Metró 2033 Magyarország - A Tűzvirág
Sose hanyagold el a sztalkerek hagyományait! Még én, a méltán híres Gutai Apród sem hanyagolhatom el azokat a mindennapi bevett szokásokat, melyek határmenti csoportjaink hagyományaihoz kötődnek.
Egyes "táltosok" (ahogyan csak a nagymagyar sztalkerek magukat nevezik) arra esküsznek, hogy minden bevetés előtt érdemes a "Hiszek egy" elszavalása fennhangon, mindenki füle hallatára. Ők általában nem zavarnak ezzel senkit, jómagam is gyakoroltam egy ideig ezt a szokást, míg az egyik ilyen "szociális közösségvállalás" (ahogyan csak az antimagyar sztalkerek nevezik) után ki nem törtem a lábamat egy ürgelyukban az utolsó beregszászi őrtűz mellett (a lángszóró és a pálinkafőzde között). Ezt a szokást akkor, mint a bokámat, lejegeltem.
A sztalkerek másik csoportja nagyátlagban arra esküszik, hogy ugyanazokat a ruháikat cipeljék magukkal egy-egy bevetésre mindenfajta mosás és tisztítás nélkül. Én magam ezt az elvet tudományos szempontból is alá tudom támasztani, hiszen a csontfejűek és a koponyányimonyókok orra különösen érzékeny lehet a coccolino átható illatára. Ezt a kedvenc nadrágom árán tanultam meg.
Ismertem persze egy harmadik fajta csoportot is, amit a Pápaszem becenevű ismerősöm létezésével tudok bizonyítani. Ennek a csoportnak a hitvallása az volt, hogy minden egyes bevetés előtt, után, sőt, néha még közben is: Ki-Kell-Verni!
Kényelmetlen egy dolog, bevallom. Ráadásul néha tökig vasgúnyában kell ezt az aktust megejtenie eme csoport tagjainak, így néha a vas és acél csörgésére elég nagy eséllyel felfigyelhetnek a már megemlített koponyányimonyókok. Hogy utána a sztalker melyik fegyverét tudja időben elsütni, az már csak az istenek akaratán múlik.
Itt persze megjegyezném, hogy én magam az erkölcsi tisztaság nagy híveként sohasem hódoltam efféle élvezeteknek! Az emberi faj fennköltségét és erkölcsi felsőbbrendűségét vagyok hivatott képviselni a "Fergeteg" bekövetkezte óta, és ennek még az sem szabhat gátat, hogy egy reám sújtott cigány-átok nyomán minden egyes küldetés közben súlyosan megfázok.
Ne legyen a nevem Gutai Apród, ha itt most hazudok!
Mellesleg ezt a hülye nevet édesanyám éjszakai munkavállalásai során szedte össze (sok más egyéb dologgal együtt) valamelyik kuncsaftjától, így hát kénytelen vagyok egész életemet ezzel a marhasággal leélnem. Igaz, legalább az anyámra vonatkozó "olyan" sértések inkább tűnnek egyszerű tényközlésnek a bárokban való lődörgésem során, mintsem káromlásnak, így anyai ágon szóbeli sérthetetlenséget élvezek a sztalkerek között. Emiatt meg is becsülnek, bár itt édesanyám szolgáltatásai is elég érdemlegesen számítottak.
Igazából sosem szerettem a nyári munkákat elvállalni. Nem azért, mert félek tőlük, talán azért, mert nem akarok megdögleni.
Az anomália és a mutáns is szeret álmot szunnyadni télen. Előbbi okát nem tudni, az utóbbi pedig őszintén szólva nem is érdekel. Állat a mutáns is, állat vagyok én is. Ő télen alszik, én pedig este, nincs ezzel semmi probléma, amíg nem egymás mellett kell horkolnunk.
Azonban sajnos ez történt az egyik ilyen nyári meló során.
Az újgazdag Romanov mindenképpen akart volna egyet azokból a szép, tűzpiros virágokból. Igen, azokból, amik az Ungvár alatti katakombákban nőnek. Igen, azokból, amik egy mutánsfészek kellős közepéből nőttek ki. Igen, beleléptem egy nagy csontfejű pottyba és elterültem a hortyogó fiókáik között! Ez még nem változtat a körülményeken.
Ott a barlangban, ahogyan körülöleltek a csontos fejű, pikkelyes izék, úgy éreztem magam, mint fiatal gyermekkoromban, édesanyám ölelésében. Még a világvége előtt, egy hófehér karácsony estén. Emlékszem, fölém hajolt, megsimogatta izgalomtól és a kupica pálinkától izzadt homlokomat, majd "jó éjt herpeszt" adott nekem.
Sivár emlék. Minden kisgyerek álma, hogy valami szépet kapjon karácsonyra. Minden kisgyerek rémálma, hogy ruhát kaphat karácsonyra. Akkor én mit mondjak, aki a kimosott ruháit kapta egész életében minden szenteste ajándékba? (Megjegyzem, emiatt hagytam el korábban a nadrágomat is.)
Vén szipirtyó volt az anyám, hiába volt világéletében jószívű asszony. Mindenki méretes gondját a szívére és a szájába vette, de igazán sohasem tudtam haragudni rá. Ezen még az a tény sem változtatott, hogy fél évvel ezelőtt valami huligán agyonverte.
Igaz, szomorú szerencse volt, ugyanis pont beköltözhettem a viskójába az előtte múlt héten leégett kunyhómból.
És hogy most itt vagyok a koponyafejek között? Nos, itt is akadhat szerencse. Csodákra képes egy (megnevezetlen forrásokból származó) hormonokkal átitatott zsebkendő, amit a barlang szájáig hajíthat egy halálra szánt férfi. A vak dögök úgy iramodtak az ismeretlen szag után, mint darazsak a lekváros kenyérre. És utána egy repeszgránát könnyen kiigazodik közöttük a hentesmunkában. Ha pedig egy fél lábbal, vagy kitépett tüdővel túl is élte, nos... A debreceni egyetemisták szeretik gyűjteni a friss, szerves mintákat.
Ha már pedig a minta, a tűzvirág is szépen meglett. Sőt, kettőt is szakítottam belőle. Egyik ment a vén Romanovnak, hogy az újgazdag pics... lányának lehessen egy szép esküvője. Kockáztassa csak az életét egy sztalker, hogy a lány esküvői csokrában olyan fénnyel ragyogjon az új világ gyümölcse, akár a Pokol lángjai. És ha meggyulladt és elhamvadt a csokor, amikor a lány eldobta, arról én már nem tehetek. Ahogyan arról sem, hogy az azt elkapó vendég harmadfokon megégett.
Egyébként igazán tetszetős ez a virág. Értem már, hogy miért is szeretik annyira a koponyafejűek. Igaz, büdös, mint a konzervpacal, de ha az ember csak nézi, akkor legalább nem kap tőle hányingert, mint sok más új növényfajtától. Hogy az étkezőasztalon most jól mutat, az már szentigaz. Még most, jegyzetelés közben is úgy ragyog, akár Salamon töke fényezés után! Mint egy lángoló szénaboglya a jajveszékelő parasztok között. Mint egy kommunista féreg a máglyán...
Miért is ne? Egészen jól mutatna édesanyám sírján.
