Vámpír mese
Edit sírva indult haza. Most már nincs munkája. Miből fog megélni? Nem látott, hallott. Az erdei úton érte utol a férfi. Megfogta a karját, magához vonta, s megcsókolta. Edit nem tiltakozott, már semmi nem érdekelte. A férfi az ölébe vette, úgy vitte hazáig. Otthon lefektette, inni adott neki, Ő pedig szinte azonnal elaludt. Csak éjjel ébredt fel. Meglepetten látta, egyedül van. Hová lett a férfi?
Felkelt, az ablakhoz lépett, s megdermedt benne a vér. Ott állt a férfi egy nagy farkassal szemben. Szemük szinte világított a holdfényben. Egymásnak estek, marták, harapták a másikat. Edit szinte eszét vesztve sikított fel. Rohant ki az ajtón.
Mind a két lény felé fordult. A farkas hosszú vonyítást hallatott, s elrohant az erdőbe. A „férfi” háttal állt. Furcsa morgás hagyta el a torkát, Edit hozzá szaladt, de mielőtt odaért volna, a férfi megfordult. Szája torz vigyorra állt, két metsző foga kilógott belőle. A lány rémülten hátrált vissza a házba, magára zárta az ajtót s éktelen sírásba kezdett. Végre egy férfi, aki szereti, erre ez csak egy szörnyszülött. A szekrényhez lépett, elővette a gyógyszeres dobozát, tartalmát a szájába öntötte, vizet ivott, s lenyelte az egészet. Minek éljen? Nincs miért, kiért.
Ekkor nagy robajjal betört az ajtó, s a férfi állt előtte. Már az eredeti arcával. Edit szeme lassan elhomályosult, már nem látott semmit, hatni kezdett a gyógyszer. A férfi látta, mi történt. Ha nem cselekszik gyorsan, elveszíti a leányt. Fölé hajolt, szép hosszú haját kisimította arcából, s a nyakába harapott. Hosszan itta a friss vért, majd ajkát megtörölve leült az ájult leány mellé. Tudta, ezzel megmentette az életét, de a falka tagjává tette. Félt, hogyan mondja el a leánynak, mi történt. Látta a rémületet az arcán, amikor felismerte mibenlétét. Nem sokáig töprenghetett.
Edit lassan kinyitotta a szemét, borzalom suhant át rajta. „Mit akar tőle a vámpír? Hogyan lehet, hogy még él? Csak nem?” Nemsokára megkapta a választ.
- Erik a nevem, s mint láttad, vámpír vagyok. De ne félj, nem bántalak. Miért tetted ezt? Így meg kellett, hogy harapjalak, másképpen meghalsz. Így örök életet adtam neked.
- Nem, nem akarom! Ez szörnyű. Nem akarok vérszívó állat lenni - ordította magán kívül.
- Már késő, nem lehet visszacsinálni, a falka tagja lettél. S az én párom.
Edit az ágyra hanyatlott, s újra elájult. Erik felkapta, s kiszállt vele az ajtón. Kastélyába vitte, ami az erdő sűrűjében rejtőzött az avatatlan szemek elől. Itt egy gyönyörű szobában lefektette az ágyra, s magára hagyta. Elment intézkedni. Ételt, italt küldött a szobába, s egy szobalányt rendelt mellé.
Edit lassan kezdett magához térni. Nem tudta, hol van. Némán nézte a nőt, aki kedvesen kínálta neki az ételt. Elfordult, nem szólt, csak sírt. A nő kiment.
Nemsokára Erik jelent meg az ajtóban. Mellé ült, mire Edit arrébb húzódott. Undorodva nézett a férfira. Erik arca elborult. Nem akarta ezt, beleszeretett a leányba. Azt remélte, Edit soha nem fogja megtudni, ki is ő valójában. Adottsága számára is teher volt. Az örökös harc a fajtája béli és más szörnyszülöttekkel, kimerítette. Csak élni akart, de ez számára nem adatott meg, úgy látszik. Még soha nem szeretett senkit. A vámpír nők nem vonzották. Ő csak akkor ölt, ha muszáj volt, amúgy vérkonzervekkel táplálkozott. Különleges vámpír volt, nem is fogadták be társai. Ő bírta a fényt, nem volt benne gyilkos hajlam. Így neki kellett alkalmazkodni a többi vámpírhoz.
