Felhők térnyerése

Szépirodalom / Versek (890 katt) szekelytamas
  2014.11.13.

Átlátható határokig, (mint tejüveg mögött a csend)
torlódik össze az emlékező homály,
folyók, tavak és tengerek sóhaját taszítja éggé
szétosztva láthatatlanul
zengő távolságok között.

Mindig csak pillanatra
és ott fenn mássá törekszik,
létét úgy őrzi meg,
hogy széllel bontva másikká vonul.

És így a fehér a kéktől
elhatárolódik,
de mindörökké selymesen korlátozódik,
mint aki anyagtalanban várja,
hogy kellő sűrűségnél
ömölhessen
a molyrágta világba.

Nem tart soká (itt a magasban),
hogy az áttört gomolygás,
mint álmos hullámverés,
ringva párologjon
tünékeny önmagába.
Mert áramlatok sugallatával
szűnik
minden képlékeny öntudattömeg
egymásba ritkuló magánya.

Ahol számos halmozódás
mérhetetlen változatban őrzi
fényekkel átszőtt terveit.
A messzeség lenge textúrája
még tovább újjászületve
szorítja ittas közökbe
a páratelt szerkezet szálait,
hogy végül
erdők derítő párlatát
fák és virágok kelyhébe szűrje.
(Amint magából merít,
az ég áttetsző terheket veszít.)

(Van, ahonnan látható
lassított pancsolása.)

Könnyű mennyei képletek:
a szertelassuló vattarészletek.

Nem tartogatja omlós behorpadását
alakítja mássá
szelíd romokká
vagy szétáradássá.

Olvadt költemények,
akárha illékony formaalkotás
megannyi zászlóshajója
közelgő társán úszva át
habját elfátyolozza
málló részletekben
testét itt-ott felejtve
a másikban foszladozni hagyja.
(Találkozásuk bizonytalan helyén.)
Magasztosan
és számíthatatlanul merészen.


A végső megritkulás előtt
szélnek eresztik aggódásukat.
Ketté nem tépelődnek.
(Sötét vagy fény várható?)
Egy tökéletes nézőpontból a fény
nem eltakarható.

Előző oldal szekelytamas
Vélemények a műről (eddig 1 db)