Ki mutat végre ajtót?
Ki mutat végre ajtót
Kongó üresség keserű falán?
Itt hagytál, a hideg üvegen
Kéz nyomod még meleg talán
Beszívom a fülledt hideget
Illatod még mindig itt leng
A maradék lecsapódik, lecsöpög,
Lassan emészti a mélység lent
Most sóhajjal hajtalak,
Fájó csendből, könnyes szemből
De hiába, több lett belőled,
Sorsom nem hagyom, erre nem dől
Szűk a lelkemnek a tér,
De mégis ki vagyok?
Kettőt szeretni nem lehet,
melyik az, ki én vagyok?
Szakadok száz felé,
visít köröm a vason
Hideg a padló,
Sajgó tályog a hason.
Sötétből régi, meleg hang szól:
Nem jössz be?
Választani fáj, de muszáj:
Közted és közte.
Régi hang, ismerős illat,
Friss tűzzel néz rám újra,
Ölelem szorosan, végre
Csókra húz minden ujja
