Anya
Elizabeth újra a kórház várótermében ücsörgött. Ebben a hónapban már harmadszor. Nem bírta az anyja szíve a megterhelést. Egyedül a hatalmas házat fenn tartani és még ott van a gazdaság is. Az orvos azt mondta, hogy estig is eltarthat a műtét, de nem érdekelte, megvárja ott a folyosón. Amikor megtudta, anyja mennyire beteg, úgy döntött, oda költözik pár hétre, de amikor nem javult az állapota, be kellett látnia, hogy anyja állandó felügyeletet igényel. Férjével elhatározták, hogy hozzá költöznek. Lehet véglegesen. Neki író lévén mindegy volt, hol alkot, Elizabeth pedig mindig is háztartásbeliként dolgozott. Tehát semmi akadálya nem volt anyja legnagyobb örömére.
A csendes várakozásban visszagondolt gyönyörű gyerekkorára. Kicsi, de aranyos kis házra, a magas, biztonságot nyújtó fallal körülvett mesebeli udvar. Elöl a kerítés és a ház között egy öreg, nagy meggyfa tengette hosszú napjait. Ágain ülve, feljebb emelkedve, minden szintjén újabb kaland várta. Mellette a szomszéd telek elnyűtt deszkákkal volt elkerítve. Az össze- visszatákolt határ örökös talány maradt számára. Talán közöttük rejtőzik egy ajtó a tündérvilágba. A pincében igazi paloták épültek a nedves homokba rejtett sárgarépák közt.
Aztán észrevétlenül beköszöntött a felnőttkor. Furcsa volt, bonyolult és majdnem elfelejtette vele az álomvilágát. Pedig ott volt igazán csak boldog. Hirtelen kinyitódott az ajtó és az orvos megnyugtatta végre Elizabeth-et, hogy anyja jól van, de most pihenni fog pár órát, ő is menjen haza és végre aludja ki magát. Mást nem tehetett, mint szót fogadott az orvosnak.
- Hogy van anyád? – repült hozzá a kérdés, amint kinyitotta az ajtót.
- Gyengén. Be sem engedtek hozzá, csak az ablakon keresztül láthattam – kerülgette az előszobában sorakozó doboz hegyeket –, de az operáció sikerült, az a fontos – nyugtatta meg férjét beérve a nappaliba.
- Pár nap múlva itthon lesz, meglátod – nyomott egy puszit az arcára –, addig be is rendezkedhetünk – mosolygott rá szerelmesen.
Elizabeth nézte férjét és nagyon szerencsésnek érezte magát. Egy számára tökéletes családban nőtt fel és első szerelme lett élete párja.
- Egész emeletet nekünk adta anya. Megterhelő már számára felmenni a lépcsőkön – magyarázta. – Először ki kell rámolni onnan, aztán lehet csak behordani a mi dolgainkat – ajánlotta férjének. Először jól belaktak, azután neki láttak. – Jaj, már gyerekkoromban is kíváncsi voltam, mi lehet az íróasztalában – nevetett fel a régi bútordarab láttán. – A felső szekrényke hatalmas titkokat rejthet – tért vissza gyerekkori emlékeihez. Amikor a díszes kulcs megfordult a zárban, még nem sejtette szegény, hogy ez felfordítja az egész életét. A sok hivatalos papír alján szinte elrejtve egy videó kazettát talált. Pontosan olyat, amilyeneket az apja készített éveken át. Nagyon furcsa volt számára, hogy nincs a többi között a nappaliban. – Vajon miért dugta el ide? Mit akart el titkolni előlem?
- Jaj, szerelmem, lehet, hogy nincs semmi jelentősége, vagy csak nem sikerült egy felvétel a sok közül – találgatott férje, de azért őt is ette a kíváncsiság. Kikapta a kezéből és az ebédlőben bedugta a lejátszóba a kazettát. Nagyon régi film volt.
- Ez apa, ahogy anyával táncol – nevetett. – Legalább egyen rajta van és nem a kamera mögött áll. Nézd, milyen boldogok voltak! – mutatott az ujjával a film felé. – Hogyan csókolgatja anyát – mondta álmodón, aztán a hölgy tánc közben a kamera felé fordul. – Ez nem anya – döbbent meg –, és oda nézz, terhes – még a vér is meghűlt ereiben. – Kit csókolgat apa?
