Esthajnalcsillag
Mit számít, hogy miriád súly átka
hunyorog bennem, s a remény Itt hagy,
ha szemem tükrében hunyoroghatsz,
drága társam, Te, Esthajnalcsillag.
Mit számít, ha csak álmatlanság az,
ami végtére álomba ringat,
ha ébren érezlek, bárhol legyek,
ott keringsz, s még túl, Esthajnalcsillag.
Mit számít, ha hitem lapja cafrang,
s rá csak a vágytalanság-vér írhat,
ha írhatok Hozzád, összeforrást
súgsz majd erembe, Esthajnalcsillag.
Mit számít, ha elbukó álmaim
lábain a seb egy örök kínhad,
ha a be nem gyógyulást az örök
selymed átfonja, Esthajnalcsillag...
Mit számít, hogy tovatűnsz, mikor mord
hajnalból a nyüzsgő felszín pirkad,
ha felszínt lékelhetek, bármikor
megtalálhatlak, Esthajnalcsillag.