Váróterem
Nagycsütörtök, Dsida testvér,
a vonatom mindjárt beér,
vársz az állomásnál engem,
befogad a váróterem.
Büdös, párás, gőzös szoba,
jó lesz most egy éjszakára,
mert aludni nem akarunk,
holnap aztán elvonulunk.
Alig pislognak a lámpák,
az alvókat nem zavarják,
álmodnak a félhomályban,
fény dereng a távolságban.
Mondom Dsida poétának,
hogy beállok vasutasnak,
kinek nem indul vonatja,
váróterem az otthona.
A teremben nincs már senki,
csak ki a szemetet gyűjti,
sorstársaink mind elmentek,
elhagyták a várótermet.
