Harcolj, ha harcolni kell!

Szépirodalom / Novellák (1200 katt) Will
  2011.01.29.

Tamás az osztály egyetlen és legnagyobb problémagyereke volt. Sem a tanárok, sem a gyerekek nem bírtak vele. Az osztálytársai kiközösítették azzal, hogy észre sem vették már a hülyeségeit, azt, ahogy az órákat szándékosan zavarta. Azt sem, amikor az egyik órán kettéharapta a nyelvét, mert a figyelemfelkeltés a legkedvesebb szórakozásai közé tartozott. És a lányok bosszantása a szünetekben. Nagyon durva volt és hihetetlenül gyorsan tudott szaladni. Vagy meghúzta a lányok copfját és elszaladt, vagy megrugdalta a lábukat. Semmilyen büntetés nem hatotta vagy fékezte meg. Senkitől sem félt. Most kíváncsian nézegette, mustrálgatta az új lányt, az új áldozatát.

Réka már észrevette a tekintetét. Tudta, hogy most Anett van soron. Kipécézte őt. És igaza lett, mert a lány a szünetben már túl is volt egy pár bokarúgáson. Ezért odament a fiúhoz és beszélgetni kezdett vele:

- Remélem, nem leszel olyan dedós, hogy kezded a játékaidat az új lánnyal is?
- Miért ne? Szerintem élvezi – mondta Tamás a szokásos szemtelen stílusában.
- Ha túlságosan szadizod, szólni fogok az apámnak. Erre mérget vehetsz – mondta Réka és visszahúzódott a padtól.
- Húha, nagyon félek. Látod, hogy remegek?! - válaszolta Tamás és elkezdődött az óra.

Ez az első héten lehetett, ahogy Anett frissen megérkezett. Amikor az utolsó óra is eltelt, a teljesen elbizonytalanodott és letört lány a tornazsákjáért ment ki a folyosóra. Még le sem akaszthatta azt, Tamás már a háta mögött termett és fenéken rúgta. Aztán teljes erejéből futásnak eredt. Anett hihetetlenül dühös lett. Réka már figyelmeztette, hogy ezzel a tökéletlen gyerekkel szemben mindenki tehetetlen: a tanárok és az egész osztály is. De Anett nem hitte, hogy ennyire rossz a helyzet. Szótlanul szedegette össze a holmijait, de a szeme sarkában látta, hogy Tamás újra közeledik felé. Lassan bezárta a táskája csatját és érezte, hogy a fiú most a közelében áll. A jobb kezében egész idő alatt a tornazsákját szorította: benne a tornacsukájával. Most egy hirtelen mozdulattal megfordult és teljes erejéből képen törülte az elképedt srácot. Majd futni kezdett a hosszú folyosón, végig, az udvarra kivezető ajtó felé.

Tudta, hogy a fiú már a nyomában van, mert az első döbbenet után hamar magához tért, és már üldözőbe is vette a lányt. Ahogy elérte elsőnek a folyosó ajtaját, rémülten nyomta le a kilincset. Bezárták. Persze, hiszen délután már kiürült a suli, csak nap közben van nyitva! Lihegve megfordult, miközben várta, hogy a fiú odaérjen. A szíve rémülten dobogott, szinte a torkában vert. Utána eszébe jutott a falu. Az ott élő emberek ékes káromkodása, a tiszta szavajárásuk, ami a lelkükön, az a szájukon. De őt még soha, senki sem bántotta. Csak elképzelte azt, hogy ha valaki bántaná, akkor mit tenne, és hogyan viselkedne. Emberrel vagy állattal szemben. Eszébe jutott az, hogy foggal, körömmel védekezne. Összekarmolná az ábrázatát, tövig húzná a haját, harapná a húsát, ahol csak érné…

Közben előtte állt a Tamás, és Anett meglepetésére azt várta, hogy mit tesz előbb a lány. A szemeiben az tükröződött „úgyis erősebb vagyok, mint te, akármit is teszel, nem menekülsz”. Anett teljes erejéből nekidőlt a fiú mellkasának, és teli erőből kezdte visszatolni a folyosón. Közben olyanokat mondott neki, amit még életében soha.

- Te hülye! Hát mit tettem én neked, mivel bántottalak? Állat vagy te, vagy ember, egy megátalkodott szadista? Ember szült tégedet erre a világra? Van anyád, apád, testvéreid? Vagy csak egy torzszülött, egy kretén, egy nyomorult semmi vagy?

Tamás szemei tágra kerekedtek. Nemcsak a szavak semmisítették meg a máskor bátor, nagyhangú gyereket, de a lány ereje is, mert a lábai megmozdultak és érezte, ahogy az erő tolja hátra. Védekezni sem tudott, hanem leroskadt a fal melletti padra és nézte a lányt. Az gyűlölettel és megvetéssel teli arccal nézett rá, mint egy pondróra, és visszasétált reszketve az osztály előtti padhoz. Felvette némán a táskáját és a tornazsákját, és kisétált az iskola kapuján. Egész úton zokogott, míg haza nem ért. Otthon hiába faggatták a testvérei, hogy mi történt, nem tudtak kihúzni belőle egy szót sem. De ettől a naptól fogva Ott Tamás békén hagyta a lányt. Többé egy ujjal sem ért hozzá...

Előző oldal Will
Vélemények a műről (eddig 1 db)