Hó és vér XII.

Fantasy / Novellák (774 katt) B.C. Angyal
  2017.08.12.

A nők sietve dobálták le magukról szakadt, koszos ruháikat és elégedett sóhajjal ereszkedtek bele a kádak rózsaolajjal és fürdőszerekkel illatosított, forró vizébe. Azt hitték, hogy végre kipihenhetik magukat, ám a tisztálkodási rituáléval járó ellazulás kellemes érzése ezúttal elkerülte őket.

Égető éhséget éreztek, elméjüket pedig a táplálkozással és az azt követő gyilkolással kapcsolatos képek kezdték el kitölteni. Igyekeztek a helyes mederbe terelni gondolataikat és a küldetésükre koncentrálni, ám próbálkozásaik rendre kudarcot vallottak. Azok a gyűlöletes, mégis valahogy izgató képek minden egyéb gondolatot kiszorítottak a fejükből. Evalue dühödten vágta a sarokba a kezében tartott, zamatos őszibarackot, majd fájdalmas hangon fakadt ki:

- Csak arra tudok gondolni, hogy még több chí-t vegyek magamhoz! Te…
- Legszívesebben feltépném a foglyul ejtett inkvizítor nyaki artériáját – búgta Ariel vágytól fátyolos hangon. - Talán, ha…

Halkan kopogtattak az ajtón, majd Ursuel lépett be a szobába. Futó pillantásra méltatta csupán őket, a nők pedig üveges szemekkel figyelték, ahogy két, mágikus szembe ágyazott gyémántból álló amulettet tett az étkezőasztal sima lapjára. Hümmögött valamit az orra alatt, majd erélyes hangon reccsent rájuk:

- Úgy néztek most ki, mint az újszülött vámpírok, akik megrészegültek a vértől és hirtelenjében azt sem tudják, hogy nappal van-e, vagy éjszaka!

Látta, hogy szavai nemigen jutottak el a két nőhöz, ezért sietve újra kézbe vette az amuletteket, majd Ariel és Evalue tenyerébe nyomta őket.

- Túl hosszú ideig voltatok odaát, így a Gash’ Gar szennyezett, mentális energiái bemocskolták a tudatotokat. A bolygó gonosz aión-ja, Líthia megpróbált magához láncolni titeket, ám szerencsére az utolsó pillanatban sikerült visszatérnetek. Eltart egy pár napig, amíg kitisztul az elmétek, addig is viseljétek az amuletteket!

Látta, hogy a két nő tétovázik, ezért szeretetteljes, ám ellentmondást nem tűrő hangon hozzátette még:

- Ezek itt Yaztromo mindent látó szemei, és egy tapodtat sem mozdulok innen, amíg a nyakatokba nem akasztjátok őket! Kedvellek titeket és nem szívesen alkalmaznék erőszakot, de az emberek és a ti érdeketekben is megteszem, ha nem…

Ez hatott végre és hamarosan a vámpír és a boszorkány nyakában is ott tündökölt a gyémánttal ékített ereklye. Tekintetük végre kitisztult, Ursuel pedig elégedetten nyugtázta a tényt, hogy visszatérésük óta először végre értelmes beszéd hagyja el az ajkukat.

- Milyen gyönyörű! – lehelte Evalue álmélkodva, ahogy megcsodálta magát a szoba sarkában felállított, ezüstkeretes tükörben. – Egy vagyonba kerülhetett!
- Az biztos! – kontrázott Ariel vigyorogva. – Ragnornak jól megy az üzlet, ha ilyen drága holmikat tart a raktárában…
- Öltözzetek fel, azután várunk titeket a földszinten – vágott közbe sietve Ursuel. – Van néhány fontos dolog, amit sürgősen meg kell beszélnünk!

A királynő sietve távozott, ők pedig a szekrényben felakasztott, vagy élére hajtott ruhák között kezdtek válogatni.

Ariel nem vitte túlzásba a keresgélést és rövid töprengés után egy rugalmas, testhezálló, fekete anyagból készült kezeslábas mellett döntött. Evalue-t lenyűgözték a nemes kelmékből szabott öltözékek és hamarosan egy hófehér selyemből varrt, könnyű, elegáns ruhakölteményben tündökölt. Kecsesen körbefordult a tükör előtt, amikor észrevette, hogy Ariel őt nézi. Elmosolyodott és elégedetten simította el újsütetű ruhája láthatatlan ráncait.

- Szerinted milyen?
- Olyan vagy benne, akár egy nemes kisasszony.
- Köszönöm! Talán, te is felpróbálhatnál valami szépet…
- Ugyan! – mondta a vámpír vigyorogva. – Hébe-hóba megkóstolok ugyan néhány grófnőt, alkalomadtán egy-egy hercegnőt is, de hasonlítani, na, azt semmiképpen sem szeretnék rájuk!

