Az eltemetett csillag

Szépirodalom / Novellák (815 katt) Tad Rayder
  2018.05.24.

Susan Mcbride arra ébredt fel az éjszaka közepén olyan hajnal két óra körül, hogy valami csapkodta a hálószobája ablakát. Halkan odaoson az ablakhoz, hogy a padló recsegése ne ébressze fel a másik szobában alvó kisfiát, Nicket. Susan, mivel nem látott semmit, így becsukta az ablakot és visszafeküdt az ágyába.

Reggel, amikor a konyhában csinálta a reggelit Nicknek, nem mondott az éjszaka történtekről semmit neki. Úgy gondolta, jobb, ha nem szól, nehogy Nick is nyugtalan legyen a kirándulás előtt, amire már olyan régóta várt. Susan és Nick apja elváltak, amikor a kisfiú született. John, azaz Nick apja nem úgy gondolta, hogy továbbra is szüksége lenne Susannak rá, miután megszületett Nick, és faképnél hagyta a feleségét az újszülött kisbabájukkal. Gondolom, önök is úgy gondolják, hogy ez nem szép dolog. Megnyugtatom önöket, Kedves olvasók, hogy szerintem sem. Meg is büntette Susan Johnt, amennyire egy apát meglehet büntetni. Talán a legnagyobb büntetést kapta, ha egy kicsit is épp ésszel gondolkodunk. Megtiltotta neki a fia láthatóságát.

De mivel belátták mindketten, hogy ez így nem jó, hogy a kicsi apa nélkül nőjön fel, legalább addig beszüntették az egymás elleni harcot, amíg Nick az apjával volt. Mert most már ő is belátta, hogy anno milyen hülyeséget csinált, hogy cserbenhagyta a családját. Felszínesen megbeszélték a problémáikat és most már John a kisfiával lehetett.

- Megjött apa! - kiáltotta Susannak a kisfiú szívét megtöltve boldogsággal. Az ajtó kinyílott, s egy hang megszólalt.
- Mehetünk, nagylegény?
- Szia, apu, Persze.
- Akkor jó, te kis vasgyúró. Várjuk meg anyát, amíg előkerül valahonnan!
- Okés - válaszolta Nick izgatottan.

Susan előkerült, és miután üdvözölte Johnt, a férfi már el is ment a kisfiával. Még annyit sem tudott nekik mondani, hogy vigyázzatok magatokra. Persze a többes szám a kisfiú miatt volt, vagy inkább lett volna. De most már csak gondolhatja. John nem mondott semmit Nicknek, hogy hova viszi, csak annyit tudott, hogy kirándulni. De amikor Nick meglátta a vidámparkot, könyörgött az apjának, hogy had ülhessen fel. Persze a "nagy kerék" nem is volt olyan nagy, csak egy nyolc éves kisfiú szemeivel tűnt annak.

- Na, légyszi, apu - könyörgött kétségbeesetten a kisfiú. - Légyszi, légyszi! - Szinte már könnybe lábadtak a szemei, annyira akarta a "nagy kereket".
- Rendben. - Végül beadta John a derekát. - De mielőtt elindul, nagyon jól bekötlek. Rendben??
- Oké, apu - szólt az izgalomtól teli válasz.

Miután elindult a "nagy kerék", óriási boldogság látszódott Nick arcán. De pár perc múlva ez a boldogság valósággal ráfagyott az arcára, és a jeges rémület lett rajta úrrá. Először a félelemtől nem tudott szólni, de miután rájött, hogy itt mégis nagy a baj, kiabálni kezdett apjának.

- Segíts, apu! Segíts, apu! - hangzott a kétségbeesett kiáltás a kisfiútól.

John nem tudta, miért kiabál kisfia, de amikor közelebb érkezett a földhöz Nick, akkor látta, hogy nagyon nagy a baj. A "nagy kerék" egész tartószerkezete mozogni kezdett. S akkor John csak annyit látott, hogy Nick zuhanni kezd, s hiába sietett a segítségére, már nem tudott rajta segíteni. A kisfiú meghalt. Amit szeretett volna nagyon, az okozta a halálát. Gyorsan kihívták hozzá a mentőket is, de már ők is csak a halál beálltát tudták megállapítani. Eddig sem volt valami jó apa, s ezután nem hogy jó apa nem lehet többé, de még olyan ember sem, aki megérdemelné az életét. A tv is bemondta, mi történt a vidámparkban. Susan csak ült a tv előtt, és imádkozott, hogy ne az ő kisfia legyen az áldozat, de mindhiába. Amikor bemutatták a fényképét a híradásokban, akkor tudatosodott benne, hogy a kisfia nincs többé. S akkor a mélabús állapotból kizökkentette az ajtócsengő hangja. John volt az.

- Ne haragudj! Én nem akartam, bocsáss meg nekem, Susan! - mondta megviselt hangon, amikor Susan kinyitotta az ajtót.
- Mit csináltál vele, te rohadt szemétláda! Egyszer viszed el kirándulni és ez lett belőle.
- Én semmit nem csináltam, Susan. Fel akart ülni a "nagy kerékre", ahogy ő nevezte, és én megengedtem neki.
Ekkor Susannal kép- s hangszakadás következett, és csak becsapta John orra előtt az ajtót.


A következő héten már meg is volt a temetés. S még mindig mindenki értetlenül állt a történtek előtt. Nem hitték el, hogy az a jó kedélyű kisfiú, aki mindig csak mosolygott, nincs többé egy véletlen baleset folytán. Amikor a temetés után részvétet nyilvánítottak az emberek Susannak, a sírkövön ezt olvashatták. Búcsúzom tőled, drága csillagom, a szívemben örökké élni fogsz.

Susan és John eddig sem voltak valami jóban, de most már a kisfiuk is elment, akiért fenntartották a látszatot. De egy biztos. Egy valami örökre összeköti őket. Nick emléke, ami a szívükben örökké élni fog.


Sümeg, 2014. VII. 6-7. vasárnap - hétfő

Előző oldal Tad Rayder