VÍzcseppek 27/25 (2006)

A jövő útjai / Novellák (1308 katt) Rohadék
  2010.10.24.

- Szóval - vakargatta teljes nyugalommal az orrsövényét LFZO -, azt állítja, Mr. Theobald, hogy a legsikeresebb FBI ügynökünk, aki olyan remekül uszította egymásra keleten azokat a kurva arabokat, zsidókat, és a többit, megnézett egy, közép-európai lányról szóló riportot a tévében, és abba akarja hagyni a ténykedését, sőt, már be is nyújtotta a felmondását, amit úgy indokolt: „Helytelenül cselekedtem, abba kell hagynom”?

- Uram - nyelt Mr. Theobald -, aki a felvételt idáig csak látta, teljesen megváltozott. Vagy a felvételnek, vagy a lánynak tudatalatti hipnotizáló-erejét feltételezik a tudósaink, egyelőre nincs konkrét magyarázat.

- Egy percre teszem a lábam ebbe a rohadt szemétdomb-országba, otthon máris baj van? A fene enné meg. Maga látta azt a felvételt?
- Jelentem, nem.
- Akkor meg legyen szíves, és jáca le.
- De uram...
- Maguknak nem kell végignézni. Ha valóban igaz, amit mond, elég, ha csak én látom. Maradjanak a közelben.

LFZO magára maradt, és a hatalmas kivetítőn végignézte az összes riportot és műsort, ami csak Eszterrel készült. Két és fél órán át peregtek a kockák. Majd kinyitta az ajtót, és visszatessékelte az embereket.

- Nos, uram? Mi a véleménye?
- A véleményem? Hogy mi a véleményem? Maga a véleményemre kíváncsi, maga barom? Elmondhatom magának, ha nagyon kíváncsi rá, arról a nyavalyás kis ribancról. Nem tudom, mi a fenét képzel magáról ez a cafat, de úgy elintézem, hogy megemlegeti. Léptek már valamit ez ügyben?

- Elnézést uram... a felvételek eredetijét és a lehető legtöbb kópiáját jelenleg is semmisítő hadjáratnak vetettük alá a világ minden pontján, több ezer ügynök fáradozik ezen éjt nappallá téve. De ezzel nem biztos, hogy rövid időn belül meg tudjuk állítani a lavinát. Tudniillik az internetre bármikor bárki felrakhat és letölthet, több száz másolatot készíthet bárhol akárki.

- Az internet elkerülhetetlen a csőcselék féken tartására, mint az éttermeitek, a kólátok és a zászlótok. Hadd írjanak arról a ringyóról az újságok, maguk meg csináljanak belőle bohócot, csalót, emberiségellenes terroristát, prostituáltat, a fantáziájukra bízom. Minden eszközre engedélyt adok. Vissza ne merjen jönni az idióta fejével, amíg nincs kézzelfogható eredmény, világos? Na mit bámul, maga pávián? Még mindig itt van? Parancsot kapott, takarodjon!

LFZO kitörés közben odament Mr. Theobaldhoz, és belerúgott, mint egy kutyába. Az ügynök rémülten tisztelgett és távozott.

- Hülye kis vakarcs. Ilyen ostobaságokkal zaklat engem a szabadságomon. Az ügy lezárásáról szóló aktának már rég az asztalon kéne hevernie. Ezek a mai fiatalok nagyon pancserek még. Sokat kell tanulniuk.

A katonatisztek röhögtek, LFZO folytatta:

- Csórók, mi? Az emberiséxemetje. Moslék banda. Mennyországgá akarják varázsolni a poklot is. Ostobák. Mitől lesz akkor emberi ez a bolygó? Egyensúly kell, nem megváltás. Nem győzhet se jó, se rossz, és nem is ez a lényeg. Az ember nem csak jó, és nem csak gonosz. Mindkettő ecerre. Ezt senkinek nincs joga befolyásolni, ettől lesz az ember EMBER.

Megnyomott egy gombot az asztalán.
- Azonnal küldesse be Edward ügynököt.

Kisvártatva magas, elegáns, tökéletes kiállású néger ügynök lépett be.
- Parancs.
- Pihenj csak, kávéarcú. Mit tuc erről a nőről?
- Körülbelül húsz éves, európai, fehér, éjszaka fénylik, múltjával nincs tisztában. Utoljára egy Iksz nevű egyénnel élt. Ő az egyetlen, akire emléxik a múltjából.
- Gondolod, hogy ez az Iksz most is befolyással tudna lenni rá?
- Biztosan.
- Jó, akkor fizesd le. Az ügy szigorúan titkos. Vili? Tűnés.

Előző oldal Rohadék