2057 - Európa romjain - X. novella: Kocsiút
Éjjel volt, valamikor szeptember közepén. A nagy nyárvégi viharok folyton szitáló esőkké szelídültek, de esténként már kezdett hideg lenni.
Egy Zil zötykölődött az esőtől sártengerré nyalt poros földúton, fedélzetén hárman voltak: a szőke Győri tizedes, Weiss és Mesgyey – utóbbi kettő a lőszeres ládákkal megrakodott raktérben. A férfi elcsendesült, majd nagy zsebeiben kotorászni kezdett. Már régóta udvarolt a századosnak, sőt, egy rövid időszakkal ezelőtt járni kezdtek. Most eme bimbózó kapcsolatot szerette megkoronázni eme kissé ódivatú cselekedetével.
Megtalálta, amit keresett: egy aprópénz-tárcát, melynek mindösszesen egyetlen egy dolog volt rakománya. Megigazgatta, majd a nő felé fordult, aki ez alatt kifelé bámult.
- Réka… izé… - majd elé tárta a tárca tartalmát. Egy gyűrű volt az.
Mesgyey nyelt egyet, látva felettese megrökönyödését.
- Szóval… hozzám… jössz?
Weiss felváltva bámult hol a férfira, hol a gyűrűre, meglepetésében nyelni sem tudott.
Te jó ég, mit feleljek erre? – gondolta. Végigpörgött rajta az eddigi másfél évnyi ismeretségük, de nem tudott még most sem felelni. Persze, ő is szerette Kálmánt, de erre abszolút nem számított.
Aztán végül döntött.
- Nos… igen.
A Zil jobb hátsó kereke ebben a pillanatban aknára hajtott, s a jármű hátulsó fele (a benne lévő lőszerrel együtt) felrobbant. Csak a vezetőfülke maradt viszonylagos épségben.
Egyedül Győri Éva tizedes jutott ki…