Vámpírvadász VII.

Fantasy / Novellák (1352 katt) bel corma
  2013.12.30.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2021/3 számában.

Néztem, ahogy egykori szerelmem teste lassan porrá omlik szét. Lelkem megtört, testem elfáradt az emberfeletti küzdelemben. Az időkapu még nyitva állt, én pedig ott egyensúlyoztam a gyönyörű, ám halálos időfolyó peremén. Olyan könnyű lett volna megszabadulni a fájdalmas emlékektől és a bűntudattól. Abban a pillanatban nem akartam mást, csak pihenni. Az aranyló hullámok suttogva hívogattak, és én majdnem megadtam magam szirénéneküknek. Elég lett volna egyetlen lépés, hogy a habok magukkal ragadjanak. Csábító volt, de...

A makacsság szikrája még mindig ott izzott szívemben. Haloványan pislákolt csupán, de ott volt. Azt súgta nekem, hogy még van miért élnem. Hangom halk lehelet volt csupán, ahogy elsuttogtam a varázsigéket. A kapu lassan bezárult.

Hajnalban tábort bontottam, és alkonyatra megérkeztem Georgina házához. Már meg sem lepődtem azon, hogy várt rám. Amint bementünk a konyhába, az első dolga az volt, hogy megitatott velem egy pohárnyi gyógyteát. Borzalmas íze volt, leginkább a keserű epére emlékeztetett engem. Valami olyasmit mormogott, hogy "talán" még nem késő...

Az elkövetkezendő napokat lázas delíriumban töltöttem. Tudtam, hogy túl sokáig használtam az időgyilkost, de azt nem sejtettem, hogy az amulett hány évet rabolhatott el az életemből. Éreztem, ahogy az elmúlás és a boszorkány gyógyitala harcol bennem. Georgina mindvégig mellettem lehetett, bár ezt akkor képtelen voltam érzékelni. Napokig voltam öntudatlan, míg végül enyhült a lázam...

Lábadozásom ideje alatt Georginával sokat beszélgettünk, és én kezdtem őt megkedvelni. Ariel arca egyre halványult bennem és tudtam, közeleg az idő, amikor végleg leteszem majd a múlt terheit. Régi erőm lassan visszatért, ősz hajamba pedig sötét tincsek vegyültek. Bár nem mondtam ki hangosan, mégis... a boszorkány sejthette, mi jár a fejemben. Nyitott könyv voltam a számára. Barna szemeiben vidám fények gyúltak és elmosolyodott. Vigyorogva megcsóváltam a fejem.

- Te... előre tudtad, hogy ez lesz a vége, ugye?
- Láttam, hogy megvan benned az erő, hogy túléld... Hogy új életet kezdj...
- Volt, amikor majdnem feladtam.
- Neked még feladatod van az életben... Azt hitted, hogy az égiek ilyen könnyen elengednek majd?

Megdöbbentett a kijelentése és elkaptam a tekintetét. Aranyszínű szellő suhant át az íriszén. Épp olyan volt, mint az a bizonyos folyó, azon a végzetes éjszakán. Alig bírtam megszólalni a döbbenettől:

- Te voltál... Te segítettél nekem a harcban?
- Különleges tehetséged van, és ez a tudás nem mehet veszendőbe. A lelked mélyén te is érzed, hogy másokért is felelősséget kell vállalnod!
- Tudom, csak...
- "Csak" mi?
- Csak jólesne néha egy kis lazítás... Tudod, két vadászat között...

Georgina halványan elmosolyodott.

- Azt hiszem, az égiek néha elfordíthatják a fejüket egy időre...

A boszorkány bemenet a házba, és magamra hagyott a gondolataimmal. Tűnődve néztem az égen vándorló felhőket, és mélyen magamba szívtam az erdő illatát. Minden olyan békés volt... Újra éreztem magamban az erőt, és egy gondolat fogalmazódott meg bennem. Úgy éreztem, erőt kell adnom neki, ezért kimondtam halkan, szinte suttogva:

- Van élet utánad is, Ariel!

Vége

Előző oldal bel corma
Vélemények a műről (eddig 2 db)