Linktár

Zug

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2011/4 számában.

Egy felhő szélén csücsülnék, és lógatnám a lábam. Hűs esőlevet kortyolgatnék, és nézném az alant elterülő zöld kuszaságot. Arcomat a nap felé tartanám és mögém kerülne minden árnyék. Csak himbálnám a lábam az örök időkig, és hallgatnám az égi dallamot. Angyalokkal táncolnék egy csodaszép habos bárányfelhőn, és nem létezne más csak a boldogság. Arcomat simogatná a vad szél, összekuszálná barna hajam. Lehunynám szemem, beszívnám mélyen a hideg levegőt. Idilli pillanat lenne.

- Micsoda üres boldogság ez, pillanatnyi örömök! Egy kismadár hozzád repülne, és így szólna: Szállj vissza a Földre kisangyal, nem hiányzol talán az életedből?

Az illúzióm szertefoszlana, eltűnne a kismadár, nem lennének angyalok, véget érne az örök égi dallam. Egyedül reszketnék egy felhő szélén, félnék. Hideg lenne, nagyon fáznék.

- Még nem ez a rész következik, várnak odalenn a halandók. Megértetted végre, nem teljesítetted be a feladatod. Nem szerettél eleget, nem ölelted, csókoltad a tieidet. Az életednek szüksége van rád, el kell hagynod búvóhelyed, ezt a képzelt helyet.

Leugranék a felhőről, zuhannék a mélybe, mint egy esőcsepp. Nem félnék, érezném, hogy szeretnek. Elhagynám végre magányom.

Kiléptem saját világomból, most már valódi vagyok. Felhő, egyszer visszatérek hozzád, de még be kell fejeznem az életnek nevezett kalandot.

- Akadhatnak nehézségek, de mind arra szolgálnak, hogy erősebbé válj. Ne menekülj el előlünk! Miért bújsz el magányos kis zugodba? Csak a boldogság képzetét választod a valóság helyett, az igazi boldogság itt vár velünk. Ha hagyod magad szeretni, szeretni fogunk örökké.