Kávé
A bögréből felszálló kávéillat és a hideg decemberi reggel egyaránt nekem feszül, hogy kiszorítsa az utolsó cseppnyi reggeli kábaságot az elmémből. A számhoz emelem a kedvenc ébresztőmet és őt nézem. Nem tudja, hogy minden reggel beleszeretek. Egyszerűen nem tartozik rá. A borostás-gyűrött arcát, a kapucsínó-barna szemeit falja a tekintetem. A reggeli szertartásos kávézás és dohányzás neszei előcsalják vackukról a bársonytalpúakat. Pokrócba burkolózva is didergek, a lábamnál halkan miákolva kéredzkedik fel az ölembe az egyik. Melegítjük egymást, míg fogy a kávé. Ő hősiesen állja a macskák hízelgését, mivel nem rezonál a törleszkedésre, mindegyik őt akarja meghódítani. Én is, csak a taktikám kevésbé bájos. Halkan csúfolom az édes tejeskávéja miatt, cserébe a keserű feketémet gyalázza. Semmi közös nincs az ízlésünkben. Tulajdonképpen nem is illünk egymáshoz. Összemosolygunk az utolsó korty előtt. Ideje indulni. Nem tudom, mikor látom legközelebb. Utálok várni és szeretek várni.
