Arthur C. Clarke: Az őrszem

A jövő útjai / Könyvajánló (1140 katt) Kapitány
  2015.12.18.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2015/12 számában.

Nemrégiben újra elkezdtem olvasni a science-fiction egyik klasszikusának, Arthur C. Clarke-nek az Űrodisszeia univerzumát, és miután végeztem a sok száz oldalra rúgó regényfolyammal, elkezdtem keresgélni a Mester további műveit. Az antikváriumban sikerült megszerezni az egyik novellagyűjteményes kötetét, mely angolul 1983-ban jelent meg, magyar fordításban pedig a Magyar Könyvklub adta ki 1995-ben, Az őrszem címen.

A keményfedeles kötet összesen kilenc novellát tartalmaz, melyek elé maga Clarke írt rövid bevezetőket. A legelső novella, a Mentőosztag még 1945 márciusában látott napvilágot, míg a gyűjtemény 1982 decemberében került lezárásra. A Mentőosztag megírása óta 70 év telt el, 1982 decembere is már 33 éve elmúlt. Az eltelt évtizedek ellenére mégsem érzi azt az olvasó, hogy Clarke írásai porosak, idejétmúltak lennének, hanem ma, 2015 végén is érdekesek és szórakoztatóak maradtak. Clarke írói zsenijét dicséri, hogy az ember nem fut bele olyan dolgokba, mint a jövő űrhajósai által használt lyukszalagok, logarlécek vagy elektroncsöves számítógépek (legalábbis nekem nem tűnt fel, hogy lennének benne ilyenek).

Engem mindig különös érzés fog el, amikor egy sok éves sci-fi történetet olvasok a tudományos-fantasztikus irodalom valamely nagy öregétől, majd összevetem az ott leírtakat az űrkutatás mai állásával. Egyrészt látható, hogy mekkora fejlődést ért el az emberiség az első Szputnyik óta, és ezt elsősorban a földi tudósok és mérnökök tudásának köszönhetjük. Másrészt viszont mégis keserű szájíz marad az olvasóban, mert az is látható, hogy az emberes űrkutatás, amely a sci-fi irodalom középpontjában áll, máig sem nagyon lépett túl a Föld körüli pályán. Az egyetlen Földön kívüli égitest, amelyre ember tette a lábát, a Hold, és az utolsó emberes expedíció 1972. december 11-én (két héttel a születésem előtt) ért Holdat. Azért a remény megvan, hogy még az én életemben láthatjuk, hogy emberek szállnak le megint a Holdon, és talán még a Marsot is elérhetjük valamikor. Clarke hősei már megtették ezt, remélem, hogy a közeljövőben a dollármilliárdokra rúgó katonai kiadások mellett arra is jut majd pénz, hogy az igazi, élő űrhajósok is megkezdhessék az idegen égitestek felfedezését.

Amíg erre várunk, addig is ajánlom Az őrszemet a science-fiction kedvelők számára, érdemes rákeresni valamelyik könyvtárban vagy antikváriumban.

A teljesség kedvéért álljon itt még a kötetben szereplő novellák listája:

Mentőosztag
Az őrangyal
Halálos feszültség
Az őrszem
Jupiter-V
A menekülő
Napvitorlások
Találkozás a medúzával
A távoli Föld dalai

Előző oldal Kapitány