- Te, az nem a nénikéd? – kérdezte férje. – Keressük meg a régi albumot, mintha ott láttam volna ezt a nőt – rohantak azonnal az ebédlőbe. Előkapták az albumot és igaza volt.
- Apa és Elizabeth nagynéném együtt és terhes? Hol lehet az a baba, hiszen neki nincsenek gyerekei?
- És ha te vagy? – kérdezte Kevin hirtelen. – Lehet, hogy azért kaptad róla a neved, mert a lánya vagy?
- Az nem lehet – állt kiakadva az ebédlő közepén. Nem értette, miért táncol apja terhes nagynénje karjaiban, miért csókolgatta szerelmesen. Hirtelen nagyon sok kérdése volt, de anyjának nem tehette fel, mert most operálták szegényt, és nyugalomra van szüksége. Előkapta telefonját, és az interneten keresztül keresgélte nagynénjét. Elég ismert színésznő volt a múltban. Csak írnak róla valamit. Az anyjával már rég nem tartotta a kapcsolatot.
Pár óra múlva már az autóban ültek, és a közeli városkába tartottak az idősek otthonába. Egy meggörnyedt, alkoholtól elfáradt arcú, a fénykorához egyáltalán nem hasonlító öregasszonyt láttak. Amikor Elizabeth rákérdezett a kazetta tartalmára, készségesen, a dühtől még azóta is elvakulva mesélte el az ő történetét.
- Annyira boldogok voltunk az apáddal, de a húgom megirigyelte szerelmünket és elvett tőlem mindent. A férjemet, a házam és téged is. Nem maradt semmim. Ezért kezdtem el inni is és jutottam ide – mesélte és Elizabeth-nek majd a szíve szakadt meg. Egész úton hazafelé azon gondolkodott, hogyan lehetett ilyen kegyetlen az anyja, vagyis a nevelő anyja, mert már idegenként gondolt rá. Kevin látván szerelme gyötrődését, megállt és megkérdezte tőle:
- Nem lehet, hogy az egész hazugság? El sem tudom képzelni anyádról, aki egész életében csak szeretet adott neked és mindenki másnak, hogy ilyesmire vetemedett volna.
- Mert lelkifurdalása volt? – majd szétverte a düh belülről. – Ha nem lenne igaz, akkor miért dugta el előlem a kazettát? Miért nem árulta el, hogy nem vagyok a lánya? – és még millió kérdést tett volna fel anyjának, de várnia kellett pár hetet, míg felerősödött.
Az ő válasza teljesen más volt.
- Igazat mondott. Tényleg nagyon boldogok voltak együtt – kezdett mesélni –, de mint mindenre, a házasságra is hamar ráunt. Amikor meg születtél, megkért, költözzek hozzátok. Akkor még nem tudtam, hogy elhagyni készül benneteket – szomorodott el –, lelkifurdalásom volt a nővérem tette végett, és meg is szerettelek téged, így maradtam. Apád sokáig próbálta visszacsalni anyukádat, de nem járt sikerrel. Mi csak négy év múlva kezdtünk kapcsolatot és kitartott apád haláláig.
Elizabeth nagyon össze volt zavarodva. Nem tudta, mit gondoljon. Egyikükkel sem beszélt többet erről a dologról, csak magát emésztette tovább. Kinek higgyen? Az anyjának, aki szeretetben nevelte, de becsapta, vagy édesanyjának, aki ha igaz, hogy elvettek tőle egyáltalán nem harcolt azért, hogy legalább láthassa őt?
Anyukájához hű maradt továbbra is, hiszen csak a jót kapta tőle. A sok emlék a boldog gyerekkoráról nem eresztette, de édesanyját, amíg élt, gyakran látogatta. Viszont azt egyiküknek sem tudta megbocsátani, hogy elhallgatták előle az igazságot. Egész életében benne maradt a kétely, hogy ki tudja, mi volt az igazság…
