A kő

Szépirodalom / Novellák (749 katt) Ariela Grandi
  2017.06.10.

Sára néni nehézkesen átlépte a széles faküszöböt az ebédlőben és lekapcsolta a lemezjátszót, ami az előbb hallgatott el. Nem is bánta. Had legyen csend a házban. Így hetven fölött már jólesik a nyugalom. Ebéd után szokta bekapcsolni, hogy egy kicsit visszaidézze a szép időket. Leült a kistévével szembeni fotelba, amit még ura használt hajdanán, s mikor tíz éve elment az élők sorából, eleinte talán hiányát akarta pótolni e rituáléval, hogy elüldögélt benne, de az évek során úgy megszokta, hogy máshol már nem is tud megpihenni fájó dereka.

A szomszéd gyerek a mellette lévő hatalmas házból nemegyszer piszkálta Őt, mikor javítani ment át neki valamit anyja unszolására, hogy már más módi van. Lejárt a lemezjátszók kora, de semmi pénzért nem vált volna meg tőle. A fiatalkorában összegyűjtött bakelit lemezek is ott sorakoztak, bár csak párat használhatott belőle, mert az évek során a legtöbbje összekarcolódott, de az emlékek nem engedtek. Hisz ebből él, táplálkozik lelke. Nem maradt más neki, csak ez, meg a remény, hogy a messzi földön élő fia, egyszer eljön a családjával Őt meglátogatni. „Talán majd idén sikerül.”

Persze megértette, mint minden szülő, hogy ez az élet rendje. A fiataloknak sok a munkájuk, az idejük meg kevés. Leporolgatta, mint mindennap az ablak melletti kisasztalon, a horgolt terítőn díszelgő fényképeket. Megpuszilgatta a kisunoka kedves arcát, aztán kinézett a vastag függöny mögül a világra, mi új történik a jelenben. Jó, hogy errefelé nem jár annyi autó. Az eldugott utcácska kellőképpen nyújt biztonságot a modern technológia elől. Legtöbbször az utca túloldalán lakók takarták el hatalmas autójaikkal a kilátást, mert rendszeresen az Ő járdájára parkoltak. Nemrég költöztek a szemben lévő házba két gyerekkel, akik állandóan üvöltöztek, verekedtek egymással. Sok gyerek nevelkedett abban az utcában, éppolyan suhancok, mint Ők, de vad természetük miatt senki nem barátkozott velük. Láthatóan nem is bánták. A szülők sem, mert amint valaki szólni mert szemtelen viselkedésük miatt, azonnal lekorholták azt a merész szomszédot.

Sára néni visszafelé tartott a közeli kisboltból, amit hetente kétszer meglátogatott. Többször nem is volt rá szükség, hisz nem kell neki már sok. A két suhanc a szomszéd Jónás bácsi kukáját próbálta szétrugdalni, s közben szegény öreg kiabálva igyekezte elhajtani a rosszcsontokat, akik röhöcskélve csinálták tovább megkezdett dolgukat. Sára néni, mivel látta, hogy az öreg nem megy semmire az intésekkel, becsengetett a traktoros házba. Tudta, hogy ott az erős Jóska lakik, az majd rendet rak. Így is történt. Amint kilépett az udvarra, hogy megnézze, kikeresi, azonnal tudta, mi a helyzet és elzavarta mély, dübörgő hangjával Őket.

Ennek is megvolt a böjtje, mert ahogy beesteledett és az öregasszony becsukta a tyúkokat az ólba, bezárt minden ajtót és végre letehette fáradt testét a fotelbe, hogy megnézze a híradót még lefekvés előtt, hirtelen hatalmas reccsenés hallatszott. Ijedten felugrott a fotelból, jól bele is szúrt a derekába. Az ablakot törte ki valami. Feloltotta a nagyvillanyt, hogy megnézze, mi volt az, hát egy jó kétmaroknyi nagyságú kő hevert a földön nagy nyugalomban, mivel munkáját már elvégezte. Sára néni odacsoszogott benti papucsába az ablakhoz és az utcai lámpa alatt vihogó szomszéd suhancokat pillantotta meg.

- Talán nem kellett volna szólnom a Jóskának. Ez lett a füzetségem – mormogta magának csendesen. Megfordult, lehajolt a kőért. Rátette a kis asztalkára, talán, hogy eszébe juttassa, ha máskor is bele szólna más dolgába, NE TEGYE. Szomorúan kiballagott a konyhába a lapátkáért, meg a söprűért és alázattal feltakarította az üvegszilánkokat. Belülről beragasztotta újságpapírral az ablakot, hogy ne süvítsen be a hideg északi szél, majd pár nap múlva, nyugdíjkor beüvegezteti, és inkább leojtott mindent és elvonult a kisszobába lepihenni. Este az imádság után még kicsordultak a könnyei a gondolattól, de másnap már csak a kő emlékeztette a kisasztalon az esti ijedségre.

Hónapokig itta a levét merész tettének. Az állandó piszkálódások nem szűntek. Elérte Őt, amikor csak kilépett az utcára.

Ahogy teltek az évek, úgy mérgesedett el a fiatalokon a vadság is. Egyre merészebb dolgokra voltak képesek. Az ártalmatlan huncutságokat, átvette a durvaság, a kegyetlenség. S mivel a tehetős szülők mindig kihúzták Őket a bajból, csak növelték önbizalmukat a további, már-már törvénytelen csíntevésekhez. Az utcabéliek tehetetlenül tűrték a mindennapi megaláztatásokat, részeg üvöltéseket.

Az egyik éjjel hatalmas dörrenés keltette az öregasszonyt. Gyorsan kiugrott az ágyból, kiszaladt hálóingben az udvarra, azt hitte, a házba csapódott a villám, hisz este eléggé be volt borulva az ég, de a tiszta, száraz talaj bizonyította, hogy nem az égiek játéka tette a zajt. Visszaballagott az ebédlőbe, onnan kilátni az utcára. Így éjnek idején nem merészkedett volna ki, ki tudja, mi történhetett. Kilesett az ablakon, hát a szemközti házbéliek üvöltöztek az egyik gyerekkel, aki sírva kiabálta vissza, hogy nem akarta az egészet, amit abban a pillanatban megértett Sára néni, amikor észrevette a másik suhancot mozdulatlanul feküdni a járdán. Anyja felette rimánkodott, apja kikapta a másik fiú kezéből a pisztolyt, és reszkető kézzel a kabátja zsebébe tette. A zaj hallatára valamelyik szomszéd kihívhatta a rendőrséget, mert pár perc múlva ott tolongtak a rendőrök, és órákon keresztül vizsgálták a földön fekvő fiú testét, míg végre elvitték a hideg járdáról.

A hosszú, fárasztó, álmatlan éjjel után, reggel az öregasszony alig bírt felkelni az ágyból. Újra kitekintett az ablakon, ahol már csak a sárga védőszalagok darabjait fújva a szél, mutatta az esti szörnyűség nyomait, és egy hatalmas vértócsa agyonmosott helye egy fiatal élet megszűnését.

Szomorú volt látni a külvilágtól egyre jobban elzárkózó szülők lassú fonnyadását. Már nem siettek többé sehová, és sosem látott mosolyt mindkét fiuk elvesztése után megtört arcukon. Csak a kő emlékeztette Sára nénit a két suhanc egykori csíntevéseire.

Előző oldal Ariela Grandi
Vélemények a műről (eddig 1 db)