Még élek
Mire a fáradt öregkort megéred,
már semmi örömöt nem érzel.
A lábaid, mint az ólom, nehezülnek,
a szemeid előtt árnyékok lebegnek.
A kezed mikor már úgy remeg,
hogy nem mersz megfogni semmit, mert elejted.
Mikor a hangod akadozik és zihálsz,
és sokáig pihensz ki egy kis sétát.
Mikor a szádból kiesik egy kis falat,
a víz is karcolja a torkodat.
Ülsz a kis széken és kérdezed,
érdemes-e így tovább élned?
Mikor a bajodat gyermekeidnek
el nem meséled, mert
attól félsz, hogy úgy sem
értenének meg téged.
Talán, ha örülni tudnál az esőnek,
a szomszédnak s a gyerekeknek.
Talán, ha még érdekelne, hogy a kutya ugat,
és milyen szépen énekelnek a madarak.
Talán, ha még kicsit mások szavára figyelnél,
az jó lenne. Hisz nem haltál meg még!
Nem mindenki rossz, csak azt hiszed.
Sok ember jó, és téged szeret.
Le kéne vetkőznöd a rossz érzéseket,
és hinned kéne!
Hiába öregedtél meg, a családod félt,
és ugyanúgy szeret!