Hangos nevetésben törtek ki és fel sem tűnt nekik, ahogy a nyakukban hordott amulettek gyémántjai fehéren felizzottak. Észrevétlenül gyógyultak meg, ahogy nevetésük könnyeivel együtt az elmúlt napok feszültsége is távozott a lelkükből…

***

Egy fertályórával később már mind az öten a nagyterem közepén felállított, súlyos tölgyfaasztal körül ültek. Ragnor minden vendéget elküldött már, így nyugodtan beszélgethettek.

- Kémeink információi alapján az inkvizíció összehangolt támadást tervez ellenünk – vette magához a szót a királynő.
- Úgy érted… a vámpírok ellen? – kottyantotta közbe Evalue. – Ha jól emlékszem, a csatlósaid majdnem felkoncoltak minket, Ariel pedig soha többé nem térhet vissza hozzátok! Miért kellene segítenünk nektek?
- Szerinted mi lesz az inkvizítorok következő célpontja, ha velünk végeztek? Eltaláltad, a boszorkányok következnek majd, ráadásul akkor már egyedül kell majd szembenéznetek velük! Ami Arielt illeti… már dolgozom az ügyén, csak kell még egy kis idő, hogy a tanács is rábólintson az amnesztiájára…
- Kegyelemben részesülök? – suttogta a vámpír vigyorogva. – Milyen megtisztelő!
- Ne gúnyolódj! – feddte meg a királynő ellentmondást nem tűrő hangon.
- Ami ennél is nagyobb baj – ragadta magához a beszélgetés fonalát Shaemus -, az az, hogy ellenfelünk ismeretlen fegyverrel támad ellenünk. Nem sok vámpír szabadul meg élve a szentszék karmai közül, ám utólag ők is furcsa dolgokról számolnak be.
- Úgymint? – kérdezte Ragnor.
- Energia elszívásról, fekete angyalokról, jéghideg kriptákról és hasonló nyalánkságokról!
- Milyen sebeket szereztek be az inkvizíció kínzókamráiban?
- Gyorsan terjedő, fekete fekélyek; az elmét elborító, félelmekkel teli képek, hónapok alatt elporladó test… ez csak néhány az egyház által életre hívott borzalmak közül!
- Ezek pont úgy hangzanak… Olyan, mintha fekete-mágiát használnának! – kiáltott fel Evalue döbbenten.
- Valaha én is pap voltam és a szívem szakad meg, ha belegondolok, hogy hová jutott ez az egykoron szebb napokat látott közösség!
- Talán szentelt vízzel harcoljunk ellenük?! – nyögte Ariel hitetlenkedve. - Ugyan, mit tehetnénk…
- Az erődítményük alaprajzát már megszereztük… - mondta Ragnor tűnődve. – Olyan érveink voltak, melyekkel szemben már Wormus is tehetetlen volt!
- Arról a kopasz gorilláról beszélsz, akinek az a fixa ideája, hogy vasra verjen minket?
- Csak „volt” a rögeszméje! – mosolyodott el Ursuel. - Mostanra már átprogramoztuk az agyát, így ő is csatlakozott hűséges szolgáinkhoz!
- Akkor hát… mi lenne az a nagy terv? – értetlenkedett Ariel.
- Egy kommandós akció! – tapsikolt önfeledten a boszorkány és igencsak büszke volt magára, hogy sikerült rájönnie a kézenfekvő megoldásra. – Amíg nem tűnik fel nekik, hogy megszakadt a kapcsolatuk Wormussal, addig van esélyünk a sikerre! A kérdés csak az, hogy mennyi időnk maradt még…
- Két nap, talán három… - mondta töprengve a királynő. – Azután tudni fogják, hogy az emberük elbukott és valószínűleg áthelyezik majd a főhadiszállásukat egy másik erődítménybe.
- Vagyis minél előbb el kell indulnunk, hogy időben odaérjünk! – mondta Shaemus sürgetően. Talán fölösleges a kérdés, de…
- Tudom, hogy mire akarsz kilyukadni – sóhajtott egy nagyot Ursuel. – Mindannyian megyünk és igen, te is velünk tarthatsz az úton! Ami azt illeti, van még valaki, akinek a személye igencsak fontos a küldetés sikere szempontjából.

A királynő hátrafordult és a terem végében megsűrűsödő homály irányába intett.

- Megtisztelnél minket azzal, ha csatlakoznál hozzánk!

Előző oldal B.C. Angyal