Minden teliholdkor az volt a szokás, hogy valakinél összegyűlnek. Ilyenkor valóságos orgiákat rendeztek. Minden vámpír hozott egy embert, bedobták a közösbe, s aki csak tehette, rácsapott. Addig szívták a vérüket, míg az mozdulni tudott. Az elfogyasztott vér mennyisége, mint kábítószer hatott rájuk. Ez már nem az életben maradáshoz kellett. Ösztöneik uralták őket, s elszabadult a pokol. Ilyenkor már egymást is marták, bizony előfordult, hogy néhány vámpírt a szolgái vittek haza. Most éppen Eriken volt a sor. Ő nála kezdtek gyülekezni a fenevadak. A szolgái átrendezték a nappalit, ő azért ment be Edithez, hogy megpróbálja elmagyarázni a leánynak a dolgok állását. Ám az nem fordult felé sem. Még a takarót is magára húzta. Nagyon fájt Eriknek, de nem tudott mit tenni. Remélte, másnap elmondhatja a leánynak a történetét. Kiment, rázárta az ajtót, nehogy valaki rátaláljon.
Megérkezett a társaság. Mindenki a szoba közepére lökte áldozatát. Várták, a házigazda mivel lepi meg őket. De Erik csak állt némán, bámult maga elé. Gondolatai Editnél jártak. Ekkorra már kezdtek elszabadulni az ösztönök. Ria, a vámpír leány már régen kinézte magának Eriket, de ő nem figyelt rá. Ria kegyetlen ragadozó volt. Fajtájának az egyik legelvetemültebb tagja. Ő már kedvtelésből is ölt. Eriket undorította a nő, de ez még jobban feltüzelte a vámpír nőt. Most is éppen Erik felé lépett. Elé lökte áldozatát, egy fiatal leányt.
- A tiéd, neked hoztam.
Ám Erik odább lökte őket, s elindult a szoba felé, ahol Editet hagyta. Rémülten látta, a leány nincs a szobában, csak a nyitott ablak tátongott üresen. Berontott, az ablakhoz ugrott. Edit éppen akkor ért földet. Utána vetette magát, hogy visszavigye és eldugja. De az ablakban megjelent Ria. Vad üvöltés hagyta el a torkát. Melléjük ugrott, elkapta Editet.
- Az enyém? - S már rá is tapadt a leány torkára.
Erik egyetlen ütéssel leseperte róla. Ria ekkor döbbent rá. Ez nem a neki szánt áldozat, ez Erik párja. A vámpír leány, mint őrült támadt szerelme tárgyának. Eriket a hirtelen támadás a földre döntötte. De ekkor már mindenki kint állt az udvaron. A vámpírok kezükben az áldozatukkal nézték az ádáz küzdelmet. Edit lebénult, mozdulni sem tudott. Csak nézte a szörnyetegeket, akik a vérszagtól megvadulva közeledtek felé. Erik lerázta Riát, rávetette magát Editre, testével védte volna a fenevadaktól. De már nem volt megállás.
Ria elkapta Editet, száját a nyakára tapasztva szívta a vérét. Erik látta, amint a leány, akit először szeretett nyomorult életében, egyre haloványabb, majd lehanyatlik. Ria odább lökte a halott leány, és sátáni kacajjal Erikre vetette magát. Erik várta a támadást. Gyors mozdulattal felugrott a kerítésre, még egy pillantást vetett szerelmére, és beledőlt a kihegyezett karókba. Hirtelen néma csend lepte be az udvart. Lassan az erdő felett pirkadni kezdett. A nap korongja megjelent az égen. Szemvillanás alatt eltűnt mindenki. A felkelő nap már csak két halott embert talált az udvaron.
