Linktár

Egyedül

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2014/3 számában.

Egy darab anyag suhant a hideg űrben. Hihetetlen sebességgel. Hihetetlen energia hajtotta.

Marinett-13 nagyon izgult.
A monitoron pillanatokon belül feltűnnek az érettségi tételek. Már betáplálta a gépbe, hogy a felkészülést befejezte, és várja a vizsgakérdéseket. A gép villogott, és csendesen zúgott.
Marinett-13 egyedül volt a hajón.
Anyja, Marinett-12, még kiskorában meghalt.
A balesetet a gép közölte vele szokásos, monoton hangján. A külső burkolat sérülésének javítása közben vesztette életét. Azóta a gép nevelte, tanította.

Ma eljött a nagy nap; az érettségi vizsga. Ha megfelel a kérdésekre, ő is kérdezhet. Persze a tananyaggal /a Lora története, tudománya, művészete…/ kapcsolatban eddig is kérdezhetett, de ami nem volt benne a tantervben, arra csak az érettségi után kaphatott választ.

Végre feltűnt az első kérdés, történelem… „A Lora alkotmányának alapjai…”
Marinett válaszolt. A válasz jó volt, a gép a maximális pontszámot adta.
Második kérdés; matematika… „A Pithagoras tétel jelentősége az őskori matematikában…”
Na, ez sem volt nehéz…
Harmadik kérdés, nyelvtörténet… „Mi az a marionett?”
Ez már kicsit nehezebb volt. Kicsit gondolkozott, de aztán beugrott a válasz.
– Zsinóron rángatott bábú, idegen akaratnak engedelmes eszköze… /Olyan, mint én…/
Sorban jöttek a kérdések, Marinett válaszolt. De legbelül még mindig a harmadik kérdés foglalkoztatta.

A vizsga sikeresen véget ért. Feltehetett egy tanterven kívüli kérdést a gépnek… Feltette. Már nagyon régen készült erre a kérdésre, régóta fogalmazgatta.

– Miért vagyok én itt? – kérdezte meg végül is.
– Megfeleltél a követelményeknek, tehát felelnem kell a kérdésedre. Fel kell világosítsalak küldetésedről. A Lora népe, mint az összes lakott világ népe, a „Föld”-ről származik. Ahogy a napok kihunytak, bolygóik elmúltak, az ember egyre messzebb húzódott a szülőhazától. A Lora expedíciót indított az őshaza felkutatására. A loraiakban felébredt a kíváncsiság, hogy létezik-e még az őshaza, a kiindulópont. Űrhajót indítottak… egy utassal. Egy utas élete nem elég az útra. Harminc emberöltővel lehet elérni a célt. És persze harminc vissza. Ezért nő a pilóta. A női pilóták megszületnek az űrhajón, felnőnek, levizsgáznak, aztán megszülik utódjukat az orvosi technika segítségével. Egy ideig nevelik gyermeküket, aztán általában valamilyen baleset éri őket. Ne kérdezd, hogy miért, ez nincs benne a programomban. A kislány ezen a megrázkódtatáson a gépek segítségével hamar túljut. Aztán leérettségizik, felvilágosítom, és az orvos-robotok megtermékenyítik. A gépek hibátlanul működnek, a program jó. Új és új nemzedék viszi tovább a küldetést. A cél még messze van. Teutánad még körülbelül tizenhét nemzedék fog élni odafelé. Aki majd eléri a célt, megkapja a zárt parancsot, beteljesíti feladatát, és a válasszal elindítja a hajót a Lorára. Most, hogy felnőttél, dönteni tudsz, van előtted két gomb. A piros azt jelenti, elfogadod a feladatot és teljesíted, a kék azt jelenti, hogy feladod, ez esetben utas nélkül halad tovább a hajó. Rajtad áll, melyiket választod.

A gép elhallgatott… Marinett keze tétován lebegett a gombok felett…

– A Loráról a valahányadik ükanyám indult el. Nyilván önként. De hogyan dönthetett ő az én életemről? Az enyémről, aki sohasem fogok odaérni a célhoz. Az én életemről, akinek majd valahányadik ükunokája fogja beteljesíteni a feladatot… Ha lesz ükunokám… Hogy merte?

Egy darab anyag suhan a hideg űrben. Hihetetlen sebességgel. Hihetetlen energia hajtja. Viszi előre a leghatalmasabb erő, az emberi kíváncsiság.