukott ajtót. A gondolatai a doktor arca körül jártak, ami nyugalmat sugárzott. Ezután lassan elnyomta az álom.

- Tomi, ébredj! – keltette fel Tomit a doktor. Amint a fiú kinyitotta szemét, megpillantotta Azraelt az ágya mellett kezében egy különös fekete lámpással, ami beragyogta a szobát.
- Dr. Azrael, mit csinál itt? – kérdezte Tomi meglepődve.
- Érted jöttem. Kelj fel, mennünk kell! – jött a válasz.

Tomi levette a lélegeztető maszkot arcárról, és felült.

– Hova?
- Olyan helyre viszlek, ahol mindenki boldog. Ahol nincsenek betegségek, se fájdalom, se szenvedés. Hogy érzed magad? – mosolygott Azrael.
Tominak is mosolyra nyílt a szája.
– Most már sokkal jobban vagyok – azzal letette lábát az ágyról, aztán elkomorodva a szüleire nézett. Az apja a széken, az anyja az ágyra borulva aludt. A könnye még nem száradt fel.
- Mi lesz a szüleimmel? Nem hagyhatom őket itt – mondta a fiú.
- Ők később csatlakoznak hozzád. Búcsúzz el tőlük! – jött a válasz.

Tomi megkerülte az ágyat, és az anyja mellé állt.

– Anya, apa, most el kell mennem, de később találkozunk. Szeretlek titeket – simogatta meg az anyja arcát, és puszit nyomott rá. Ezután odament az apjához, megölelte és megpuszilta őt is.
- Szavaid örökre az emlékezetükbe vésődnek – jegyezte meg Azrael, majd megfogta a gyerek kezét, és az ablakhoz kísérte, ahol egy fekete hintó várta őket, amit négy fekete ló húzott.

Azrael besegítette a fiút a hintóba, az oldalára akasztotta a lámpást, és beült a fiú mellé. Tomi, ahogy körbenézett, csodálkozva vette szemügyre, hogy a hintó belseje is fekete, és csak ketten fértek el benne. A fiú úgy érezte, mintha álmodná az egészet.

- Készen állsz! – nézett a szemébe a doktor.
- És hol a kocsis? – kérdezte Tomi.
- A lovak egyedül is odatalálnak. Gyakran megteszik ezt az utat – azzal Azrael kihajolt, és tenyerével a kocsi oldalára csapott, mire a lovak felnyerítettek, a hintó pedig elindult hátrahagyva a szülőket Tomi élettelen testével, aki továbbra is az ágyon feküdt a géphez bilincselve.

A hintó szelte az eget. Tomi figyelemmel kísérte a fénybe burkolódzó várost az ablakból. A fiú még sohasem csodálhatta meg a világot a magasból, ezért minden pillanat ajándék volt számára. A lovak sebesen repültek láthatatlan szárnyaikon, mint azok a rénszarvasok, amik a télapó szánját húzták. Mire Tomi megcsodálhatta volna teljes egészében várost, már a felhők fölött jártak. A hold olyan volt előttük, mint egy hatalmas fénylő labda, amelybe készültek repülni.

Tomi előrefordult.

– Hova megyünk? – kérdezte.
- Meglátod – mosolygott Azrael.

A doktor alig fejezte be a mondatot, dübbenést hallottak fentről, amit léptek zaja kísért. Azrael és a fiú felnézett. Nem telt el sok idő, és egy kar benyúlt az ablakon. Megragadta Tomi karját, majd maga felé rántotta a fiút. Tomi felkiáltott. A vicsorgó fejet nézte, ami felé hajolt. Szerencsére Azrael gyorsan reagált. Behúzott az ismeretlen lénynek, aki ezt követően elengedte Tomit, és eltűnt a szemük elől.

- Mi volt ez? – kérdezte Tomi rémülten.
- Démon – vágta rá Azrael, majd kinyitotta a hintó ajtaját, és felmászott a tetejére. – Te maradj itt! – mondta közben.

Ahogy a doktor végigfürkészte tekintetével a környezetét, észrevett két démont, akik felhőkben úszva követték a hintót, majd egy démon hirtelen a semmiből kiugrott, de Azrael egy rúgással visszaküldte. Ezután a köpenye alól elővett egy ostort, ami azonnal lángba borult, mihelyt meglendítette, majd azzal kezdte csapkodni a démonokat, akik egyre jobban gyűltek a hintó köré. Igyekeztek felmászni rá, azonban Azrael ostorával találták szembe magukat. A démonok vicsorgását és sikolyait lehetett hallani, amint elporladtak az ostor érintésétől.

- Azrael! – vicsorogta egy démon a doktor háta mögött.

Azrael hátranézett, mire észrevette a lényt. A démon szemei vörösen izzottak, akár a vulkán belseje. Teste füstfátyolban úszott, bőre olyan volt, mintha parázsból és hamuból gyúrták volna össze. Feje koboldéra emlékeztetett. A hátából démoni szárnyak türemkedtek ki. Állatias karmai élesnek tűntek.

Azrael nem sokat törődött vele, ostorával azonnal leválasztotta a fejét a törzséről, majd a démon elégett. Ezután a doktornak egy seregnyi démonnal kellett szembenéznie, akik egyre jobban özönlöttek. A lovak irgalmatlan sebességgel haladtak, de még így se tudták lerázni a bestiákat. Azrael az ostorával próbálta távol tartani őket.

- Tomi, ha szólok, nyomd előre a lábadnál lévő kart! – kiabálta.

Tomi a karra pillantott. Fekete színű volt az is, mint a hintó többi kelléke. A fiú megfogta, és várt. A démonok megragadták a hintót.

– Most! – harsogta Azrael.

Abban a pillanatban Tomi előre nyomta a kart, mire a holdból érkező fény elöntötte a környéket, és a felhőket aranyfényűvé változtatta. Olyan volt az ég, mintha nappal lett volna. A holdból napfény tört elő, ami az eget narancssárgára színezte. Ez elég volt ahhoz, hogy a legtöbb démon megfutamodjon. Visítva menekültek a napfénytől, de még így is voltak, akik nem riadtak vissza. Egy démon tört Azrael felé, de a doktor hasba térdelte, hogy az visszazuhant a felhők közzé.

- Gyertek csak! – készítette az ostort Azrael.

Váratlanul egy fénylő villanás haladt el a doktor arca mellett, ami keresztülhasított egy támadó démonon. Utoljára még a doktor hallotta a démon fájdalmas üvöltését, majd a teremtmény szétrobbant. Néhány démon követte társát, akikkel ugyanilyen fénylő villanások végeztek. Ezután páncélba öltözött angyalok emelkedtek ki a felhők közül. Kardjuk, páncéljuk ragyogott.

Tomi gyönyörködve figyelte a fénylényeket, ahogy lekaszabolják a démonokat. Azrael megfordult. Először csak a fehér tornyot pillantotta meg, mellettük az alacsonyabb tornyokkal, amik a védelmet szolgálták. Kis idő után a Mennyei város képe is kirajzolódott előtte. A doktor már akkor tudta, megérkeztek a Mennyországba.

Előző oldal Jani21
Vélemények a műről (eddig 2 db)