Tobzódik a vágyunk
Romantikus mesében…
Este ültünk a hűs ligetbe,
Azúr-selyemfény... rajtunk leple.
Fák, bokrok meséltek,
Vágyak égig értek...
Hiányérzet mélyen lelkembe.
Hmm… a kedves nem tudta vágyamat?
Pedig esti fény is betakart.
Fák, bokrok dugdostak
A vágyak hajtottak.
Nem orvosolta a vágyamat…
*
Éj van, hiányod fáj, várok rád...
Vágykáosz testem űz, hajt hozzád.
Vágyom az ölelést,
Mint a folyó medrét.
Indulj! Fújja vad szél vitorlád!
Besötétedett, nagyon vágylak,
Erős, érzelmi káosz. Várlak!
Vágyok karjaidba,
Mint cajos, betonra!
Célszalagnál nagyon akarlak!
*
Ablakomon holdfény mosolyog,
Lépteid zaját hallom... kopog.
Karok ölelkeznek,
Vágyak teljesülnek.
Lelkünkben tavasz... patak csobog.
Állok ablaknál, holdfényt nézem,
Jöveteled neszét megérzem…
Végre a karodban
Tobzódok vágyadban.
Lelkedet testemmel is érzem…
Vecsés –Szabadka, 2018. szept. 27. Kustra Ferenc – a páros LIMERIKET én írtam, a páratlant Jurisin Szőke Margit
