Ég felé nyúló ágak...

Szépirodalom / Versek (760 katt) Alkony
  2016.06.16.

Sehol-semmi légvár felhők felett...
életfa ága furcsán megnyesett.
A mű megoldatlan, kényszeredett,
álom és valóság között rekedt.

Lombja pókfonállal átszőtt idill,
szakad, foszlik, a sablon kész. Stabil.
Előírt fejlődési szakaszok,
esélyekkel varrt, sűrűn foltozott.

Múlik, gyógyul a láz, igazodik,
szomja behódol, cserepesedik.
Napszítta, elhasznált emlékezet.
Változó évszak... nincs új fejezet?

Százszor, ezerszer átöltöztetett
szabály, forma csak a megengedett.
Féltve őrzött klisé megörökölt,
elő árverezett megtett mérföld.

Készen kapott, kezelt terápia,
testébe zárt klausztrofóbia.
Iszony, ami sűrűn túlpörgetett,
mérgezett lenne, veleszületett?

Miért kellene másnak látszódni,
hiszen csak azt lükteti: vágyódni.
Míg magas fokon képződnek hibák,
hiszi, hogy létezik az a világ...

Eszményit, üvegszerűt festeget,
utópiáról akril képeket.
Ég felé nyúló ágon képzelet...
Sehol-semmi légvár felhők felett.

Előző oldal Alkony