Ennyi volt
Mi is egy emberélet?
Talán semmi!
Olyan hamar a
Túlvilágra lehet menni.
Hogy mi marad utánunk?
Az rajtunk is múlik.
Ezért jó, ha a lelkekben
nyomot hagyunk.
A földön élünk, létezünk,
mindig teszünk, veszünk,
gyermekeket nevelgetünk,
és fenntartás nélkül szeretünk!
Aztán elrepül az életünk,
és szép lassan elmegyünk,
de ez a jó, az elfogadott!
Számunkra véget ért a földi dolog.
Kicsit elmélázom a dolgokon…
Ha hirtelen véget ér az élet, azt fel nem fogom!
Feldolgozni ezt szinte nem is lehet,
nézek a semmibe, és nem értek: semmit se…
Oly sok barátom már nincs.
Az utolsó, ki elhagyott,
egy buta, értelmetlen
halál volt.
Szerettem őt nagyon,
hisz gyermekkori barátom.
Egy kicsit nem figyelt oda,
s a szén monoxid elrabolta.
Már nem kávézunk reggel a teraszon,
már nem nyújthatom neki féltő karom,
már nem vigasztal, ha szomorkodom,
nem mondhatom neki el a bánatom…
Soha többé nem integet,
soha többé nem köszön, nem nevet.
Már a kiskutyája sem ugat,
mert vele együtt örökre elszunnyadt.
Nélküle borúsabbak lesznek a reggelek,
már nem kell, hogy két kávét készítsek,
az én lelkemben ő nyomot hagyott!
Biztosan fázósabbak lesznek a hajnalok.