Bélyeg
Kétforintos kolbász.
Ünnepi vacsora.
A kocka cukortól
édes gyermekkora.
Egy a szoba, égre
nyíló a palota.
Lábtól én aludtam
paplanom a szalma.
Lyukas, szűk a cipő.
Sajnálat ajándék.
Haragszom én érte.
Szomorú a szándék.
Állandó kölcsönök,
lenéző pillantás,
szegényhez nincs közöm!
Közönye árkot ás.
„Ezek a jött mentek
nem ide valóak.
Csúfítják a falut,
házuk egy viskó csak.”
Így teltek az évek.
Fájdalom és harag
ülepedett bennem.
Örök sebem maradt,
hogy mindig utolsó,
és mindig lenézett…
Itt van homlokomon
máig ez a bélyeg.
2016.06.04.