Dorchadas krónikák - Éjféli vámpírtánc

Horror / Versek (1085 katt) Lir Morlan
  2015.03.23.

(Itália 1750)

A halott föld párát lehel felém,
Rothadt húst fedő, sötét takaró.
Árnyékot a szellemhold nyújt elém,
Árnykarmok tánca a köd, kavargó.

Sóhaj nem hallik, szívem nem dobban,
Arcom, akár ezüst halotti maszk,
Űz a vágyódás, hajszol a szomjam,
Bűvöl az éjjel, míg meglelem azt.

Azt, ami úgy vonz, azt, mi hív, csábít,
Nesztelen léptem míg visz előre,
Ködből vert csipke-holdfátyol ámít,
Átokterhes éj közeleg felőle.

Vérajakkal lop csókot a Holdra,
S tépi százfelé az éjnek burkát,
Hogy pillanatra vesszen holt volta,
Szellemleplére húz bűbáj ruhát.

Szótlan mosollyal állunk hát szemben,
Átok-ajándék szülő-gyilkosom,
Mozdulok, ahogy oldalra lebben,
Démonlétre kárhozott cinkosom.

Felém, majd vissza, felé, és hátra,
Fekete márvány báltermünk az éj,
Sírra száradt virág hív a táncra,
Glóriát fest fölénk a holdkaréj.

Csak egy pillantás, vágyba font intés,
Ahogy mellettem végleg elhalad,
Véráztatta, hűs selyemérintés,
Derék íve az ujjaim alatt.

Halk női kacaj suhan az égen,
Hatalombíró, éjfényű, kevély,
Véres látomás, mint egykor, régen,
Majd előttem csak a fekete éj.

Elrohadt húscsomó keblem mélyén,
Volt létének álmát is feledte,
Lélektükrömnek sötét békéjén
Nincs oly hullám, mely fodrot vethetne.

Előző oldal Lir Morlan